Műveltség és iskola

Az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság konferenciája, Budapest, 2000. febr. 11.

Nyíri Kristóf (MTA Filozófiai Intézet):
 
 

Információs társadalom és nyitott művelődés




1. Összefoglalás
2. Tudás az információs társadalomban
3. A gyermekkor elillanása
4. Nyitott művelődési környezetek
 
 
 

1. Összefoglalás

Az információs társadalom az öngerjesztő tudásgyarapodás társadalma, ahol a tudás a gazdasági érték legfőbb forrása s egyszersmind az a használati érték, amelynek előállítása a gazdaság legfőbb célja. Előadásomban először arra utalok, hogy az információs társadalom viszonyai közepette a tudás jellege megváltozik: gyakorlatiassá, multimediálissá és transzdiszciplinárissá lesz. - Megváltoznak ugyanakkor a tudás megszerzésének jellemző mintázatai is: uralkodóvá válik az egész életen át tartó tanulás, ismét elhalványul a gyermek és a felnőtt közti éles - merőben újkori - fogalmi megkülönböztetés, a formális iskolai intézményeket pedig egyre inkább fölváltják a nyitott művelődés virtuális környezetei. Előadásom befejezéseképpen ezeknek a környezeteknek a természetére kérdezek rá: mennyire lesznek-legyenek eltervezettek, tagoltak? mennyire szövegközpontúak? s mennyire anyanyelviek?
 

2. Tudás az információs társadalomban

A huszadik század filozófiájának alapvető fölfedezése - Heidegger és Wittgenstein filozófiájának közös gondolata - az a belátás volt, miszerint nem létezik tisztán elméleti tudás - minden tudás egyben gyakorlati is. Bármiféle knowing that - hogy a Ryle-i terminológiát alkalmazzuk - valamiféle knowing how-ra támaszkodik. A tisztán elméleti tudás lehetőségének illúziója az írásbeliség megjelenésével alakul ki, maradandó filozófiai megfogalmazását Platón idea-tana képezi. Noha Platón olykor az írás intézményének kritikusaként mutatkozik, idea-tana, mégis, mélységesen az írásbeliség hatása alatt áll: az ideák elvont szójelentések, az elvont szavakat pedig az alfabetikus írásbeliség szintaxisa teremti. Az ideákat csakis értelmünkkel, úgymond lelki szemeinkkel ismerhetjük meg, megragadásukban az érzékszervek nem játszhatnak szerepet.

Látnunk kell ugyanakkor, hogy a platóni elmélet éppenséggel gyakorlati küldetést szolgál - éspedig nemcsak a megalkotója által hirdetett spekulatív értelemben, miszerint erényes élet nem lehetséges az ideák megismerése nélkül, hanem abban az értelemben is, hogy a korabeli kommunikációs gyakorlat világa némely tényleges antinómiájának föloldására irányult. A platóni idea-tan, tehát a platóni jelentéselmélet kidolgozása válasz volt arra a gyakorlati zavarodottságra, amely az újszerű, elvont - az írott nyelv szintaxisa által teremtett - szavak tömeges fölbukkanása folytán alakult ki. Általánosabban úgy fogalmazhatunk, hogy egyáltalán a bölcsészettudományok keletkezése és fejlődése előbb az írás elterjedéséhez, a továbbiakban pedig a könyvnyomtatás kialakulásához kötődött; a bölcsészettudományok föladata eredetileg teljességgel gyakorlati volt: a láthatóvá tett és rögzített szónyelv mint új kommunikációs közeg sajátosságainak megismerése, azzal a célzattal, hogy az új ismeret a mindennapi életben - az üzletben, az oktatásban, a politikában - hasznosuljon. Ha idővel az elmélet egyre távolabb került gyakorlati forrásvidékétől, ennek okát abban is kereshetjük, hogy a puszta szöveg - szemben mondjuk a gazdagon és célszerűen illusztrált szöveggel - kevéssé alkalmas a gyakorlati tudás közvetítésére. A való világ tárgyait, eseményeit és összefüggéseit az írás csak leírni képes; de nem képes azokat megmutatni, megtapasztaltatni, közel hozni, tevés-vevésünkbe bevonni. A való összefüggések teljességéhez képest a puszta leírás mindig szelektív, elvonatkoztató, egyoldalú. A megismerés világának sajátos nézőpontok szerinti vetületekre bontását, a tudás diszciplináris tagolódását az írásbeliség hozza létre.(1)

Ehhez képest az információs társadalom meghatározó közege - a számítógépes világháló - a tudás sokoldalú, sokdimenziós, keresztül-kasul bejárható és kölcsönösen átjárható tartományait hordozza.

Marshall McLuhan már az ezerkilencszázhatvanas évek elején így írt: "A lineáris specializációk és rögzített szempontok végével a részlegekre szabdalt tudás éppoly elfogadhatatlan, mint amennyire mindig is irreleváns volt. ... Ma tudományunk és módszerünk nem szempontra törekszik, hanem arra, hogy fölfedezze: hogyan kerülheti el a szempontokat; nem a lezárás és perspektíva, hanem a nyitott 'terület' és fölfüggesztett ítélet módszerére. Nincsen más járható módszer az egyidejű információs mozgás s a totális emberi egymásrautaltság elektromos körülményei közepette. ... Ama századok, amelyekben a pedagógiában és az adatok elrendezésében a specializáció hangsúlya érvényesült, most bevégződnek az elektromosság által lehetővé tett azonnali információ-lehívással."(2)A diszciplináris elkülönülés ellen hat az írott szöveg linearitásának oldódása, a hálózati környezet hipertextualitása; méginkább pedig multimedialitása, elsősorban is képies volta. Visual Language című, tavaly megjelent könyvében Robert E. Horn éppen a McLuhan-hez közel álló John Culkins nyomán mondja, hogy az érzéki adatok gazdagságát az alfabetikus írás mintegy tölcsérbe erőlteti, leszűkíti, elszegényíti; viszont az elektronikus-multimediális viszonyok közepette kibontakozó vizuális nyelv, amelyen Horn nem valamiféle tisztán képi nyelvet ért, hanem szöveges és képies elemek szoros integrációját, éppenséggel meghaladja az írás korlátait. Csakis a vizuális nyelv, hangsúlyozza Horn, lesz képes a világ egyre fokozódó komplexitásának megragadására.(3) Amúgy Horn koncepciója még csak nem is minősíthetőradikálisnak. Hiszen ismerünk olyan törekvéseket, amelyek - az animációk magyarázó erejére hivatkozva - az önálló képi logika, képi kommunikáció lehetőségét kutatják.(4) Összegezve: "nyelv és kép kölcsönös egymást-támogatása"(5), s méginkább az interaktív multimédia, számottevő mértékben közvetítheti az elméleti tudás gyakorlati dimenzióját. A "fogalmi kapcsolatok vizuális közelségét" adja(6) - sőt, még egyfajta tapintási közelségét is. Ama összetett információ, amely a lineáris szöveg formájába kényszerítve immár aligha volna megragadható valamely átfogó képletben, adott esetben könnyűszerrel befogadható egyetlen pillantással vagy egyetlen harmóniában, ha képek vagy hangok által hordozott. Viszont az interaktív multimédia alapvető közege ma a számítógépes világháló: vagyis a diszciplínák és tantárgyak fragmentálódása, s egyáltalán a tudás fragmentálódása ellen ható művelődés látomása immár egyre kevésbé a könyvekhez s a kőiskolákhoz, hanem sokkal inkább a virtuális térhez köthető; a világháló, egyre inkább, kecsegtető tanulási környezetnek ígérkezik.
 

3. A gyermekkor elillanása

Hogy a világháló a felnőttoktatás természetes közege lehet, ebben ma már kevesen kételkednek; viszont szenvedélyes ellenállásba ütközik ama gondolat, miszerint a virtuális tér a gyermeki tanulás alkalmas környezetét is képezheti. Ám gondoljuk meg: Philippe AričsA gyermekkor évszázadai című könyvében már évtizedekkel ezelőtt lenyűgözően bizonyította, hogy a "gyermek" és a "felnőtt" közötti fogalmi megkülönböztetés korántsem jellemző minden kultúrára. Az európai történelemben a hellénizmus kora ismeri; a középkorban feledésbe merül, majd az újkorban elevenedik fel újra. Mint Aričs írja: "A középkorban, az újkor kezdetén, s az alsóbb osztályok körében még sokáig, a gyermekeket, amint nem szorultak anyjukra vagy dadájukra - vagyis nem sokkal az elhúzódó szoptatóskor után, úgy hétéves koruk körül - , a felnőttek közé bocsátották. Nyomban bekerültek az emberek nagy közösségébe, együtt dolgoztak és játszottak társaikkal, idősekkel és fiatalokkal egyaránt."(7) A gyermekkor fogalmának újkori kialakulását Aričs bizonyos úttörő nevelők-tanítók iskola-alapító tevékenysége folyományának tekinti: az iskola mint elkülönült-elkülönítő környezet eszméje létrehozta a gyermekkor mint sajátos életszakasz eszméjét. Ám mi teremti meg az iskola intézményének tényleges szükségességét? Aričs-től itt magyarázatért a filozófus John Dewey-hoz érdemes fordulnunk.

1915-ben megjelent, Democracy and Education című könyvében Dewey érve az volt, hogy szükségünk van iskolákra, mesterséges oktatási környezetekre, mivel elmúlt az a kor, amikor a fiatalok mintegy a felnőttek világába belenőve spontán tanultak. Míg a primitív kultúrákban, hangsúlyozta Dewey, a mindennapi kommunikáció világa töltötte be az oktató-nevelő szerepet - "a vadaknál", ahogy fogalmazott, "a gyerekek azáltal tanulják meg a felnőttek szokásait, sajátítják el érzelmi repertoárjukat és eszméik összességét, hogy résztvesznek azok tevékenységében"(8)- , addig ez megváltozik "a civilizáció előrehaladásával". Nagyobb lesz a rés "a fiatalok képességei" és "a felnőttek gondjai-érdeklődése" között, "a felnőttek tevékenykedésében való közvetlen részvétel révén történő tanulás" egyre nehezebbé válik. Különösen az írásbeliség kibontakozásával létrejön a formális oktatás intézményei megteremtésének szükséglete. Az iskolák akkor alakulnak ki, mutatott rá Dewey, "amikor a társadalmi hagyományok immár oly összetettek, hogy a társas emlékezet számottevő része írásbeli rögzítésre kerül s írott szimbólumok által közvetítődik".(9)

Ám lássuk be, hogy a vonatkozó körülmények ma rohamosan átalakulnak.(10) A közeg, amelyben a gyermekek játszanak, kommunikálnak és tanulnak, egyre inkább azonossá lesz azzal a világgal, amelyben a felnőttek kommunikálnak, dolgoznak, üzletelnek és szórakoznak. Seymour Papert radikális megfogalmazása szerint "[a] tananyag, akkreditáció és életkor szerinti elkülönítés egész fogalomköre kizárólag a tudásterjesztés elavult módjainak terméke. ... Az iskolát teljes mértékben a múlt primitív technológiái határozzák meg... A tanulás ama mesterséges típusa, amelyet iskolának nevezünk, egyszerűen azért került bevezetésre, hogy a gyerekek olyasmivel is megismerkedjenek, amit tanulási környezetükben természetes módon nem sajátíthattak el. Amint ez a szükséglet eltűnik, az iskola intézménye is eltűnik."(11) Gyermekkor és felnőttkor éles fogalmi megkülönböztetése ma újra veszíteni kezd valószerűségéből.(12)


4. Nyitott művelődési környezetek

Deschooling Society című, 1970-ben megjelent könyvében(13) Ivan Illich a formális iskolai oktatással szemben az "esetleges és informális" tanulás/művelődés előnyeire hívta fel a figyelmet; ezek az előnyök ma már nemcsak kézenfekvőek, de mindinkább elérhetőek is. A számítógépes világháló ama mind jellegzetesebbé váló gyermek-vállalkozó munkakörnyezetévé, és persze - félreismerhetetlenül - egyfajta nyitott, szerves tanulási környezetté válik. "Szerves" környezetté, melyben a gyermeki tanulás - s úgyszintén persze a felnőtt tanulás - jobbára immár nem elkülönült tevékenység, hanem a játék és munka - a munkává váló játék és a játékká váló munka - magától adódó velejárója. A tudatos, célirányos tanulás elemei, szakaszai valamennyire persze mindig jelen lesznek, s ennyiben a háló nem nélkülözheti a viszonylag eltervezettebb, strukturáltabb tartományokat sem. Ha nagyon kezdetleges formában is, de ilyennek tekinthetők az Írisz-Sulinet bizonyos oldalai; vagy az egészen kitűnő kanadai British Columbia Community Learning Network, amelynek "Középkori történelem" oldalát magam is gyakran felkeresem; vagy nevezetesen a BBC Education különböző oldalai, pl. a Schools Online. Ezek a web-helyek - többé-kevésbé - multimediálisak. A háló persze helyet ad kizárólagosan szöveges, hagyományosan tagolt környezeteknek is: ilyenek az ún. digitális könyvtárak - vagyis a szűkebb értelemben vett virtuális könyvtárak, ha ti. az internetet magát tekintjük a tágabb értelemben vett virtuális könyvtárnak. Hálózati kapcsolat híján nincs itt lehetőségem valamiféle körsétára például a Gutenberg Projekt, vagy mondjuk a Penn katalógus, vagy az Internet Public Library, vagy éppenséggel a Magyar Elektronikus Könyvtár kibertereiben. Szeretném azonban leszögezni,hogy noha a magamfajta régimódi bölcsész számára a digitális könyvtárak valóságos kincsesbányát jelentenek, elkerülhetetlen, hogy ezek digitális múzeumokká váljanak, nem pedig a diákok által szokásszerűen használt könyvtárakká - hiszen hosszabb szövegek online olvasása merőben diszfunkcionális.

Befejezésül egy kérdés: ama nyitott, virtuális művelődési környezetek - milyen nyelvűek lesznek/legyenek? Hiszen még a korábban emlegetett vizuális nyelv is kép és szöveg integrációját jelenti: de melyik beszélt nyelv szolgáltassa a szöveg elemeit? Angol anyanyelvűek számára ez a kérdés persze nem merül fel; de már akár a német anyanyelvűeknek is szembe kell vele nézniök, hát még a kisebb nyelvek beszélőinek! A kérdés attól eleven, hogy a számítógépes világháló tartalmai túlnyomórészt angol nyelvűek, mint ahogy egyáltalán az internet nyelve is a globális angol. Válaszom magától értetődő: a magyar értelmiségnek szenvedélyesen törekednie kell arra, hogy a hálón minél több, minél színvonalasabb, és nyelvileg minél értelmesebb magyar tartalom jelenjen meg. A magyar anyanyelvű lakosság a globális munkaerőpiaci versenyben csak akkor vehet ténylegesen és tömegesen részt, ha az - elkerülhetetlen - angol munkanyelvet gazdag és korszerű magyar munkanyelvhez képes társítani. Hogy a jelzett szenvedélyes törekvés sikeréhez óhatatlanul szükséges anyagi hátteret ki vagy mi fogja megteremteni - a nemzetállam? a régiók? az üzleti élet szereplői? - erre a kérdésre már nem mernék válaszolni.


JEGYZETEK



1. S kivált a könyvnyomtatás. Mint Joshua Meyrowitz írja: a tizenhatodik századtól kezdve "[a]ll fields begin to develop 'introductory' texts that must be read before one can go on to 'advanced' texts. Identities splinter into a multitude of separate spheres based on distinct specialties and mastery of field-specific stages of literacy. The new grading of texts serves as a barrier to straying from one field into another. Crossing into a new field demands that one must bear the embarrassement of starting again as a novice and slowly climbing a new ladder of printed knowledge. This contrasts markedly with the oral and scribal approach, which is inherently interdisciplinary and non-graded." (Meyrowitz, "Medium Theory", a David Crowley és David Mitchell által szerkesztett Communication Theory Today c. kötetben, Stanford, California: Stanford University Press, 1994, 65.o.)

2. The Gutenberg Galaxy: The Making of Typographic Man, Univ. of Toronto Press, 1962, 276.o. és Understanding Media, McGraw-Hill, 1964, 346.o.

3. Robert. E. Horn, Visual Language: Global Communication for the 21st Century, Bainbridge Island, WA: Macro VU, 1999.

4. Ld. pl. Colin Beardon, "Iconic Communication",

5. Ld. Yokota és mások, "Language-Picture Question-Answering through Common Semantic Representation and Its Application to the World of Weather Report", a Leonhard Bolc által szerkesztett Natural Language Communication with Pictorial Information Systems c. kötetben, Berlin: Springer, 1984, 204. és 206.o: "amint a szavak megmagyarázzák, hogy hogyan kell valamely képet értelmeznünk, a kép gyakran informatívabbá válik, mint akármilyen nyelvi kifejezés. - Következésképpen nyelv és kép kölcsönös egymást-támogatása a leginkább kívánatos az emberi kommunikáció számára, s ez az eset áll az ember és számítógép közötti kommunikációra is. ... a nyelvi adatok határozzák meg a vonatkozó terület tárgyalási univerzumát, s ezzel a képi adatok értelmezését."

6. Mary Feeney és Seamus Ross, Information Technology in Humanities Scholarship: British Achievements, Prospects, and Barriers, London: The Briti‘sh Library, Research and Development Department / The British Academy, 1993, 20.o.

7. Philippe Aričs, L'Enfant la vie familiale sous l'ancien régime (1960). Itt az angol fordítás alapján idézve:.Centuries of Childhood: A Social History of Family Life, New York: Random House, 1962, 411.o.

8. John Dewey, Democracy and Education, New York: Macmillan, 1915, 9.o. "To savages", folytatja Dewey, "it would seem preposterous to seek out a place where nothing but learning was going on in order that one might learn."

9. Uo. 22.o.

10. Ez az átalakulás már a televízió térhódításával megkezdődött. Mint fentebb idézett tanulmányában Meyrowitz írja: "television has fostered the blurring of social identities, socialization stages, and ranks of hierarchy. The electronic society is characterized by more adultlike children and more childlike adults" (id. hely, 68.o.).

11. Educom Review, 29.köt., 6.sz., 1994. nov./dec.

12. A hatvanas évek végén Margaret Mead a kultúrák három válfaját különböztette meg: "a posztfiguratív kultúrát, melyben a gyermekek elsősorban őseiktől tanulnak, a kofiguratív kultúrát, melyben mind a gyermekek, mind a felnőttek a velük egykorúaktól és egyenrangúaktól tanulnak, és a prefiguratív kultúrát, melyben a felnőttek gyermekeiktől is tanulnak... ... Ma ama új - történelmileg példa nélkül álló - korszakba lépünk be", írta, "amelyben az ifjúság a még ismeretlen jövő prefiguratív előérzetében új tekintélyre tesz szert." (Margaret Mead, Culture and Commitment, Garden City, N.Y.: Doubleday & Co., 1970, 13.o.) Mead álláspontját kommentálva nyilatkozott Neil Postman: "If Dr. Mead is right - if the elders can no longer be relied on as a source of knowledge for the young - then she has misnamed her book, and, indeed, missed her own point. She has not made a study of the generation gap but a study of the disappearance of the generation gap. For in a world where the elders have no more authority than the young, there is no authority; the gap is closed, and everyone is of the same generation." (Postman, The Disappearance of Childhood (1982), New York: Vintage Books, 1994, 89.sk.o.) Postman nem gondolja, hogy a gyermekek immár nem tanulhatnak a felnőttektől; de a gyöngülő tekintély jeleit kétségkívül észleli. - Ld. még S. Papert, The Connected Family: Bridging the Digital Generation Gap, Georgia: Longstreet Press, 1996, különösen az 1. fejezetet: "Nemzedékek".

13. New York: Harper & Row, 1970, 32.sk.o.