0. Összefoglalás
1. Tudomány és tudásközeg
2. Fragmentált tudás, zárt diszciplínák
3. Alkalmazott tudomány, egységes elmélet
4. Nyitott kutatás, hálózott tudomány
5. Akadémia és nyitott mûvelõdés
 
 

0. Összefoglalás

A tudós közösségek jellege, a mindenkori tudományok módszerei, fölépítése, sõt tartalma sohasem függetlenek az adott korszak, kultúra tudásmegõrzõ és tudásközlõ technikáitól, a kommunikáció technológiájának adott szintjétõl. Elõadásomban elõször erre az összefüggésre, tehát egyfelõl a tudomány és másfelõl a tudományos gondolkodás közege közötti kapcsolatra vetek rövid pillantást. Másodszor arra kérdezek rá, hogy jelesül a könyvnyomtatás, melynek elterjedése alapvetõ szerepet játszott az újkori európai tudomány kialakulásában, idõvel hogyan járult hozzá a tudás mint egységes egész eszményének elhalványulásához, a tudomány résztartományokká tagolódásához, s az egyes diszciplínák önmagukba zárkózásához. Utalni fogok itt elméleti tudásnak és gyakorlati készségeknek a könyvnyomtatás világában ellentmondásossá lett viszonyára, s az eltérõ diszciplínákhoz tartozó készségek közötti tényleges diszkontinuitásra. Harmadszor a legutóbbi években-évtizedekben fölerõsödött ama változást veszem szemügyre, amelynek során - a számítástechnika térhódításától aligha függetlenül - csökken az alapkutatás és az alkalmazott kutatás közötti távolság, növekszik - az úgymond tiszta elmélet rovására - az alkalmazás jelentõsége, s az eddigelé elkülönült diszciplínák az alkalmazásban találkoznak. Midõn a kísérletezés egyre inkább számítógépes modellezést jelent, az eltérõ diszciplínákhoz tartozó készségek a virtuális gyakorlatban egynemûsödnek. Negyedszer arra hívom föl a figyelmet, hogy az interaktív hálózottság körülményei közepette a korábbi szaktudományi határok merõben átjárhatókká válnak, fölerõsödik az interdiszciplináris tájékozódás és kreativitás, s szûkülnek a szélesebb nyilvánossággal szembeni elzárkózás lehetõségei. Magától értetõdik, hogy ebben a helyzetben az MTA kutatóintézeteiközött az eddiginél sokkal szervesebb együttmûködés alakulhat ki. Végül, ötödször, azokat a radikális átalakulásokat elemzem, amelyek a hálózathasználat széleskörû elterjedésének következményeképp az iskolarendszerben, s kivált a fölsõfokú mûvelõdésben várhatóak. Eme átalakulások - a nyitott mûvelõdés uralkodóvá válása - lehetõséget adnak arra, hogy az MTA kutatóintézetei, interdiszciplináris együttmûködésük távlatait is kihasználva, alapvetõen hozzájáruljanak a magyar - és nemcsak magyar - nyelvû legmagasabb szintû virtuális tartalomszolgáltatáshoz, a magyar nyelvi régió fölsõfokú mûvelõdése európai fölzárkóztatásához.
 

1. Tudomány és tudásközeg

A nálunk is jól ismert Bruno Latour⁽¹⁾ egyik ritkábban idézett tanulmányában, a "Vizualizáció és megismerés"-ben⁽²⁾ a tudomány alapjaként az írás és képi ábrázolás mesterségét jelöli meg. Az írás és a képi ábrázolás technikái a megismerés tárgyait hordozhatóvá s ugyanakkor maradandóvá, a megismerés hatalmi központjaiban összegyûjthetõvé, bemutathatóvá, egymással összeilleszthetõkké teszik. Latour nem utal, pedig utalhatna, a mi Hajnal Istvánunkra;⁽³⁾ amúgy azonban a kérdéskör teljes újabb irodalmát áttekinti. Hivatkozik kivált Jack Goody 1977-es The Domestication of the Savage Mind-jára,⁽⁴⁾ amely az alfabetikus írásbeliség rendszerezõ-logikus hatását elemzi. Hivatkozik Elizabeth Eisenstein 1979-es The Printing Press as an Agent of Change: Communications and Cultural Transformations in Early-Modern Europe-jára, amely a nyomtatott könyvek terjedése és az újkori tudomány kezdetei közötti szoros kapcsolatot taglalja. "Nyilvánvaló", írta Eisenstein, "hogy a gazdagabban megrakott könyvespolcok megnövekedett lehetõséget kínáltak különbözõ szövegek tanulmányozására és összehasonlítására. Már azáltal, hogy több szétszórt adatot tettek hozzáférhetõvé, hogy megnövelték az arisztotelészi, alexandriai és arab szövegek kibocsátását, a nyomdászok ösztönözték ezen adatok rendszerezését. Némely középkori partvonaltérkép már régóta pontosabb volt, mint számos antik megfelelõje, ám kevesen pillanthatták meg akár ezt, akár azt. Amiként különbözõ régiókból és korszakokból származó térképek kapcsolatba kerültek egymással az atlaszok kiadási munkálatai során, akként kerültek össze tudós szövegek bizonyos orvosok és csillagászok könyvtáraiban."⁽⁵⁾

Hivatkozik továbbá Latour, természetesen, William Ivins 1953-as Prints and Visual Communication címû ragyogó munkájára,⁽⁶⁾ amely a képnyomtatás föltalálását, 1400 körül, még Gutenberg tetténél is jelentõsebb eseménynek tartja, rámutatva arra, hogy például a görög természettudomány eredményeinek szegényessége a pontosan megismételhetõ képi reprezentáció technikájának korabeli hiányával magyarázható. Ivins az idõsebb Pliniust idézi, aki A természet históriája címû munkájában a görög botanika sekélyességét az ábrázolási kísérleteknek, tudniillik a kézi másolásnak kudarcával magyarázza. A fametszetek elterjedésével, a 15. század során, fokozatosan bontakozott ki a fölismerés, miszerint a tanult ábrázolás élethû lehet - s annak is kell lennie. Az 1483 körül Rómában kiadott úgynevezett Pseudo-Apuleius egy kilencedik századi botanikai kézirat nyomtatott változata, ábrái a kézirat illusztrációi alapján készültek, s bármiféle növényazonosításra természetesen alkalmatlanok. Ehhez képest az 1485-ben megjelentetett Gart der Gesundheit szerzõje, mutat rá Ivins, már lényegesnek tartotta, hogy képeit ténylegesen természet után fesse avatott mester. Mindazonáltal - s ez mostani témánk szempontjából Ivins legfontosabb tétele - a fényképezés eljövetelét megelõzõen nem létezett olyan technológia, amely alkalmas lett volna egyes tárgyak pontos képi ábrázolására. A mûszaki tudományoknak a 19. század óta tartó rohamos fejlõdése, s kivált a fizika legújabbkori forradalma, hangsúlyozza Ivins, lehetetlen lett volna a fényérzékeny emulzió szolgáltatta adatok nélkül.

Latour tanulmányára tetszéssel hivatkozik Peter Galison, Image and Logic: A Material Culture of Microphysics címû nemrég megjelent könyvében.⁽⁷⁾ Galison mintegy ott folytatja, ahol Ivins abbahagyta: a mai fizika - jelesül a részecskefizika - és a képi adatrögzítés kapcsolatait elemzi. Fõ állítására - a merõben eltérõ elméleti megközelítések között olykor a mûszertechnika folytonossága közvetít - rövidesen visszatérek; most azt a gondolatát emelem ki, miszerint a számítógép-grafika technológiájának segítségével a korai 1980-as években a részecskefizika addig egymással szembenálló két kísérleti hagyománya - a köd- és buborékkamrák segítségével tényleges fényképek elõállítására törekvõ megközelítésmód egyfelõl, s a számlálókon és logikai adatrendezésen alapuló módszerek másfelõl - az elektronikusan generált, számítógép-szintetizálta képek megalkotásának vállalkozásában ötvözõdtek.

A digitális grafika megjelenése persze csak egyik mozzanata annak a mélyreható változásnak, amelyet a számítógépnek - aholis "számítógépen" ma már visszavonhatatlanul a hálózatba állított számítógépet, vagyis az interaktív multimediális világhálót kell értenünk - a tudomány mindennapjaiba történõ behatolása jelent. A hordozhatóság, maradandóság, prezentálhatóság, rendezhetõség és kombinálhatóság Latour által taglalt képletei az internet közegében merõben új jelentést nyernek. A könyvkultúrára alapozódott tudományt - a világhálóra alapozódó tudomány váltja föl.
 

2. Fragmentált tudás, zárt diszciplínák

Minden kor emberét jellemzi a vágy, hogy a világot valamiféle teljes és egységes képben lássa. Ám csak a könyvnyomtatás teremti meg - a szövegazonosság biztosításával, a szövegromlás kiküszöbölésével, a matematikai képletek és magyarázó ábrák sokszorosíthatóságával - annak elvi lehetõségét, hogy egyáltalán létrejöhessen az ismeretek egységes fogalmi kerete, a tudás összefüggõ világa. Ez a világ a tizenhatodik és tizenhetedik században, egyetlen tovatûnõ történelmi pillanatig, valós eszmény. 1605-ben kiadott Advancement of Learning címû munkájában Bacon még áttekintést adhatott kora ismereteirõl, rámutatva a fehér foltokra, tanácsokkal és útmutatásokkal szolgálva azok megszüntetését illetõen. Ám a vizsgálódások sokfélesége, összetettsége rohamosan nõ. Alig száz évvel Bacon után Fontenelle a Francia Akadémia kutatási eredményeinek kiadását azzal vezeti be, hogy ama eredmények "egymástól elszakított és független részletek".⁽⁸⁾ Újabb ötven év, és d'Alembert, az Enciklopédia elé írt elvi munkájában, elveti a tudományok szintézisének eszméjét. Az egyes területekrõl mintegy külön részletes térképek szólnak; áttekintõ térképek ugyan készíthetõk, ám éppen nem a kizárólagosság igényével: úgymond különbözõ vetületek lehetségesek, a döntés közöttük ízlés és föladat-adta célszerûség kérdése.⁽⁹⁾ A nyomtatott anyagok tömegének roppant növekedésével, a tudás fokozódó komplexitásával az egységes tudomány eszménye egyre csak halványul. A 19. század elején a berlini egyetem alapítását elõkészítõ, az össztudás úgymond szerves egységének gondolatát zászlajára tûzõ, Fichte nevével fémjelezhetõ mozgalom⁽¹⁰⁾ csupán filozófiai közjáték; az egységes tudomány logikai pozitivista programja az 1920-as/30-as években filozófiai utóvédharc. A huszadik század közepére filozófiailag uralkodóvá vált a vélemény, miszerint a tudás világa túlontúl terjedelmes ahhoz, hogy átfogó módon megragadható legyen, s tért hódított a radikális következtetés is, hogy akkor viszont értelmetlen valamiféle egyetlen valóság föltételezése. Thomas Kuhn 1962-ben kiadott oly befolyásos könyve, A tudományos forradalmak szerkezete,⁽¹¹⁾ látszólag az egymást követõ tudományos paradigmák összemérhetetlenségével foglalkozott, ám azt az egyszerre diakrón és szinkrón tételt sugallta, miszerint az eltérõ tudományos elméleteket mint egymástól különbözõ tárgyi világok konstrukcióit, nem pedig mint egyugyanazon világ egymással versengõ magyarázatait kell értelmeznünk.⁽¹²⁾ Midõn Nelson Goodman 1978-ban megjelentette Ways of Worldmaking címû kötetét,⁽¹³⁾ valóságos "mozgalomról" szólhatott, mely "az egyetlen igazságtól és a rögzített és készen talált világtól" az igazságok "sokfélesége" és "a világok sokasága" felé halad.

A tudomány egységébe vetett hit megingásához hozzájárult az az - elöljáróban már jelzett - ellentmondásos viszony is, amely a könyvkultúra viszonyai közepette elméleti és gyakorlati tudás között fennáll. A huszadik századi filozófia fõ felfedezésének alighanem az tekinthetõ, hogy végsõ soron minden tudás gyakorlati tudáson alapszik. Nem kétséges, hogy Wittgenstein és Heidegger közös üzenete éppen ebben áll.⁽¹⁴⁾ Mármost a könyv az elmélet önállóságának illúzióját kelti. Így az ötvenes évek végén meglehetõs föltûnést keltett, midõn Polányi Mihály rámutatott: a tudományos fölfedezés szabályai nem egyebek egyfajta mesterség [art] szabályainál, s mivel "a mesterség nem definiálható egyértelmûen, következésképpen csak ama gyakorlat példáin keresztül adható át, mely megtestesíti."⁽¹⁵⁾ A tudomány, írja máshelyütt, "a tudósok ügyességén [skill] alapul"⁽¹⁶⁾, olyan ügyességen, mely, hasonlóképpen, csakis példákon át közvetíthetõ. Belátható, hogy készségekre a gyakorlat számos területén tehetünk szert; de nem összegezhetünk különbözõ gyakorlatokat egyetlen egésszé: az egységes gyakorlati tudás gondolata nehezen értelmezhetõ. Továbbá azt érzékeljük itt - hiszen ahol "mesterség" van, ott "mester" úgyszintén⁽¹⁷⁾ - , hogy a tudomány fragmentálódása és a diszciplináris bezárkózás nemcsak megismeréspszichikai szükségszerûségek következménye, hanem mintegy csoportdinamikai folyomány is.⁽¹⁸⁾ A hálózott interaktív multimediális kommunikáció viszonyai közepette persze mind a gyakorlat, mind a csoportdinamika természete megváltozik.
 

3. Alkalmazott tudomány, egységes elmélet

Szemben a filozófiával, melynek berkeibõl tekintve a világ eleve-adottságában, önmagában összefüggõ, s ezáltal összefüggõ elmélettel leírható voltában hivõk immár reménytelenül elmaradottnak tûnnek,⁽¹⁹⁾ a tudományok munkásai maguk korántsem egységesek az egységes elmélet lehetõségének elvetésében. A tudásegész gondolatát elvetõ tudósok egyfelõl persze a kutatómunka tényleges élményeit általánosítják; másfelõl azonban - mint a The Disunity of Science címû, 1996-ban megjelentetett gyûjtemény bevezetõ tanulmányának szerzõje, a már említett Peter Galison rámutat - társadalmi-politikai élményeiket is. "Ezek a »belsõ« tudományos viták a fundamentalitásról, visszavezethetõségrõl, és így tovább", írja, "nem vákumban zajlanak. Mélységesen beágyazottak az adott kultúrába, amelyben a különbözõ szubkultúrák csaknem-autonómiája ma lényegesnek számít, míg a háború elõtti években vagy akár a negyvenes és ötvenes években egyszerûen nem számított annak."⁽²⁰⁾ Számos kutatás, ma is, éppen az átfogó elmélet megalkotásának igényével folyik. Utalhatunk a Galison által is fölsorolt törekvésekre a fizika körébõl;⁽²¹⁾ vagy a szociobiológus Edward Wilson által 1998-ban kiadott, The Unity of Knowledge alcímet viselõ könyvében⁽²²⁾ megfogalmazottakra. "A természettudományokon belül", írja Wilson, "a diszciplináris korlátok eltûnõben vannak, hogy elmozduló hibrid tartományoknak adjanak helyet, amelyekben az egyetértés-összemûködés [consilience] implicit. Ezek a tartományok a komplexitás sok szintjét átfogják, a kémiai fizikától és fizikai kémiától a molekuláris genetikáig, kémiai ökológiáig és ökológiai genetikáig, miközben az új specialitások egyike sem tekinthetõ többnek, mint a kutatás valamely új fókuszának."⁽²³⁾ A Nobel-díjas fizikus Sheldon Glashow által 1989-ben egy "A tudomány vége?" címû konferencián tartott indulatos hozzászólás, mely szerint a filozófiai szkepticizmus nyilván képtelen aláásni a tudományba mint egységes, egyetemes, objektív vállalkozásba vetett hitet - van-e valaki, kérdezte Glashow, aki tényleg kételkedik a Jupiter Galilei által évszázadokkal ezelõtt fölfedezett holdjainak létezésében? vagy a fertõzõ betegségek modern elméletében?⁽²⁴⁾ - alighanem a kutatói társadalom többségi véleményét tükrözi.

Lehetséges-e ezen vélemény mellett mintegy filozófiai igénnyel érvelni? Úgy gondolom, hogy igen. Három szempontot fogalmazok meg. Mindhárom összefügg az elmélet és gyakorlat közötti folyamatosság újbóli megerõsödésével a hálózott digitális kultúra hajnalán, s az eddigiekben így vagy úgy már mindhármat érintettem. Elõször: amikor az alapkutatásokoz viszonyítva megnõ az alkalmazott kutatások súlya, a diszciplináris széttagoltság képe helyett a mindennapi élet koherenciájának élménye válik meghatározóvá.⁽²⁵⁾ Másodszor: a számítógép közegében elvont számítás és konkrét kísérlet közelebb kerülnek egymáshoz; az egyes elméleteket a virtuális térben egynemûsödõ különbözõ készségek immár kevésbé választják el egymástól. Itt utalok vissza Galison korábban már említett tézisére a mûszertechnika elméletek-között közvetítõ funkciójáról. Harmadszor: a digitilizáció következtében szöveg és kép a korábbiaknál sokkal közelebb kerül egymáshoz. A képek mutatni képesek, amit a szöveg csak leírni tud: a képek tényközlõ képessége viszonylag független nyelvi-fogalmi környezetüktõl, s ráadásul a képek könnyebben közvetítenek gyakorlati tudást, mint a szöveg. Nem véletlen, hogy a logikai pozitivista egységtudomány szenvedélyes élharcosa, Otto Neurath, tervezett enciklopédikus összefoglalásait annak idején egyfajta nemzetközi képnyelvvel gondolta kiegészíteni.⁽²⁶⁾
 

4. Nyitott kutatás, hálózott tudomány

Az összefüggõ tudásegész eszményének újbóli valószerûségét semmi sem mutatja jobban, mint az interdiszciplináris kezdeményezések manapság tapasztalható látványos terjedése; s nem kétséges, hogy ezen kezdeményezések legfontosabb katalizáló közege az internet - az interaktív világháló. A hálózott kommunikáció enyhíti a hierarchikus viszonyok terhét,⁽²⁷⁾ s ezzel - többek között - a diszciplináris nyomást. A világháló a tudás sokoldalú, sokdimenziós, keresztül-kasul bejárható és kölcsönösen átjárható tartományait hordozza: az interneten tájékozódó tudós el sem tudja kerülni, hogy a maga szaktémáját kutatva a téma más diszciplínákbeli megközelítéseivel - és más diszciplínákbeli mûvelõivel - meg ne ismerkedjen.⁽²⁸⁾ Arthur Koestler-tõl származik a hipotézis, hogy a kreativitás általában, s így a tudományos kreativitás is, a megoldandó probléma egyszerre több gondolati vagy percepciós mezõben történõ megpillantásának képességét föltételezi.⁽²⁹⁾ Mondhatjuk, hogy az interdiszciplinaritás a tudományos kreativitás állandó forrása. S hozzátehetjük, hogy az MTA intézeteinek, kutatóhelyeinek interdiszciplináris együttmûködése az internet közegében nyilvánvalóan lendületet kaphatna, és kiváltképpen ígéretes volna.⁽³⁰⁾ A Filozófiai Intézet alább csakhamar ismertetendõ "Nyitott Egyetem" kezdeményezésével ezt a lendületet szeretnénk erõsíteni.

Az interdiszciplináris tudomány nyitott tudomány. A tudomány nyitottságához a világháló sokféleképpen járul hozzá. Részletkérdésekben is - ilyen például az "Open Science - Open Source" kezdeményezés, amely a tudományos software source code-jainak szintjén törekszik átlátható viszonyokat teremteni - hiszen úgymond a kutatási eredmény csak akkor verifikálható nyilvánosan, ha a fölhasznált számítógépprogramok is nyilvánosak.⁽³¹⁾ De hozzájárul a világháló a tudomány nyitottságához a legátfogóbb kérdésekben is. Lehetõséget teremt a tudomány és a társadalmi nyilvánosság közötti célirányosabb kommunikációra. A globális problémákat mind a tudományos, mind a tudományon kívüli nyilvánosság számára hatékonyabban megragadhatóvá teszi.⁽³²⁾
 

5. Akadémia és nyitott mûvelõdés

Amiképpen a számítógépes világháló hozzájárul a tudomány zárt struktúráinak nyitottabbá tételéhez, úgy járul hozzá, még radikálisabban, az iskolázás és mûvelõdés hagyományos képletei fölbomlásához. Korunk a tanítás és a kutatás legkülönbözõbb intézményeinek konvergenciája, az iskola mint elkülönült formális intézmény fokozatos fölbomlása, s a természetes-szerves tanulási környezetek újbóli megjelenése jegyében áll. Ezeknek a környezeteknek a világháló a közege. Hadd szorítkozzam itt a fölsõfokú mûvelõdésre. Nemcsak az USA-ban, de immár nálunk is félreismerhetetlen tendencia, hogy a középiskolát elvégzõ fiatalok, növekvõ számban, elõbb állást találnak maguknak - vagy akár céget alapítanak - , s csak idõvel tanulnak tovább. Vagyis a munka melletti tanulás uralkodó mintázattá válik - beleértve az elsõ diplomához vezetõ tanulmányokat is. S az új nemzedékek persze - nálunk is - egyre inkább az internettel nõnek fel. Mármost az a fiatal, aki gyerekkorától fogva megszokta, hogy önállóan, a számítógéphálózaton át tájékozódjon, felnõtt életében sem lesz hajlamos arra, hogy visszatérjen a tantermi keretek közé. Amúgy nem is nagyon tehetné, hiszen pályája során újra meg újra tanulnia kell, folyamatosan tanulnia kell, egy életen át tanulnia kell. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a mûvelõdés fizikai színtere, jellemzõen, a munkahely lesz; ama sokat emlegetett személyes tanár-diák kapcsolatokat a munkahelyi mester-tanítvány kapcsolatok, a diákbarátságokat a munkahelyi kollegiális kapcsolatok váltják föl; az egyetemi elõadások, jegyzetek és tankönyvek szerepét pedig, csakúgy mint a könyvtár szerepét, a világhálón található megfelelõ tartalmak veszik át.

A nyitott felsõfokú mûvelõdés megfelelõ virtuális környezetének megteremtésére ma Magyarországon az MTA kutatóintézeti hálózata eszményien alkalmas. Az MTA Filozófiai Intézete - "Az európai egyetem funkcióváltozásai" elnevezésû OKTK-projekt mintegy gyakorlati kiterjesztéseként indított úgynevezett UNIWORLD-programja (http://www.fil.hu/uniworld) keretében - 1997 tavasza óta folytat virtuális egyetemi kísérleteket. Hadd idézzek itt a UNIWORLD-program eredeti "mission statement"-jébõl, mely honlapunkon ma is olvasható: "A virtuális egyetem a távoktatás 21. századi változata: ám a távolságot nem áthidalja, hanem kiküszöböli. ... A virtuális egyetem megõrzi ill. újrateremti a tanár és a diákok egyfajta személyes közösségét, az elõadások hallható-látható jellegét, a szemináriumok eleven interakcióját. Ennyiben tehát a hagyományos egyetem örököse is. Azonban újat hoz mind a hagyományos egyetemhez mind a távoktatáshoz képest abban, hogy kihasználja a multimediális közeg lehetõségeit. Ehhez óhatatlanul idomulva, radikálisan túllép a rögzített lineáris szöveg - a nyomtatott könyv - világán. Szakkínálata átlépi a diszciplináris határokat; oktatási módszereiben az audiovizualitás sokféleségével és az intenzív interakció lehetõségeivel él. Éppen ezért a virtuális egyetem megalkotása filozófiai általánosságú feladat: a szövegközéppontú újkori európai gondolkodás tudatos meghaladását igényli. - A UNIWORLD-projekt mindenekelõtt és mindenekfelett társadalomelméleti-ismeretfilozófiai tudományos kutatási program, avantgarde gyakorlat, amelynek tapasztalataiból az eszmék és emberek - a szimbolikus és a fizikai-társadalmi világ - új szervezõdéseinek új elméletét építhetjük. A UNIWORLD az oktatás teljes vertikumára irányul, a kisgyermekpedagógiától a posztgraduális egyetemi képzésig: hipotézisünk szerint cseppfolyóssá válnak az elemi-középfokú-felsõfokú iskolázás közötti határok. A UNIWORLD egyaránt érdekelt az elméleti oktatásban és a szakképzésben: hipotézisünk szerint leomlanak a falak az elvont és a konkrét tudás, az elméleti tudás és a gyakorlati készségek között.- A projekt általánosságban a magyar felsõoktatás hatékonyságának javítására törekszik, ezen belül azonban megkülönböztetett figyelemmel fordul a magyar vidék felé. A magyarországi kistelepüléseken élõ fiataloknak ma nagyságrenddel rosszabb esélye van a felsõoktatásba való bejutásra, mint nagyvárosi társaiknak. A magyarság jelentõs része Magyarország határain kívül él, a környezõ országokban, Amerikában, illetve a világ más részein. A UNIWORLD a kis nemzetek, etnikai csoportok és nyelvileg elszigetelt területek számára az elektronikus kommunikáció sajátos, felsõoktatási célú felhasználásának mintájává válhat." A UNIWORLD-program kezdetben a hagyományos egyetemek közötti virtuális együttmûködés szervezésére törekedett - ezt a törekvést a magam oktatói munkájának keretei között ma is képviselem (ld.: http://www.%20uniworld.%20hu/egyetem). Csakhamar kiderült azonban, hogy a virtuális közegnek inkább a nyitott mûvelõdési formák felelnek meg: ma már a UNIWORLD-projekt súlypontját úgymond szabadegyetemi kezdeményezések alkotják. Jelenleg két ilyen szabadegyetemi program fölépítésén dolgozunk: a "Hit, vallások, kultúrák" elnevezésû összehasonlító vallástudományi programon (http://www.uniworld.hu/vt) és a "Kultúrák közötti kommunikáció" programon (http://www.uniworld.hu/vt).

1999 nyarán az MTA fõtitkára fölvetette az akadémiai intézethálózatnak a távoktatásba történõ bekapcsolása lehetõségének kérdését. Ezen fölvetés által indíttatva, a UNIWORLD-projekt tapasztalataira - és részben anyagaira - építve, az MTA Filozófiai Intézete megkezdte egy Akadémiai-Filozófiai Nyitott Egyetem fölépítését a virtuális térben (http://www.phil-inst.hu/projects/szabad.egy/%20szabad.htm). Máris tetemes mennyiségû anyagot tettünk hozzáférhetõvé - s a regisztrált érdeklõdõk száma meghaladja a négyszázat. Kezdeményezésünket az MTA vezetése fölkarolta, s más akadémiai kutatóintézetek is jelezték, hogy hasonló kísérletbe fognak. Befejezésképp hadd ismételjem: úgy gondolom, hogy itt hatalmas távlatok nyílnak meg - a legmagasabb szintû mûvelõdés új távlatai, s az interdiszciplináris kutatási együttmûködés tudományosan újat ígérõ távlatai.

1. Sokat hivatkozott mûve a Steve Woolgar-ral közösen írt Laboratory Life: The Social Construction of Scientific Facts, London: Sage, 1979. We Have Never Been Modern (1993) címû könyve idén jelent meg magyarul (Sohasem voltunk modernek, Budapest: Osiris Kiadó).

2. Bruno Latour, "Visualization and Cognition: Thinking with Eyes and Hands", Knowledge and Society: Studies in the Sociology of Culture Past and Present, 6.köt., 1986, 1-40.o.

3. Ld. különösen "Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlõdés" c. tanulmányát (1933), újranyomtatva a Glatz Ferenc által szerkesztett Hajnal István, Technika, mûvelõdés. Tanulmányok c. kötetben, Budapest: MTA Történettudományi Intézete, 1993.

4. Cambridge: Cambridge University Press.

5. Cambridge: Cambridge University Press, 1979. I. köt., 74.sk.o. Eisensteinre, valamint a szóbeliség-írásbeliség problematikáját tárgyaló más szerzõkre vonatkozóan ld. még Nyíri Kristóf, "A hagyomány fogalma", Magyar Tudomány 1994/8.

6. William M. Ivins, Jr., Prints and Visual Communication, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1953.

7. Chicago: University of Chicago Press, 1997.

8. Bernard le Bovier de Fontenelle, "A matematika és a természettan hasznosságáról", a Beszélgetések a világok sokaságáról c. Fontenelle-kötetben, Budapest: Magyar Helikon, 1979, 201.o.

9. D'Alembert, Discours préliminaire de l'Encyclopédie (1751), Paris: 1893, 66-69.o.

10. Vonatkozó fölvilágosításaiért, sokéves tudományos segítségéért köszönettel tartozom Tóth Tamásnak, az MTA Filozófiai Intézete tud. fõmunkatársának, az "Európai egyetem funkcióváltozásai" c. OKTK-kutás vezetõjének.

11. Thomas S. Kuhn, The Structure of Scientific Revolutions, Chicago: University of Chicago Press.

12. Öt évvel korábban Gaëtan Picon, az általa összeállított és csakhamar számos más nyelvre is lefordított népszerû gyûjtemény bevezetõ esszéjében az irányvesztés érzésérõl beszél, melyenek forrása egyfelõl a szükségszerûség törvényének megszûnése "az atommag világá[ban]", másfelõl azonban a fokozódó szakosodás. Mint írja: "Azelõtt a különbözõ kutatások, ugyanazon világ felületén haladva, körülvéve ugyanazzal a megvilágítással, soha nem vesztették el egymást szem elõl. ... A közelmúltban még a szellem egy óriási találkozás, vagy éppen egy óriási egymásbaillesztõdés lehetõ módjait figyelte." Ma azonban, folytatja Picon, "[a]z egyetemes tudás birodalma összeomlik. ... A világ felrobbant egymásra visszavezethetetlen világokra". (Gaëtan Picon, Korunk szellemi körképe, Washington D.C.: Occidental Press, 1961, 14-16.o.)

13. Hassocks: Harvester Press,.

14. Vö. "Hagyomány és gyakorlati tudás" és "Heidegger és Wittgenstein" c. tanulmányaimmal, elõbbi a Medvetánc 1985/4-1986/1-es számában, utóbbi a Valóság 1990/3-as számában, újranyomtatva A hagyomány filozófiája c. kötetemben (Budapest: T-Twins - Lukács Archívum, 1994).

15. Michael Polanyi, Science, Faith and Society (1946). Bõv. kiad., Chicago: Univ. of Chicago Press, 1964, 14.o. Az idézet az 1964-es "Bevezetés"-bõl való, de hasonló passzusok találhatók a fõ szövegben is, ld. pl. 42.sk.o. és 76.o.

16. Michael Polanyi, Personal Knowledge: Towards a Post-Critical Philosophy (1958). London: Routledge & Kegan Paul, 1983, 49.o.

17. Ám példákból tanulni - folytatja az imént idézett helyen Polányi - annyit tesz, mint "tekintélynek alávetni magunkat. ... A mestert figyelve és - példája jelenlétében - erõfeszítéseit utánozva, az inas öntudatlanul is elsajátítja a mesterség szabályait, beleértve azokat is, melyeket maga a mester sem ismer explicite. Ezeket a rejtett szabályokat csak olyan személy asszimilálhatja, aki - ennyiben - kritikátlanul átadja magát a másik utánzásának", olyan személy, aki "aláveti magát a hagyománynak" (Personal Knowledge, 53.o.). Hasonló megfogalmazásokat tartalmaz John Ziman Public Knowledge: An Essay concerning the Social Dimension of Science c. könyve is (Cambridge: Cambridge University Press, 1968, pl. 7.o. és 10.o.): "Tény, hogy a tudományos vizsgálódás ... gyakorlati mesterség, mûvészet. Nem könyvekbõl tanuljuk, hanem utánzás és tapasztalat révén. ... A fiatal tudós nem formális logikát tanul, hanem utánzással és tapasztalatból olyan konvenciókat sajátít el, melyek szilárd társadalmi viszonyokat testesítenek meg." A konzervatív politika-filozófus Michael Oakeshott úgy fogalmaz, hogy "a tudományos tevékenység koherenciája" nem "a tudós által követendõ elvekben vagy szabályokban áll, valamiféle »tudományos módszerben«"; ezen koherenciát, hangsúlyozza, "éppenséggel az a mód alkotja, ahogyan a tudós vizsgálódásait végzi, vagyis a tudományos kutatás hagyományrendszere". (Michael Oakeshott, Rationalism in Politics, London: Methuen, 1962, 102.sk.o. Az idézet a "Rational Conduct" c. esszébõl [1950] való.) - Az Oakeshott és Kuhn közötti párhuzamokat (és különbségeket) ragyogóan mutatja be M.D. King, "Reason, Tradition, and the Progressiveness of Science" (1971), a Gary Gutting által szerkesztett Paradigms and Revolutions: Appraisals and Applications of Thomas Kuhn's Philosophy of Science c. kötetben, Notre Dame: Univ. of Notre Dame Press, 1980. Kuhn, irja King, "hangsúlyosan állitja, hogy a »paradigma« terminus nem világnézetet jelöl, hanem a tényleges tudományos gyakorlat valamely sajátos példáját, mely az adott kutatói közösség számára modellként szolgál, s a kutatók következõ nemzedékei számára implicite meghatározza az adott kutatási terület elfogadott problémáit és módszereit. ... A hûség ama hagyományokhoz, melyek a paradigmákból vagy paradigmaosztályokból erednek, a valódi »tudomány« ismertetõjele. Aki a fennálló hagyománnyal szakít, kockáztatja, hogy abnormálisnak vagy sarlatánnak bélyegezzék, vagy »törvényen kívül« helyezzék. - A szociológus, aki Kuhn-nak a tudományos racionalizmus elleni támadását olvassa, óhatatlanul észreveszi a közeli hasonlóságot Oakeshott-nak a politikai racionalizmus ellen intézett híres rohamával; Kuhn tudománya, csakúgy mint Oakeshott politikája, a konkrét hagyományok, nem pedig az elvont »értelem« tekintélye elõtt hajol meg. Mindkettõ olyan gyakorlati tevékenységként tûnik föl, amely - hogy Oakeshott distinkcióját használjuk - nemcsak ama technikai tudást (vagy technikát) elõföltételezi, melyet »szabályokban, elvekben, útmutatásokban és maximákban megfogalmazhatunk« és amelyet ennélfogva könyvbõl is megtanulhatunk, majd »alkalmazhatunk«, hanem gyakorlati tudást is, mely nem redukálható szabályokra, nem írható le, s éppen ezért »sem nem tanítható, sem nem tanulható, csak átadható«." (Az Oakeshott-utalás a "Rationalism in Politics" c. esszére [1947] vonatkozik.)

18. Csupán ezzel a kiegészítéssel fogadható el, amit Joshua Meyrowitz a tizenhatodik századdal mint a könyvnyomtatás kibontakozó korával s a tudományok diszciplináris tagolódásával kapcsolatban ír: "[a]ll fields begin to develop »introductory« texts that must be read before one can go on to »advanced« texts. Identities splinter into a multitude of separate spheres based on distinct specialties and mastery of field-specific stages of literacy. The new grading of texts serves as a barrier to straying from one field into another. Crossing into a new field demands that one must bear the embarrassement of starting again as a novice and slowly climbing a new ladder of printed knowledge. This contrasts markedly with the oral and scribal approach, which is inherently interdisciplinary and non-graded." (Meyrowitz, "Medium Theory", a David Crowley és David Mitchell által szerkesztett Communication Theory Today c. kötetben, Stanford, California: Stanford University Press, 1994, 65.o.)

19. Ld. legutóbb Fehér Márta "Relativizmus és racionalizmus" c. dolgozatát a Századvég 1998. õszi számában.

20. Peter Galison - David J. Stump, szerk., The Disunity of Science: Boundaries, Contexts, and Power, Stanford: Stanford University Press, 1996, 8.o.

21. Ld. uo. 5.skk.o.

22. Edward O. Wilson, Consilience: The Unity of Knowledge, New York: Alfred A. Knopf, 1998. Az általam alább idézett kiadás: New York: Vintage Books, 1999.

23. Jelzett kiad., 11.o.

24. A hozzászólásról beszámol John Horgan, The End of Science: Facing the Limits of Knowledge in the Twilight of the Scientific Age (1996). Második kiadás, új utószóval, New York: Broadway Books, 1997, 62.o. Köszönettel tartozom Palló Gábornak, az MTA Filozófiai Intézete tud. igazgatóhelyettesének a kérdéskörre vonatkozó számos érdekes beszélgetésért - s külön köszönettel, amiért Horgan könyvére fölhívta a figyelmemet.

25. Úgy gondolom, hogy ezt a szempontot elõlegezte Bence György 1965-ben, midõn a "A tudományfejlõdés »logikája« a neopozitivizmusban" c. tanulmányában (Magyar Filozófiai Szemle 1965/4) rámutatott: a különbözõ - kuhni értelemben "összemérhetetlen" - tudományos elméletek között a mindennapi nyelv valamelyes mértékben mindenképpen közvetít.

26. "Was wir Wissenschaft nennen, kann als die typische Art des Argumentierens angesehen werden, die den Menschen aller Nationen, reich und arm, gemeinsam ist. Diskussionen über Sonne, Mond, Sterne, Anatomie, Geographie, Freude und Schmerz können in jeder Zivilisation geführt werden; Theologie und Rechtsausdrücke haben andererseits hauptsächlich lokalen Charakter. - Es ist wichtig, das, was den Menschen gemeinsam ist, in einer Sprache auszudrücken, die möglichst einfach und neutral ist. Eine Bildersprache, die Hieroglyphensprache, hat den Vorteil, von der Wortsprache unabhängig zu sein, ist besonders geeignet, faktische Information auf vereinfachte Weise zu vermitteln, und hat eine gewisse Neutralität." (Otto Neurath, "Visual Education: Humanisation versus Popularisation" [1945], itt a német fordításból idézve: "Bildpädagogik: Humanisierung gegen Popularisierung", az Otto Neurath, Gesammelte bildpädagogische Schriften c. kötetben, szerk. Rudolf Haller és Robin Kinross, Wien: Hölder-Pichler-Tempsky, 1991, 649.o.)

27. Vö. pl. Michael Nentwich, "Cyberscience: Die Zukunft der Wissenschaft im Zeitalter der Informations- und Kommunikationstechnologien", MPIfG Working Paper 99/6, http://www.mpi-fg-koeln.mpg.de/publikation/working_papers/wp99-6/index.html: "Schließlich führt die potentielle Verfügbarkeit von Informationen für jede/n einzelne/n vom eigenen Arbeitsplatz aus tendenziell dazu, daß Informationen schwieriger vorenthalten werden können: Die wissenschaftliche Hierarchie wird (unter anderem) ja auch dadurch reproduziert, daß nicht alle wissenschaftlichen Informationen allen (zum gleichen Zeitpunkt) zugänglich sind, etwa falls die aktuellen Zeitschriftenausgaben oder Rundbriefe zunächst und für längere Zeit auf den Schreibtischen der höheren Hierarchieebenen landen. In der Cyberscience gibt es hingegen zumeist Parallelkanäle im Internet und damit ist in mancher Hinsicht informationeller Gleichstand möglich."

28. Marshall McLuhan már az ezerkilencszázhatvanas évek elején így írt: "A lineáris specializációk és rögzített szempontok végével a részlegekre szabdalt tudás éppoly elfogadhatatlan, mint amennyire mindig is irreleváns volt. ... Ma tudományunk és módszerünk nem szempontra törekszik, hanem arra, hogy fölfedezze: hogyan kerülheti el a szempontokat; nem a lezárás és perspektíva, hanem a nyitott »terület« és fölfüggesztett ítélet módszerére. Nincsen más járható módszer az egyidejû információs mozgás s a totális emberi egymásrautaltság elektromos körülményei közepette. ... Ama századok, amelyekben a pedagógiában és az adatok elrendezésében a specializáció hangsúlya érvényesült, most bevégzõdnek az elektromosság által lehetõvé tett azonnali információ-lehívással." (The Gutenberg Galaxy: The Making of Typographic Man, Univ. of Toronto Press, 1962, 276.o. és Understanding Media, McGraw-Hill, 1964, 346.o.).

29. Arthur Koestler, The Act of Creation, London: Hutchinson, 1964.

30. Az interdiszciplináris törekvéseknek persze nem csak az akadémiai kutatóhelyeket, hanem a köztestület egészét át kell fogniok. Igen ígéretes, hogy ezév februárjában az MTA elnöksége és több más vezetõ személyisége Interdiszciplináris Fórum létrehozását határozta el.

31. Ld. pl. a Chronicle of Higher Education beszámolóját az 1999. nov. 5-i számban (http://www.chronicle.com/free/v46/i11/11a05101.htm).

32. A számtalan lehetséges példa közül hadd említsem az International Geosphere-Biosphere Programme: A study of Global Change (IGBP) keretében szervezett Land-Ocean Interactions in the Coastal Zone (LOICZ) projekt (ld. planeta.i.com.uy/redsur/loicz.htm) vagy az International Human Dimensions Programme (IHDP) on Global Environmental Change program ("an international, multi-disciplinary, social science programme", ld.http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/www.icsea.or.id/sea-span/1198/MA1217LL.htm) "Open Science" találkozóit.