kulturális befolyás és külpropaganda – A külföldi kulturális jelenlét úgy növelheti az állam nemzetközi politikai befolyását, hogy vele nem koc­káztat fegyveres konfliktust. A nemzetek külhoni kulturális jelenlétének eszméje a 19. sz. végéről származik. Nemzeti kutatóintézetek alakultak Ró­má­ban, miután XIII. Leó pápa megnyitotta a titkos vatikáni archívumokat 1880-ban. Az egyik legelső nemzeti kulturális szervezetet, az Alliance Française-t 1883-ban alapították, a Società Dantesca Italiana-t Olaszországban 1888-ban. – Lendületet az I. világháború adott annak a törekvésnek, mely a kultúrát politikai eszközként kívánta használni. Vesztesek és győztesek egy­szerre kezdtek szervezeteket alapítani nemzetközi kulturális befolyásuk nö­ve­lésére. A Népszövetség 1925-ben hozta létre az Institut international de co­opé­ration intellectuelle-t. Klebelsberg kultuszminiszter kezdeményezése volt a Collegium Hungaricumok alapítása. – A II. világháború után a konfliktusok erő­szak­mentes megoldásának eszköze nagyobb hitelre tett szert. Az ENSZ 1946-ban létrehívta kulturális szervezetét, az UNESCO-t. Az Egyesült Államok fel­hagyott az elszigetelődéssel és 1946-ban megalkotta a Fulbright-programot, 1948-ban létrehozta az IEES-t és 1953-ban a USIA-t. Nyugat-Németországban 1952-ben megalapították a Goethe Institutot, párhuzamosan a DAAD-vel. – A legtöbb államközi kulturális létesítmény a II. világháború utáni korszak öröksége, akár a többi nemzetközi intézmény. Emberöltőkkel a háború után ideje újragondolni a kulturális intézmények nemzetközi rendszerét, a kultúra internacionális befolyását.