Mobil információs társadalom

Heller Mária:

A kommunikációelmélet és a kommunikáció- kutatás az elmúlt évtizedekben külön modellekben és elméletekben vizsgálta a személyközi és a tömegkommunikációt. Elsõsorban az új információs és kommunikációs technológiákat alkalmazó eszközök (ICT) elterjedése következtében mára ez a két irányzat közeledni kezdett egymáshoz. Éppen az új eszközök különbözõ kommunikációs szférákra való alkalmazhatósága tette világossá, hogy célszerû a kommunikáció különbözõ fajtáit egyetlen elméleti keretben kezelni, mert csak így adhatunk számot a kibõvült kommunikációs lehetõségekrõl és a jelentõsen megváltozott kommunikációs szituációkról. Az új információs és kommunikációs eszközök radikálisan megváltoztatták a kommunikációs szituáció tér- és idõkorlátait, és átalakították a társadalom kommunikációs szokásait és mintáit. Az új eszközök elterjedése következtében megváltozott a nyilvánosságra vonatkozó tudományos és laikus reprezentáció is.

A lehetséges kommunikációs aktusok terepét jól strukturálhatjuk a kommunikáció résztvevõi által is gyakran alkalmazott dichotómiák, a köz és a magán illetve a nyilvános és a nem-nyilvános oppozíciók segítségével.¹ Az emberek e dichotómiák segítségével értelmezik saját kommunikációs gyakorlataikat, valamint segítségükkel interpretálják az általuk normasértõnek, szabályokat áthágónak minõsített kommunikációs eseményeket.² A kommunikációs mezõt strukturáló legfontosabb két oppozíciónak a köz- és magánügyek, ill. témák elhatárolását tekinthetjük, valamint a nyilvános és a nyilvánosan nem-hozzáférhetõ kommunikációs aktusok elkülönítését.

A fenti ábra azokat a reprezentációkat modellálja, amelyeket a teljes kommunikációs mezõrõl alkotunk, megkülönböztetve benne a két oppozíció által elválasztott négy kommunikációs területet: B térnegyedben közügyekrõl beszélnek nyilvánosan, C térnegyedben magántémákról nem-nyilvánosan. A és D területek legitimációja problematikusabb: A a nyilvánosan magántémákról folyó kommunikációk terepe (pl. tabloidok, pletykalapok, szappanoperák, stb.), míg D a közügyekrõl nem-nyilvánosan folytatott kommunikációs aktusoké (pl. parlamenti zárt ülés, titkos bizottsági ülés, vagy egy baráti társaságban folytatott politikai témájú beszélgetés,³ stb.).

Az õsi orális kommunikációs szituáció hic et nunc jelenlétre épülõ személyközi vagy kiscsoportos nyilvánosságot involváló terét a képi ábrázolás megjelenése,⁴ az írás, majd a nyomtatás elterjedése már jelentõsen kibõvítette. A tömegkommunikációs eszközök elterjedése a tér- és idõkorlátok további kitolásával a kommunikációs mezõ újabb kiterjesztését eredményezte. A hagyományos tömegkommunikációs eszközök jól elhelyezhetõk a fenti modellben: a felsõ térfél (A és B) konstituálásában játszanak szerepet, míg például a hagyományos telefon az alsó térfélen, a magán- és köztémájú nem-nyilvános kommunikáció eszközeként terjedt el.⁵ A legújabb ICT eszközök térhódítása azonban jelentõsen megváltoztatja a kommunikációs szokásokat és egyben a fenti modell szerkezetét is. A digitális és a hálózati kommunikáció által nyújtott kommunikációs lehetõségek mind a négy szférában megjelennek: kibõvítik és elmélyítik mind a nyilvánosan hozzáférhetõ, mind pedig a nem-nyilvános kommunikáció pályáit, miközben mind a köz-, mind pedig a magántémák közlésére, megvitatására alkalmasak. A mobil kommunikáció eszközei (kihangosítóval, konferenciabeszélgetési lehetõséggel, SMS-sel, e-maillel, WAP hozzáféréssel ellátott mobiltelefonok, kommunikátorok, PDA-k) pedig a konkrét fizikai helyhez (a hálózati hozzáféréshez) kötöttséget is feloldják, lehetõvé teszik a kommunikáló ember teljes mozgási szabadságát, a különbözõ kommunikációs szituációkhoz való állandó, a szükségleteknek megfelelõ hozzáférését,⁶ az állandó on-line állapotot. Mindez hatással van a kommunikációs mezõrõl, a nyilvánosság egészérõl való reprezentációnkra is.

A nyilvánosság léte szorosan kötõdik a köz- és a magánszféra elkülönüléséhez: létrejöttéhez e két életszféra megkülönböztetésére, elhatárolására volt szükség (ld. az antik görög oikosz / agora dichotómiát). J. Habermas⁷ a klasszikus polgári nyilvánosság kialakulásában is ezt a dichotómiát tartja döntõnek: a nyilvánosság szerinte olyan kommunikációs térként jött létre, amelyben a magánemberekbõl szervezõdõ közönség a köz ügyeit vitatta meg, racionális vitára kényszerítve az államhatalmat. Habermas a klasszikus polgári nyilvánosság kiüresedésének legfõbb okaként éppen a köz / magán dichotómia összeomlását, a közérdek és a magánérdek, a politikai és a gazdasági érdekek összefonódását látja. A magánélet szinte minden területét szabályozása alá vonó állam, valamint a magánérdekek szolgálatában álló reklám és PR a tömegkommunikációs eszközök segítségével a magánélet legbelsõbb tereibe, a kiscsaládi intimszférába való behatolása által megváltoztatta a nyilvánosság szerkezetét (a nyilvánosság elsõ struktúraváltása). A konszenzus-keresõ vita, a tematikus és részvételi korlátozottságot nem ismerõ nyilvánosság helyett a tömegkommunikációs eszközök olyan tömegfogyasztásra szánt konzum-kulturális nyilvánosságot alakítottak ki, amely a befogadóktól passzív fogyasztói magatartást kíván.⁸ Összekeverednek a köztémák és a magántémák, az állampolgárt politikai, és a fogyasztót gazdasági érdekek alapján megcélzó kommunikációs aktusok. A tömegkommunikációs eszközök között erõsödõ konkurencia-harcok következtében a kulturális témák kommunikációját is gazdasági érdekek vezérlik, itt is jellemzõvé válik a korábbi határvonalak feloldódása, létrejön az információ és a szórakoztatás összekeveredése, az infotainment.

A tömegkommunikációs eszközök elterjedése során, ebben az itt csak vázlatosan ismertetett folyamatban, a köz / magán oppozíció maga is állandóan változik. A televízió hatását vizsgáló J. Meyrowitz szerint a tömegkommunikációs eszközökkel megteremtett nyilvánosság lerombolta a privát és a köz közötti korábban stabilizálódott határokat.⁹ Igy a tömegkommunikáció nemcsak új technikai eszközöket jelent, amelyek lehetõvé teszik több, addig szeparált "szituációs környezet" közti kommunikációt, hanem egyben meg is változtatják magát a társadalmi szituációt.¹⁰ A társadalmi identitás, a szocializáció és a társadalomban érvényes tekintély és hierarchiák rendszere a társadalmi helyzeteken keresztül épül ki. A tömegkommunikációs eszközök elterjedése elõtt különbség volt a saját csoportban alkalmazott off-stage viselkedés és a nyilvános helyzetekben megkövetelt formálisabb on-stage viselkedés között. Meyrowitz szerint az elektronikus tömegmédia aláásta a fizikai helyek és a társadalmi szituációk közötti hagyományos kapcsolatokat. Az írott média korában még nagy társadalmi különbségek voltak az üzenetekhez, a kommunikációs helyzetekhez való hozzáférésben. A telekommunikációs infrastruktúrára a tér-idõ korlátok meghaladása jellemzõ, ezáltal a hozzáférhetõség kiterjesztése is. A tömegkommunikáció olyan szituációkat tesz hozzáférhetõvé a széles közönség számára, amelyekbe azelõtt nem volt betekintése, olyan viselkedési és kommunikációs formákhoz fér hozzá, amelyek azelõtt rejtve maradtak elõle. Ezáltal a bekövetkezõ határeltolódások miatt radikális változások jönnek létre a résztvevõk társadalmi helyzeteiben. Meyrowitz a társadalmi szituációk új koncepcióját hozza létre, amely magába foglalja a fizikai tereket, de a média információs környezetét (informational setting) is. A szituációkat információs rendszerekként definiálja.

Mivel a közönségek és a nyilvánosságok összekeverednek, a társadalmi szerepek is elkezdenek egyre jobban hasonlítani egymáshoz. A társadalmi identitást már nemcsak egy tér-idõ "setting" fogja meghatározni (a saját szocio-kulturális csoport), hanem erõteljes befolyással lesz rá más csoportok nyilvánosságból "ellesett" identitása, amelyet a tömegkommunikáció perszonalizált, aktualizált, érzelmekkel, egyéni példákkal szõtt át, vagyis könnyen elsajátíthatóvá, átélhetõvé tett. A folyamat következményeképpen identitás-decentralizáció figyelhetõ meg. Meyrowitz kimutatja az elektronikus média jelentõs hatását mind az identitások megváltozásának, mind a szocializációs folyamatok megváltozásának, mind pedig a kisimuló hierarchiák megváltozásának terén. Mindezek a változások új perspektívába helyezik a nyilvánosságot. A köz / magán határ feloldódódása a nyilvánosságban az egész nyilvánosságot egyre inkább a magánszféra felé tolja el. A mediatizált kommunikációk egyre jobban hasonlítanak a face-to-face interakciókra, és a különbözõ szituációkban adekvát viselkedések szabályai összekeverednek. A tömegkommunikáció azért is szélesebb hozzáférést tesz lehetõvé az audiovizuális világhoz, mert nyelve, szemben az addigi írott- nyomtatott nyilvánosságéval, könnyen elsajátítható.¹¹ A telekommunikáció fejlõdése és elterjedése nem elsõsorban csak a tartalmak változását, hanem a kommunikációs módok, a nyilvános kommunikációs viselkedési szabályok megváltozását is okozta. A tömegkommunikáció megváltozott nyilvánosságában a partikuláris, az informális és a személyes tematika, illetve kommunikációs viselkedés és nyelvhasználat válik jellemzõvé.¹² Hasonlóan fontos fejlemény az is, hogy ismét elõtérbe kerül az orális kommunikáció, szemben az írott, nyomtatott korszak nyilvánosságával. Ez a formális nyelvi stílusok háttérbe szorulását jelenti az informális, beszélt nyelvi stílusok javára.¹³

A sokcsatornás tömegkommunikáció¹⁴ elterjedésében Meyrowitz a nyilvánosság kiszélesedését, ténylegesen publikussá válását látja. Itt a Habermas által vizsgált demokratizálódási, kiterjedési folyamathoz hasonló, újabb kiterjedési folyamatát ragadja meg Meyrowitz a nyilvánosságnak, amely egy újabb strukturális változás felé nyitja meg az utat.

Az újabb szerkezeti változást elsõsorban az új ICT gyors elterjedése következtében megsokasodó nyilvános fórumok megjelenése okozza. Ezek hatására megváltozik a különbözõ kommunikációs szituációban résztvevõk reprezentációja a nyilvánosságról. J. Keane¹⁵ szerint nem tartható fenn tovább a korábbi egyetlen nyilvánosság fikciója, helyette különbözõ kiterjedésû nyilvánosságok egymást átfedõ szintjei jönnek létre. Az erõsen fragmentált, hierarchikus nyilvánosság-szerkezet létrejöttét azonban nem csak a gyorsan fejlõdõ kommunikációs eszközök, hanem a megváltozó emberi tevékenység-szférák, vonatkoztatási terek, és végsõ soron a köz / magán határvonalainak átalakulása is motiválja. A klasszikus nyilvánosság egy adott társadalom nyilvános kommunikációs terepét képezte le, keretei a nemzetállam határaival estek egybe. Ma azonban már sem a közt érintõ releváns tevékenységek és viták nem korlátozódnak a nemzetállam által kijelölt, földrajzilag lehatárolt területre, sem a magánélet terei nem korlátozódnak a közvetlen környezet által behatárolt területekre. A globalizáció folyamatai kinyitották a cselekvõ és kommunikáló ember számára a világot, a térben is idõben távoli események, döntések relavanciája egyre nõ,¹⁶ miközben a civilizációs folyamatok mûködése következtében az is nyilvánvalóvá vált, hogy a helyi, lokális folyamatoknak is lehetnek széleskörû, gyakran globális vonzatai.¹⁷ Ebben az új helyzetben a nyilvánosság hagyományos ideálja már nem a nyelvileg és területileg meghatározott "állampolgárok respublikája", ahol a saját társadalom terminusaiban meghatározható közjó érdekében cselekszenek. A republikánus hagyomány szerint az állampolgárok együttmûködésének terepe egy integrált, politikailag megkonstruált tér (space), amely az államhatalom által elfoglalt és ellenõrzött fizikai térben (place) gyökerezik. Evvel szemben a mai kommunikációs gyakorlatokra a különbözõ szintû nyilvánosságok egész sorozata a jellemzõ, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban elõre definiált és szigorúan meghatározható fizikai területekkel (territory). Az összes lehetséges kommunikációs aktust integráló kommunikációs mezõ közös elméleti keretben való vizsgálata éppen azt teszi lehetõvé, hogy értelmezhetõ és kezelhetõ legyen az az egyre evidensebbé váló folyamat, amelynek során mind a köztémákról folyó, mind pedig a magántémákat érintõ kommunikációs aktusok tekintetében a korábban kitüntetett szereppel bíró nemzetállami-társadalmi keret mellett mind jelentõsebb szerepet kapnak az ennél szûkebb, helyi, lokális, regionális illetve ennél szélesebb, nagy régiókra, hálózatokra, illetve a globális szintre vonatkozó kommunikációs aktusok, anélkül azonban, hogy a társadalmi keretekben értelmezett nyilvánosság elveszítené relevanciáját. Ezt a változást elsõsorban a fizikai terekhez nem kötõdõ network-alapú kommunikációs mezõk kialakulása idézte elõ, mivel ez szorítja leginkább háttérbe a korábbi modellt megalapozó térmetaforát.

A kommunikációs eszközök sokfélesége által hozzáférhetõ különbözõ kommunikációs szintek a nyilvános / nem-nyilvános oppozíció belsõ strukturálódását teszik lehetõvé. Keane szerint a korábbi egységes nyilvánosság-fogalommal szemben ma "nyilvánosságok különbözõ méretû, egymást átfedõ, és egymásba kapcsolódó komplex mozaikja"¹⁸ jellemzi a közéletet. A különbözõ kiterjedésû nyilvánosságok három különbözõ szinten rendezõdnek el: A mikro-nyilvánosságok a helyi, lokális ügyek fórumai szubnacionális szinten emberek tucatjai-ezrei számára. Itt a magántémákat felölelõ számtalan kapcsolaton túl a köztémákat érintõ kommunikációs aktusok közül elsõsorban a helyi civil társadalom szerevezõdéseire, kis érdekcsoportok, fogyasztói csoportok, egyesületek szervezõdéseit jellemzõ kommunikációs aktusokra kell gondolni.¹⁹ A mezzo-nyilvánosságok a társadalmi, nyelvi, nemzetállami keretek által behatárolt ügyek megvitatására emberek millióinak nyújtanak közös kommunikációs terepet. Az állam, a politika, a közélet nemzetállami szintû kérdéseirõl kommunikáló polgárok nyilvánossága a nemzeti, társadalmi szintû kommunikációs terepeket jelenti.²⁰ A makro- nyilvánosság a nemzetek feletti témák, a globális ügyek megvitatásának fóruma, emberek milliárdjai számára nyitott kommunikációs mezõ. Itt találhatók a globális kérdésekrõl különbözõ hálózatokon zajló kommunikációk fórumai, melyekben a résztvevõk lokális, regionális térkoordinátái irrelevánsak.²¹ E különbözõ szintû nyilvánosságok természetesen elméleti absztrakció eredményei, nem fordulnak elõ tiszta formában, határaik nehezen definiálhatók, egymással kapcsolatban vannak / lehetnek, egymásba való átmeneteik, összekapcsolódásaik nem kizárhatók. A köztük létrejövõ hidakat és átmeneteket a résztvevõk kommunikációs gyakorlatai határozzák meg, melyeknek során egyes ügyek, témák a nyilvánosság különbözõ szélességû fórumain jelenhetnek meg, a résztvevõk intenciói és kommunikációs stratégiái szerint. Ugyanazok a témák tehát a nyilvánosság különbözõ fórumain is megjeleníthetõk, megvitathatók.²² A globális társadalom mûködését, fejlõdését éppen a különbözõ témák különbözõ nyilvánossági szinteken való mozgása jelzi hatékonyan.²³ A mikro-, mezzo- és makro-nyilvánosság szintjein természetesen egyaránt folyik kommunikáció magán- és köztémákról.

Az új ICT terjedése számos problémát is felvet. A társadalomtudósok egy része olyan új választóvonalak megjelenését prognosztizálja, amelyek az egyes társadalmak között, illetve az egyes társadalmakon belül meglévõ különbségek növekedését jelzik. Egyrészt várható, hogy megváltoznak a társadalomban a hatalmi és az egyenlõtlenségi viszonyok. Átalakul a hatalom szerkezete: a társadalmi hatalom egyre inkább az információ, a tudás feletti hatalomtól válik függõvé. Ennek következtében társadalmi makrostrukturális változások és kulturális változások jönnek létre. A megsokszorozódott kommunikációs és információs csatornák kezeléséhez társadalmilag érvényes új tudások, kompetenciák és skillek szükségesek: megváltozik a társadalomban szükséges tudás tartalma és mennyisége. Ennek értelmében megváltozik az analfabetizmus jelentése, egyre kevésbé korlátozódik majd pusztán a betûk ismeretének kérdésére.²⁴ Új tudáshierarchia alakul ki a társadalomban, miközben nõhet a szakadék az új kultúrából és az új kommunikációs lehetõségekbõl kizártak és a hozzáférõk között.

A különbözõ társadalomtudósok által prognosztizált változások a globális viszonyok szintjén is várhatóak. A kommunikációs forradalomban való részvétel, az információs társadalom megvalósulása megváltoztathatja a centrum / periféria határait és átalakíthatja a köztük való viszonyt. Mindez vezethet a globális demokratizálódás irányába, de elmélyítheti a digitális szakadékot nemcsak az egyes társadalmakon belül, hanem a globális társadalomban is. Egész társadalmak, régiók szakadhatnak le a fejlõdés fõvonalától, de az is elképzelhetõ, hogy egyes nagy országok, nagy régiók esetében csak a helyi elit csatlakozik az információs fejlõdés vonulatához.²⁵

Az új ICT terjedése következtében már most megfigyelhetõk társadalmi makrosturkturális változások. Megváltozófélben van a gazdaság szerkezete, egyre növekszik az információs szektor jelentõsége a hagyományos tevékenységi szférákhoz képest,²⁶ sõt változik a vállalatok belsõ szerkezete. Jelentõs mértékben átalakul az emberek életmódja is. Elsõsorban az új ICT által lehetõvé tett távmunka következtében átalakulnak a határok munkahely és otthon között, megváltozik a munkaidõ és szabadidõ aránya és egymáshoz viszonyított, kötött helye és ideje. Mindez befolyásolja a családok életmódját, munkamegosztását, szabadidõs, gyermeknevelési, lakhatási viszonyait. A tevékenységek és a hozzájuk tartozó terek közötti kötött viszonyok változásai pedig ugyancsak befolyásolják például a városszerkezeteket: még jobban kiterjedhetnek a városok körüli elõvárosok Ezt a tendenciát nemcsak az autópálya- hálózat gyors növekedése, hanem a kommunikációs hálózatok növekedése és a hozzáférés (elsõsorban a mobil hozzáférés) még jobban felgyorsítja. Az autópályán, a tömegközlekedési eszközökön, repülõkön, repülõtereken, tehát általában a térbeli helyváltoztatás során kényszerûen eltöltött idõk, vagy töredékidõk hasznossá válnak, amint mobil ICT eszközök közvetítésével kommunikációra és információszerzésre használhatók fel.²⁷ A mobil kommunikáció és információszerzés lehetõsége a helyváltoztatásokkal járó megnövekedett kommunikációs szükségletek és különösen a biztonságossági szükségletek gyors és kényelmes kielégítését teszi lehetõvé.

Az új ICT eszközök elterjedése radikálisan megváltoztatja a kommunikációs szituációkat is. Ez elsõsorban, mint ahogy már utaltunk rá, a tér és idõ korlátok kitolását, a térbeli és idõbeli távolságok áthidalását, a hozzáférés meggyorsítását és megkönnyítését jelenti.²⁸ Ennek következtében a lehetséges kommunikációs aktusok egy részében a szituációfüggõség növekszik. A társadalmi gyakorlatok nagy részében a szituációhoz jobban kötõdõ, csak ideiglenesen fontos információkra van szükségünk,²⁹ de akkor gyorsan, pontosan és könnyen kezelhetõen. Az új ICT segítségével keresett és elérhetõ információk egy része tehát csak az adott szituációban értékes, egyébként gyorsan "romlandó" információ, amely ezért hamar ki is törlõdik a rendszerbõl. Az új kommunikációs rendszer egyik lényeges tulajdonsága kell legyen tehát állandó hozzáférhetõsége, állandó frissessége és állandó felfrissülõképessége.

Az új technológiák széleskörû elterjedése és a kibõvült kommunikációs szituáció várhatóan megváltoztatja az emberek kommunikációs szokásait és szükségleteit. Megváltoznak a vertikális és horizontális kommunikációs kapcsolatok, növekednek, sûrûsödnek és diverzifikálódnak az emberek kapcsolatai. Az új ICT által kitágított kommunikációs szituáció következtében egyre több relációban hagyatkozhatnak az emberek mediatizált, eszközök által közvetített kommunikációs aktusokra, hiszen sem térben, sem idõben nem kell mobilizálniuk egymást ahhoz, hogy kommunikálni tudjanak. Ez megkönnyíti a személytelen, gyors kapcsolatok teremtését (gyenge kötések), de a fontos, hosszútávú, tartalmas kapcsolatok (erõs kötések) állandó és biztonságos fenntartását is, vagyis lehetõséget ad a mindenkori kommunikációs szituációhoz jobban alkalmazkodó kapcsolatok ápolására.³⁰ A megfelelõ kommunikációs skillekkel rendelkezõ és eszközökkel megfelelõen ellátott személy a választott kommunikációs formát saját mindenkori szükségleteihez, a kommunikációs helyzethez,³¹ a partnerével meglévõ relációhoz,³² a témához³³ tudja igazítani. A megfigyelhetõ életmódváltozás, -gyorsulás közepette lehetõség nyílik teljesen új helyzetekben való kommunikációra, új szükségletekhez való alkalmazkodásra. Már ma is meglehetõsen jól látható, hogy megnövekedett az emberek kommunikációs gyakorlata: jellemzõ tendencia például az, hogy az e-mail használatának következtében leépülõ, halódó távoli kapcsolatok is új lendületet vettek. Az e-mail különösen alkalmas arra, hogy rég nem látott ismerõsökkel, számos, csak gyenge kötéssel kapcsolódó személlyel lépjen kapcsolatba a kommunikáló ember. A kapcsolatok szorosságának és a kommunikálandó tartalmak aktualitásának foka alapján ma a lehetséges kommunikációs csatornáknak sokkal szélesebb választéka létezik, mint korábban.

A digitális, mobil és hálózati kommunikáció lehetõsége, az integrált feladatokra képes, különbözõ kommunikációs csatornákat ötvözõ eszközök elterjedése radikális változásokat ígér a kultúrához való hozzáférésben és az oktatásban. Az integrált eszközök lehetõvé teszik a különbözõ mûfajú kommunikációs és kulturális aktusokhoz való komplex hozzáférést, vagyis létrehozzák a kultúra intertextualitását. A digitális technológia elõsegíti a legkülönbözõbb kulturális alkotások közös diszkurzív kontextusba helyezését, a köztük lévõ kapcsolatok aktív, egyedi megteremtésével. Ez a kultúra és a tudás-elsajátítás soha nem látott távlatait nyitja meg az aktív felhasználó számára és felveti az oktatási rendszer gyors átalakításának szükségességét is.³⁴

A kommunikációs lehetõségek gyors bõvülése azonban feszültségeket is hordoz a normák és a szabályok tekintetében. Szükség van arra, hogy új viselkedési és kommunikációs normák alakuljanak ki, kezelni kell tudni új kommunikáció-etikai problémákat, miközben a szabályozás kérdése körül széles körben folynak a viták. Fontos, hogy a kialakuló többszintû nyilvánosságokban való aktív részvételt sem politikai, sem gazdasági kontroll ne korlátozhassa, ugyanakkor már ma is világosan látszik, hogy a jogi szabályozás kialakulatlansága problémákat okoz számos területen: adatvédelem, szerzõi jog, személyiségi jogok, szabadságjogok, információhoz való jog. Az új ICT megnövekedett regisztrációs kapacitása nem jelentheti azt, hogy akár a gazdasági, akár a politikai hatalom hatékonyabban ellenõrizheti az állampolgárokat, a felhasználókat. A kommunikációs és különösen a tudományos vagy kulturális termékek hatékonyabb felhasználhatóságának, átírhatóságának és eltulajdoníthatóságának is egyelõre hiányzik a jogi szabályozása.³⁵

Az itt vizsgált fejlõdés egy demokratizálódási folyamatot jelez, amely lehetõvé teszi, hogy a különbözõ egyének és csoportok az õket érdeklõ és érintõ szinteken vehessenek részt a nyilvánosságban. A különbözõ nyilvánossági szintek elérését lehetõvé tévõ új ICT megfordítja a hagyományos tömegkommunikációs eszközök által a közönségre erõltetett passzivitást, és lehetõvé teszi a kommunikáló ember számára, hogy aktívan, mindenkori szükségletei és igényei szerint, az adott kommunikációs helyzetben legadekvátabb kommunikációs csatornákat felhasználva a számára legcélravezetõbb szintû nyilvánosság(ok)ba kapcsolódjon be. Az új ICT elterjedése tehát esélyt jelent a demokratikus kommunikáció kiterjedésének lehetõségére: a hálózati kommunikáció szabad, nem központosított, korlátozatlan, és gyakorlatilag mindenfajta információ, adat, kulturális termék, emberi kapcsolat elérhetõ a segítségével. A felhasználó az új eszközök által ismét aktívvá válik és esélyt kap az interaktivitásra, az állandó jelenlétre a különbözõ szintû nyilvánosságokban. Lehetõvé válik számára a szakmai, politikai és civil társadalmi szervezetekben való részvétel és magánkapcsolati hálóinak sûrûsödése. Lehetõséget kap arra, hogy a mindenkori kommunikációs szituáció függvényében a leggyorsabb, legpontosabb, legkényelmesebb és legbiztonságosabb kommunikációs módokat válassza ki, a szituációnak leginkább megfelelõ módon kommunikáljon.

Ebben az új helyzetben, ha a különbözõ kommunikációs eszközök elterjedése biztosítható a globális társadalom legkülönbözõbb szintjein, akkor megvalósulhat a demokratikus nyilvánosság normatív elve: az egyének és csoportok véleményének plurális megjelenése és hozzáférhetõsége, a hatalom különbözõ szintjeinek többoldalú nyilvános kontrollja, az emberek különbözõ szélességû csoportjainak hatékony kommunikációja, az õket érdeklõ és érintõ kérdések korlátozásoktól mentes megvitatása. Egy szélesedõ, demokratizálódó globális társadalomban esély van arra, hogy a növekvõ kommunikációs lehetõségek a közös értelmezések, közös jelentéskonstrukció irányába való fejlõdést segítsék elõ, a különbözõ társadalmi csoportok közötti konszenzus megteremtésének lehetõségét megteremtve. Ám a mai fejlõdés jellegzetes jegyei egyelõre nem zárják ki a kulturális és kommunikációs szegregáció irányába, a növekvõ különbségek, a mélyülõ szakadékok irányába való fejlõdést sem. A különbözõ szintû nyilvánosságok létrejöttével elvileg megteremtõdik a lehetõsége annak, hogy az aktívan résztvevõ polgárok vitáiban a hatalom legkülönbözõbb intézményeire vonatkozó kritikai potenciál növekedjen, de nincs kizárva az a fejlõdési út sem, amelyben még tovább polarizálódik a társadalmi kommunikáció, a tényleges agora és a passzív szórakoz(tat)ás között. A fejlõdés útjait, a fejlesztési politikákat széleskörû vitákban volna célszerû kidolgozni, amelyekben az egyes államok vagy globális politikai szervezetek politikai döntéshozói és a gazdasági aktorok, vállalatok vezetése mellett fontos szerepet kaphatnának a tudományok képviselõi és az aktív polgárok és az õ különbözõ szintû szervezeteik.³⁶

---

JEGYZETEK

1. Heller Mária - Rényi Ágnes, "A nyilvános kommunikáció szociológiai modellje", Jelkép 1996/4, 3-21.o., és Heller Mária - Rényi Ágnes, "»Magánbûnök és közerkölcsök«. A »magán« és a »köz« ellentéte és a nyilvánosság problémája", a Szabó Márton által szerkesztett Szövegvalóság: Írások a szimbolikus és diszkurzív politikáról c. kötetben, Budapest: Scientia Humana, 1997, 85-98.o.
2. Az itt vázolt dichotómiák az élet legkülönbözõbb szféráinak, intézményeinek és gyakorlatainak osztályozásában használatosak. Alkalmazásuk azonban nem független a társadalom tudati állapotától és a történeti kontextustól. Ezek a liberalizmus által kidolgozott dichotómiák csak egy szekularizált társadalomban szabályozzák a gyakorlatokat és a róluk alkotott reprezentációkat. A középkorban például nincsen értelme köz / magán szétválasztásról beszélni. Számos kutatás éppen arra mutat rá, hogy e dichotómiák ma is változnak, eltolódnak; mindez a társadalmi változások és a definíciók felett való stratégiai harcok következménye. Ld. a Benn, S.I. - Gaus, G.F. szerkesztette Public and Pivate in Social Life c. kötetet, London - Canberra: Croom Helm, 1983. Továbbá a Maier, Ch. által szerkesztett Changing Boundaries of the Political: Essays on the Evolving Balance Between the State and Society, Public and Private in Europe c. könyvet, Cambridge - New York: Cambridge University Press, 1987.
3. Ez utóbbinak nagy jelentõsége van a civil társadalom, a demokrácia kis köreinek kialakulásában. A D térnegyednek csak egy részét képezõ, magánkapcsolatokban folytatott köztémákról való kommunikációt nevezi Angelusz Róbert báziskommunikációnak. (Angelusz Róbert, "Az új kommunikációs technikák és a nyilvánosság". Világosság 1998/4.
4. Nyíri Kristóf, "A gondolkodás képelmélete", ld. <http://www.uniworld.hu/nyiri/ELTE_2000_conf/tlk.htm>.
5. Minderrõl részletesebben lásd: Heller - Rényi, id. m? 1996. A különbözõ kommunikációtechnikai eszközök fejlõdésérõl lásd: Flichy, Patrick, Une historie de la communication moderne: Espace public et privé. Paris: La Découverte, 1991.
6. Hadd idézzünk néhány példát az így létrejött új kommunikációs szituációkra a 4 térnegyedben:
   A: ICQ, WAP chatroomok, fórumok magántémákról, nyilvános (sztárok, stb.) és nem-nyilvános szereplõk honlapjai, hobby-csoportok szervezõdése, stb.
   B: Web és WAP hozzáférés a hírekhez, adatbázisokhoz, a nyilvános kommunikációs fórumokhoz, intézmények honlapjai, civil társadalmi csoportok szervezõdése, nyilvános beszélgetõ fórumok közügyekrõl, állampolgár és a hatalom nyilvános kommunikációja, stb.
   C: SMS, e-mail, (mobil) telefonbeszélgetés magánügyrõl, stb.
   D: SMS, e-mail, (mobil) telefonbeszélgetés közügyekrõl, báziskommunikáció, csoportok közügyekrõl való kommunikációs aktusai, stb.
7. Habermas, Jürgen, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest: Gondolat, 1971 (német eredeti: 1962).
8. Számos tömegkommunikációs vizsgálat foglalkozik evvel a témával. Pl. Ang, I., Desperately Seeking the Audience, Routledge, 1991, vagy Fiske, J., Television Culture, London: Routledge, 1986, továbá Fiske, J., Power Plays, Power Works. London: Verso, 1993.
9. Meyrowitz, Joshua, No Sense of Place. The Impact of Electronic Media on Social Behavior. New York - Oxford: Oxford University Press, 1986.
10. "Electronic media have combined previously distinct social settings, moved the dividing line between private and public toward the private, and weakened the relationship between social situations and physical places. The logic underlying situational patterns of behaviour in a print-oriented society, therefore has been radically subverted" (Meyrowitz, id.mû 308. o.).
11. "…many types of information that were technically 'public' in a print culture, yet largely inaccessible to many sectors of the population, are now available to most people through electronic media" (Meyrowitz, id.mû 8. o.).
12. Számos példát lehetne idézni ennek a tendenciának a bizonyítására: elsõsorban a különbözõ ismert és laikus résztvevõvel lefolytatott televíziós talk-show-k, reality show-k, "Big brother" típusú voyeur-mûsorok közül.
13. Ez a tendencia már most is jól megfigyelhetõ az írott nyilvánosság különbözõ színterein, például a különbözõ fórumokon, chat-roomokban, SMS-ekben, e-mailekben. Jellemzõ ezekre az írott nyelvi üzenetekre a beszélt nyelv közvetlenebb, pongyolább stílusa, a közös tudásra, az extralingvális helyzetre való szorosabb támaszkodás, a rövidítések, stb.
14. Noam, E.M., "Media Concentration in the United States. Trends and Regulatory Responses", Communication and Strategies 1996/4.
15. Keane, John, "Structural transformation of the public Sphere", The Communication Review, 1966/1, 1-22.o., lásd még e témával kapcsolatban: Heller Mária - Rényi Ágnes, "A nyilvánosságfogalom kommunikáció-elméleti megközelítéseirõl", Jelkép 2000/1, 69-94.o.
16. Gondoljunk csak a globális gazdaság lokális hatásaira: tõzsdeárak, világkereskedelem, vagy a professzionális és magáncélú utazások növekvõ számára, a globalizálódó kultúrára, stb.
17. Legszembetûnõbb példaként említhetõ a környezetszennyezés, a veszélyes hulladékok tárolásának, kezelésének globális hatása, stb.
18. "[A] complex mosaic of different sized, overlapping, and interconnected public spheres", Keane, id.mû 8.o.
19. Pl. egy helyi szemétégetõ ellen tiltakozó szövetség, valamely iskola szülõi munkaközössége, egy vállalat szakszervezetének tagjai, állampolgárok és a helyi önkormányzat, stb. közti kommunikációs lehetõségekre.
20. Pl. a civil társadalom szervezetei, társadalmi csoportok érdekképviseletei, pártok, országos politikai, kulturális, stb. szervezetek kommunikációs fórumait.
21. Pl. nemzetközi tudományos kommunikáció, környezetvédelmi, feminista, emberi jogi mozgalmak kommunikációs fórumai, hobby-csoportok a világhálón (ld. Harry Potter-site-ok a neten), stb.
22. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a nyilvános és a nem-nyilvános kommunikáció hatása nagyon különbözõ. A nyilvánosság továbbra is megõrzi normatív erejét. Például a Tienanmen téri események hatását a világ közvéleményére és így a kínai politikai eseményekre is csak a nyilvánosságban, sõt éppen a globális nyilvánosságban való megjelenés tette lehetõvé.
23. Egyes ügyekbõl a kezdeti lokális kommunikáció nyomán társadalmi, majd esetleg éppen globális probléma lesz. Erre tipikus példa egyes vallási, nemzeti, etnikai kisebbségek problémáinak nyilvános megjelenítése (pl. a kurdok helyzete, vagy a roma- kérdés). De az ellenkezõ irányú mozgás is jól látható: egyes témák globális kezelése nyomán kialakul az ezekhez kapcsolódó lokális kommunikáció: például a környezetvédelmi és emberi jogi kérdéseknek a globális nyilvánosságban való erõteljes megjelenítése (Greenpeace, Amnesty International) mintául szolgált és katalizálta hasonló ügyek lokális szervezõdését. Pl. észak-brazíliai civil mozgalom egy vízierõmû megépítése ellen, vagy a Bõs-Nagymaros kapcsán szervezõdött civil mozgalom Magyarországon, stb.
24. A hétköznapi tudás-szükségletnek részévé lesz (lett?) a számítógépek alapszintû használatának (pl. szövegszerkesztés) képessége.
25. Ezt a veszélyt jelzi az információs társadalom nagy teoretikusa, M. Castells is. Castells, Manuel, The Information Age. Oxford: Blackwell, 1996-97.
26. Ez az egyik leggykrabban alkalmazott kritérium az információs társadalom meghatározásában. Ld.: Gershuny, J. - Miles, I., The New Service economy: The Transformation of Employment in Industrial Societies. London: Pinter, 1983 és Webster, Frank, Theories of the Information Society. London - New York: Routledge, 1995.
27. Ezért tehát az új ICT elterjedése következtében megint nem a helyváltoztatások csökkenése, hanem éppen további növekedése prognosztizálható.
28. Igy ma már például a telefonáláshoz sem kell közös idõben lenni (hangposta, üzenetrögzítõ, SMS). A mobil eszközök pedig a térhez való kötöttség feloldásában játszanak döntõ szerepet (mobil telefonon elérhetõ e-mail, WAP, világháló, stb.).
29. Adott helyzetben pl. útirány- információra, prompt tõzsdei hírekre, programinformációra, szállással, pénzváltással kapcsolatos információkra, stb.
30. Itt hivatkozhatunk például a gyorsan terjedõ, széles baráti és rokoni hálózatokat érintõ újévi családi beszámolókra kör e-mailben, a szakmai vagy hobby csoportokat összefûzõ chat vagy levelezõ fórumokra, stb.
31. Gyors segítségkérés vészhelyzetben, úti információszerzés WAP- ról, váratlan eseményekrõl való beszámoló mobiltelefonon, programegyeztetés, programmódosítás SMS-en, töredék idõben hírek keresése mobil telefonon, stb.
32. A személyközi viszonyok jelentõsen befolyásolhatják, hogy milyen kommunikációs csatornát választunk. Van, akihez könnyebb pl. e-mailen fordulni, mint telefonon, mert így nem kell az illetõt egy nem ismert helyzetben éppen zavarni.
33. Például a fõnök mobiltelefonját a titkárnõ esetleg csak bizonyos kiemelten fontos témákban hívhatja. Vannak témák, amikrõl szívesebben beszélnek az emberek telefonon, mint pl. levélben vagy e-mailben, stb.
34. Ld. pl. Nyíri K., "Hálózat és tudásegész" c. cikkét A század szellemi körképe c. kötetben, Pécs: Jelenkor, 1995.
35. Ennek jellegzetes példájaként említhetjük a jelenleg is folyó vitát és a hozzákapcsolódó jogi rendezési kísérleteket a Napster zenei világháló kapcsán.
36. Példaként említhetjük Finnországot, ahol az információs társadalom irányába folyó évtizedes fejlesztéseket mindig széleskörû társadalmi vita elõzte meg, amelyben az állami politika irányítói, a technológiai és gazdasági fejlesztési szakemberek (pl. Nokia), a társadalomtudósok, de az állampolgárok is részt vettek. Errõl számol be Élõ Gábor - Pintér Róbert Finnország: Út az információs társadalomba c. könyve, Budapest: Kossuth, 1999.

---