DNS – Dezoxiribo-Nuklein-Sav: F. Miescher által 1861-ben felfedezett, minden élő sejtben (elsősorban a kromoszómákban) megtalálható foszfortartalmú, polimer szerves anyag, amelyről O. Avery 1944-ben bebizonyította, hogy az átöröklés anyagi hordozója. A DNS polimert felépító alapegységek a négy nukleotid (A = adenilsav, C = citidilsav, G = guanilsav, T = timidilsav), ezen egységek egymásutánja a nukleotidsorrend, amely egy hírszöveg betűsorához, vagy egy számítógépprogramhoz hasonlóan rögzíti az örökletes információt. A DNS molekula térbeli szerkezetére 1953-ban J. D. Watson és F. H. C. Crick (Nobel-díj 1962) által javasolt kettős-hélix modell azért korszakos jelentőségű, mert ez a szerkezet érthetővé teszi, hogyan képes az öröklési anyag megkettőzödni (replikáció), magyarázatot kínál az öröklés konzervativizmusára és változékonyságára (mutáció), valamint magyarázza a genetikai anyag információraktározó és információátadó képességét. Némi leegyszerűsítéssel állítható, hogy míg a sejt összes DNS-e, a genom, felelős a teljes öröklésért, a DNS óriásmolekula egy-egy meghatározott (átlagban néhányezer nukleotid hosszúságú) szakasza azonosítható az átöröklés alapegységével, azaz az egy tulajdonságot (egyetlen fehérje szerkezetét meghatározó) génnel.