|
szép – (görög: kalosz) a művészetről való gondolkodás meghatározó
fogalma. A görög kezdeteknél még nem különült el attól, ami igaz, jó,
hasznos, és végső soron harmonikusan elrendezett, a modernitás azonban már
gyanúval illeti. A szép lényegesen különböző elgondolása az, ha a dolgokban, vagy az
ábrázoltban benne rejlőnek gondoljuk, amit képesek vagyunk megismerni (objektív felfogás),
vagy pedig az észlelőben kiváltott érzületnek tekintjük (szubjektív felfogás). A szép
valami megnyilvánulóban teljesedik be, és azt a maga tökéletességében engedi megmutatkozni,
azaz túlemel valami olyanhoz, ami benne és általa teljes módon van. A szép és annak mértékadó
jellege már a kezdetekben összekapcsolódott azzal, ami teljességgel betölti célját és helyes,
azaz etikai vonzata volt. Ez a hagyomány egészen a 18. századig eleven, jóllehet Kant az angol
hagyományhoz (Shaftesbury, Burke) is kapcsolódva az ízlésítélet szubjektív jellegéről
szólt, ami azonban mégis igényt tart az általánosságra. Kantnál a szép már nem korlátozódik a
természet után, vagy a természeti szép fogalmára, mint ahogy nem is kapcsolódik a
tökéletességhez, ilyen jellegű értelme elavulttá válik. A szép ontológiai értelmezése még
visszatér a 20. századi elméletekben (H. Kuhn, E. Grassi, H.-G. Gadamer). A szép lényeges
ellenfogalmaként jelenik meg a fenséges (J. F. Lyotard). |
Összeállította: Bacsó Béla
Utolsó frissítés: 2003. október 15.
© 2003 MTA |