 |
társadalom |
 |
|
társadalom |
|
| "… A svájcibicska hasonlat egyébként majdnem jó. A svájcibicska ugyanis roppant látványosan multifunkciós eszköz, de valójában nagyon kevés dologra jó. Konzervet ugyan lehet nyitni vele, de jobb rendes konzervnyitóval. A dugót is ki lehet vele húzni, de erõlködõs, vágja a kezet. Körmöt vágni szinte lehetetlenség. Mást dettó. A kés használata is erõsen korlátozott a kicsiny pengehosszúság miatt, például disznót ölni ne próbáljunk svájcibicskával. A svájcibicska ekképpen roppant spártai eszköz."1 |
Valóban, a mai mobil informatika, pontosabban annak mobiltelefonokra méretezett egy-egy megoldása - miként adott esetben mondjuk a hírneves svájcibicska "kisollója" - rendkívül spártai eszköz tud lenni. Különösen így van ez, ha a mai mobiltelefonok informatikai képességeit az Internet mára imponálóan multimediálissá váló felületének, kiterjedt interaktivitásának, tartalmi gazdagodásának és sokszínûségének élményével vetjük egybe. Nyilvánvaló, hogy a svájcibicska típusú multifunkcionális integrációknak - bármily fejletté váljanak is a bennfoglalt technológiák - az egyes eszközöket illetõen többnyire komoly áruk van, ha másképpen nem, hát ergonómiai szempontból.
Nem gondolom azonban, hogy érdemes lenne - legalább is komolyan nem - a mobiltelefon most még igencsak képlékeny informatikai funkcióit, egyáltalán magát az alakulóban lévõ mobil információs technológiát a legendás "Offiziermesser" mintájára felfognunk. Hosszabb távon sem egyes funkciói, sem alapvetõ intenciója alapján nem tekinthetjük csupán úgy, mint máshol, más formákban már kiérlelt és bevált hasznos eszközök ügyes kis kombinációját.
Azt azonban határozottan gondolom, hogy az aktuális mobiltelefonos informatika hatását ennek ellenére sem célszerû eleve marginálisnak tekintenünk. Még akkor sem, ha döntõen a mai mobiltelefonok korlátozott informatikai képességeit és az ezekkel nem feltétlenül harmonizáló, ám kétségtelenül piacracionális "integrációs hóbort" hatását vesszük alapul.
Azt értem ez alatt, hogy amennyiben a jelenlegi mobiltelefonok integratív informatikai törekvését csupán piaci efemernek, a technológiai-ergonómiai korlátokat pedig tartósan meghatározónak tételeznénk is, akkor sem a hirtelen terjedõ népszerû technológiákat megkísértõ, gyorsan az "eredeti funkcióra" visszatisztuló univerzalitás szokásos, ám kissé sablonos illúzióját lenne érdemes hangsúlyoznunk.
Megjegyzem, hogy az informatikai technológiák, sõt egyes eszközök úgynevezett "eredeti" funkcióira is - ha egyáltalán - egyre inkább csak történetileg, nem pedig szubsztanciálisan lehet egyértelmûen referálni.2 A legújabbak esetén a fortiori látom ilyennek a helyzetet. Világosan látnom kell azt is, hogy a mai viszonyok között egyfelõl a technológiai korlátokról és perspektívákról, másfelõl pedig felhasználói igényekrõl csak igen-igen óvatosan célszerû vélekedni. Az igények sikeres megteremtése és kielégítése együttesen bármikor eredményezhet olyan áttörést, amelynek piaci sikerére támaszkodva hihetetlenül gyorsan leküzdhetõ számos, korábban igen masszívnak és tartósnak gondolt technológiai és technológián túli korlát is.
Ami tény: A rövid szöveges üzenetek népszerûsége exponenciálisan emelkedik és mûködnek az SMS hírszolgálatok. Megjelent Magyarországon is a mobilinternet elsõ változata, a WAP. Kétségtelenül most még lassú és nehézkes, de mutat valamit a lehetõségekbõl. Egy biztos: a piacon máris elavulttá tette azokat a készülékeket, amelyek nem tudnak "wapozni". A szakmai reflexiók általában kudarcot emlegetve fanyalognak a WAP-ra, ám a felhasználók nem a WAP, hanem a lassú adatátvitel okozta csalódásukat emlegetik. Utóbbiban a 2001 februárjától már elérhetõ GPRS hozhat elõször áttörést, majd pedig a UMTS lehet "végsõ megoldás". Pusztán a sávszélesség szempontjából tehát a mobiltelefon akár a közeljövõben egyenértékûvé válhat a számítógéppel.
Ezek után épp a föntebb már érzékeltetett aktuális informatikai "szûkösség" piaci sikerekkel párosuló vonása teszi figyelemre méltóvá és az információs társadalom egyik feltehetõen "tranziens", de tartós hatású jelenségévé a mobiltelefonok jelenlegi két kitüntetett adatformátumát, az SMS-t és a WAP-ot.
Arra kívánok rámutatni, hogy információs habitusunkra, információs alap-viselkedésünkre, beállítódásunkra, ha tetszik információs "ízlésünkre" és ítélõképességünkre feltétlenül jelentõs és maradandó hatást gyakorolnak a jelenlegi mobiltelefonok egyik tünékenynek ígérkezõ aspektusát kifejezõ tömeges, ám szûkösen szöveges, sajátosan "archaikus" adatformák.
Elcsépelten sokszor találkozhatunk az információs társadalom mint "tudás-társadalom" kontextusában az "új demokrácia", az "információs demokrácia" fogalmával. Mivel a demokrácia fogalmának reflektálatlan használata inkább bonyolítaná, mint egyszerûsítené mondandómat, kiindulásul az információs demokrácia helyett egyszerûen az informálási és informálódási esély sokkal "primitívebb" fogalompárt használom. Az információs demokrácia kialakítása ebben az estben az informálás és az informálódás esélyegyenlõségre törekvését jelenti.
Az esélyegyenlõségre törekvés elemi szinten természetesen adatok elérését és közvetítését, adatok elsõ szintû megértését és megértetését jelenti. Lényegében azonban ezek kontextualizálására, információvá válására, azaz a tudás, mint potenciális felhasználás és alkalmazás megszerzésére és átadására értendõ, tehát a tudásforgalomban való részvételre vonatkozik.
Ebbõl következõen: a tudás alapú társadalom minõségi kérdése - az evidens jogi esélyegyenlõségre törekvés és az úgynevezett "egyetemes távközlési szolgáltatások" bõvülõ körei vagy más technikai-technológiai külsõ feltételek mellett - egyre inkább a konkrét információszerzés és információátadás gyakorlata és feltételrendszere, tehát az egyének tudásforgalmi esélye.
A tudásátadás technikai-technológiai, tehát külsõ, publikus feltételei döntõen adatokhoz, azok csatornáihoz, mennyiségéhez, sebességéhez és lehetséges formátumaihoz kapcsolódnak.
Esélyeink e külsõ feltételeit, tehát pusztán technikai/technológiai jövõképünket illetõen igazán optimisták lehetünk Nem nagy túlzással mondhatjuk, hogy a mainál nagyságrendekkel fejlettebb multimedialitású digitális infokommunikácó lehetõsége a mobilitás szempontjából is karnyújtásnyira van csupán. Valószínû, hogy leginkább a fentebb már említett piaci "igények" kritikus tömegének megteremtésén múlik, hogy mikor lesz jelentõs minõségi ugrás a tömeges felhasználás technikai-technológiai szintjén is.
Mindehhez szorosan kapcsolódik az infokommunikációs eszközök használatának készsége, melyben bíztatóan esélynövelõ elõrehaladást a közoktatás révén lehet szélesebb körben is remélni. Itt biztosítható leghatékonyabban például, hogy a generációs és szociológiai különbségek kiegyenlítõdhessenek, eltûnhessenek. Meghatározóan itt formálódhatnak ki az exponenciálisan növekvõ és szegmentálódó adathalmazok információvá válásának és tudássá komponálásának elemi készségei is.
Nyilvánvaló, hogy adatok információvá válása - a nyelvtudáshoz hasonló elemi feltételektõl eltekintve is - eleve feltételez valamilyen vonatkozó, közvetlen vagy közvetett ismeretet, tudást mint aktuális motívumot.
A könnyen elérhetõen halmozódó adatokkal kapcsolatos viselkedésünkben döntõ, hogy a robbanásszerû adatbõség közepette mi lesz számunkra adathalmazból információvá, mit integrálunk személyes tudássá. Mennyire sodródunk, mennyit veszítünk ezen integráló képességünkbõl, illetve az új közegben mennyiben õrizzük, fejlesztjük és alakítjuk meglévõ tudásunk komponáló erejét. Nem csak a kérdés mögötti döntõen szocializációs tény, hanem annak aszimmetriái lehetnek érdekesek.
Úgy tûnik számomra, hogy ma aktíve és passzíve is egyre könnyedebben fogadunk el és teszünk magunkévá, zárunk ki vagy ignorálunk adatformátumokat, végsõ soron információs csatornákat. Választásainkban egyre inkább spontán módon és reflektálatlanul minõsítünk.
A tudáspiac aktuálisan individuális meghatározottságának hangsúlyozásából következik, hogy növekvõ tudásesélyrõl, "információs demokráciáról" annyiban beszélhetünk, amennyiben az információs társadalom individuumait "felnõttként" tételezzük, akiknek megnyilatkozó személyiségében az információs szuverenitás lényegi aspektus.
Az információs "felnõttség" kifejezi azt a személyre szabott, információs ízlésnek is nevezhetõ spontán ítélõképességet, amelyre - ha akarjuk, ha nem - támaszkodunk, s amely épp spontaneitása okán választásainknak is eleve meghatározója. A szituáció tehát a legnagyobb jóindulattal is rendkívül heurisztikus. Minden heurisztikában plauzibilis a jó öreg diafónia érv3 paradoxona, s nagyon jól tudjuk, hogy a heurisztikának, a (rá) találásnak, a felfedezésnek nincsen igazolhatósági kontextusa.
Az információs habitus kifejezéssel információs viselkedésünk eleve meghatározó és spontán módon ható alapszerkezetét jelölöm.
Azért választottam az információs habitus kifejezést, mert megítélésem szerint ez fejezi ki egyszerûen az információs társadalom tudáspiacán az egyének azon aktuális alapmagatartását, amelynek architektúráját döntõen a szokássá váló szocializáció alakítja, de amelyet individuális antropológiai adottságok is erõsen determinálnak.4
A habitus õsforrása természetesen Arisztotelész harmadik (minõség) kategóriája.5
A habitust szótári jelentéshalmaza6 helyett, releváns köznapi értelmében -kissé archaikusan- az ember alapvetõ minõségeként, pontosabban magának a lelki alkatnak a szinonimájaként használhatjuk. Mint ilyen, alapvetõen határozza meg teljes emberi lényünket, gondolkodásmódunkat, ízlésünket. A habitus döntõen az ismétlõdõ korábbi állapotok állandósuló, minõséggé váló vetülete. Azt is mondhatjuk, hogy a közösség habitusa tradíciójában jelenik meg, míg az egyén számára épp az e tradícióból fakadó gyakorlatban lesz habitussá.
Információs habitusunk ennek megfelelõen az a döntõen szerzett, információs magatartásunkat kifejezõ és meghatározó sajátságunk, amely korábbi tudáspiaci állapotaink személyes minõséggé állandósult spontaneitása. A döntéseinket és választásainkat ilyen módon eleve meghatározó minõségeinket - tág értelemben - információs ízlésünknek is nevezhetjük.
A ma használatos mobiltelefonok adatformátumai épp szûkös szövegszerûségükkel alakítják és formálják információs habitusunkat.
Már hangsúlyoztam, hogy a jelenlegi mobil információs eszközök adatformáit a gyakori közvélekedéssel ellentétben semmiképpen sem tekinthetjük "redukált Internet"-nek, hanem nagyon is önálló adatformákként kell tekintenünk. Mindenesetre bizonyos, hogy a hihetetlenül népszerû SMS vagy a WAP nem a mai Internet fejlettségéhez viszonyítottan anakronisztikus adatformátumának és csökevényesnek is alig mondható multimedialitásának köszönheti, hogy szöveges formaként válik egyre erõsödõen információs divat- és stílusforrássá.
Két analógia is kínálkozik. Az egyik szerint a jelenlegi mobil informatikában a programozás történetének korai szakaszával analóg helyzetet ismerhetünk fel, a másik szerint az írásbeliség, a szövegek elterjedésének, a szövegszerû gondolkodásnak volt hasonló hatása.
Az elsõ analógia a "szûkösség"-en alapul. A programozás hõskoráról szólva közhely, hogy annak idején a régi computerek csekély memóriája és szûk erõforrásai arra kényszerítették a programozókat, hogy gazdaságos, feszes, nagyon racionalizált és redundanciáktól mentes, jól paraméterezhetõ programokat írjanak. Ezek a kényszerek a programozói gondolkodásmódban állandósultak és tovább éltek az egyes programozók fejében, programozói habitusként. Ennek nagyon komoly elõnyei mutatkoztak még sokáig. A már kevésbé korlátozott erõforrású gépekre készített programjaik is gyorsabbak, hibamentesebbek, végsõ soron sokáig költségtakarékosabbak maradtak.
A második analógia az írásbeliség, a szövegszerûség hatásának analógiája. Eszerint a jelenlegi mobil információs eszközök szûkösen szöveges kényszerének szerepe, lényeges megszorításokkal ugyan, de az írásbeliség megjelenésének egykori hatására emlékeztet. Mintha az információs társadalomban kialakuló, a technológiai fejlõdés által végre lehetõvé tett új "szóbeliséget", azaz a multimedialitásra törekvõ új interaktivitást és non-linearitást egy sajátos és igen sikeres "írásbeliség", pontosabban szövegszerûség paradigmája kísértené.
Többek között Hajnal Istvántól is tudjuk, hogy maga az alfabetikus írás rendszerezõ, logikus, racionalizáló hatású.7 Racionalitás és írásbeliség összefüggésében Nyíri Kristóf adott Hajnal Istvánt is idézve kitûnõ áttekintést.8 Az írás ökonomizálta, takarékosságra is ösztönözte, de egyben el is szegényítette az eredetileg szóbeli közlésformát. Nyíri Kristóf is kiemelte, épp az SMS-t és az írott nyelvet egyaránt jellemzõ kétarcúság kapcsán, hogy az írás nemcsak racionalizál, hanem kifejezi egyszersmind a "szabadulást a beszélgetõtárs személyes (metakommunikatív dimenziókat hordozó, egyidejû) jelenléte okozta gátlásoktól...".9 Épp ezért tûnik fel számomra az SMS típusú közlések rendkívüli expresszivitása. Lehet, hogy a másik fél jelenlétének gátlásától megszabadulunk, s fõképpen így kell lennie az SMS esetében, ahol ráadásul legtöbbször csak egyetlen gombnyomás kellene az élõbeszédhez. Ennek ellenére óriási erõfeszítésekre vagyunk hajlandóak, hogy valamiképpen mégis olyan benyomást keltsünk rövidke üzenetünkkel, mintha közel lennénk, mintha egyszerre hallanának, láthatnának és érinthetnének bennünket. Fõleg fiatal SMS-ezõk tudnak elképesztõen találékonyak lenni, annak érdekében, hogy szinte "hangos-színes-szagos-mozgó" szövegecskéket varázsoljanak olcsó és egyszerû kis mobiltelefonjaikon a parányi display-re.
Idõközben nem csak az SMS-ek, de a frekventált internetes portálok gyorsan szaporodó anyagai is észrevehetõen válnak nyelvezetükben is feszesebbé és expresszívebbé. Itt pedig igen kevéssé érvényesülhet valamiféle "karakteres" limit hatása.
Nyilvánvalóan a népszerûséggel és a nagy látogatottsággal arányosan mindezek visszahatnak olvasási és információs szokásainkra, információs habitusunkra.
Az SMS-t és a WAP-ot úgy tûnik megszerették, sikeres. Minél többen megszeretik, annál sikeresebb lesz, tehát annál nagyobb és közelibb esély lesz rá, hogy a néha kényelmetlenül kényszerítõ "szûkösségek" mielõbb eltûnjenek. A fent említett hatások azonban, miként az írásbeliségé vagy a programozási példa kapcsán említetteké, tartósabbak maradnak.
A mobiltelefonos informatikát persze a leginkább leküzdhetõnek látszó technológiai korlátok várhatóan csak átmenetileg teszik szûkössé, hosszabb távon megfontolandóbbnak tûnnek a használati módból és az ergonómiai korlátokból adódóak.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a mobiltelefonos informatika mai szûkös szövegszerûsége és tömeges népszerûsége információs habitusunkat illetõen szelekcióra, racionalizálásra, konzisztenciára, redundancia-mentességre törekvõvé tehet bennünket. Ökonomizálhatja információs viselkedésünket, szövegtakarékosságra, célszerû rövidítések használatára ösztönözhet. Veszélye az lehet, hogy eközben olyasmit spórolunk ki, illetve alakítunk át, ami uniformizálódást, panelesedést, kizárólag rapid, rövid, szegmentált információk iránti fogékonyságot eredményez. Eközben gondolkodásunk is dekomponálttá válhat, és képtelenné leszünk hatékonyan érvényesíteni meglévõ tudásunk újabb tudásokat integráló képességét.
A szûkös szövegeket tömegesen használók feltûnõ expresszív törekvései alapján ugyanakkor ki kell zárnunk, hogy a szóbeliség posztmodern alternatívájának kellõs közepén, a szélesedõ multimedialitás poszt-tipografikus mámorában egy abszolúte archaikus és nehézkes szöveges forma paradigmája komolyan és tartósan kísérthetne. Megjelenhetne ismét valamilyen "írott nyelvszerû gondolkodás" és "írásbeli gondolattechnika"? De hiszen ez éppenséggel racionalizmusa okán egyre komplikáltabb gondolatépítésre törekedne!
Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a rendkívüli expresszivitásra törekvõ szûkösen szöveges formák is elménk mûködésének alapvetõ vonását juttatják kifejezésre, feltárván gondolkodásunk egy régi-új integrátorának; gesztusok, képek és szimbólumok alkalmazásának elementáris igényét.
JEGYZETEK