Nyíri Kristóf (MTA Filozófiai Intézete):
 

Globális társadalom és lokális kultúra
a hálózottság korában*
 


Az Evangelische Akademie Tutzing által 1998. márc. 20. és 22. között Rothenburg o.d.Tauber-ban rendezett Testestül-lelkestül hálózva: A kommunikációs technológiák nyújtotta új tapasztalatok ("Leibhaft vernetzt: Neue Erfahrungen mit Kommunikationstechnologien") címû konferencián tartott elõadás szövege.



Bevezetés
A nemzet mint elvont közösség
Rossz közérzet a könyvkultúrában
Kommunikáció mint megváltás: Dewey-tól Ongig
Globális gazdaság: A nemzetállam funkcióvesztése
Globalizáció és lokalizáció
Hálózat és új közösségiség
 
 

Az ember kulturális evolúció eredménye, az emberi környezet kezdettõl fogva mesterséges. Ugyanakkor az ember természeti lény is, s ebben az értelemben éppenséggel megengedett természetes emberi életvilágról beszélnünk. Az ember természetes életvilágának társadalmi keretét közvetlen személyes viszonyok alkotják. Az emberi társadalmat néhány ezer évvel ezelõttig az ilyen viszonyok kizárólagossága jellemezte; egészen a tizenkilencedik századig Európában ezek voltak uralkodóak, mint ahogyan a világ számos táján ma is azok; s ezek képezik a kisgyermekkori fejlõdés elengedhetetlen környezetét mindig és mindenütt. A szociológiában primércsoportnak hívják azokat a köröket a modern társadalmon belül, amelyek változatlanul személyes, face-to-face kommunikáción alapszanak - mint a család vagy a szomszédság. Még az újkori-modern, nagymértékben a könyvnyomtatás elvont és személytelen közegétõl meghatározott világban is az ember normális létmódjának részét jelentette, hogy számos primércsoport tagja. A modern ember azonban jellemzõen - néha már-már mindenekelõtt - olyan csoportokkal is azonosul, amelyek tagjai egymással legnagyobbrészt sohasem találkoztak. Ezzel hasadás keletkezik kinek-kinek kommunikációs környezetében. A természetes-multimediális, valamennyi érzékszervet szerephez juttató kommunikáció szûk kört szólít meg s általában a mindennapira, sõt a lényegtelenre korlátozódik, miközben a meghatározónak érzett, az egész nagycsoporthoz szóló közlemények az interaktivitást lehetõvé nem tévõ, néma, lineáris, elvont nyomtatott nyelv sorvadt közegében fogalmazódnak meg.
 

A Nyugat modern történetében az alapvetõ helyet elfoglaló nagycsoport a nemzet. Elõadásom elsõ témáját azok a kommunikációtechnológiai fejlemények képezik, amelyek a nemzet mint elvont közösség kialakulásában lényeges szerepet játszottak. Másodsorban bizonyos a nevezett technológiák ellen irányuló késõ-tizenkilencedik századi irodalmi reakciókra fogok utalni. A tizenkilencedik század végén ill. a huszadik század elején ugyanakkor már új - elektromos - kommunikációs technológiák váltak láthatóvá: harmadszorra olyan reményekrõl fogok beszélni, amelyek ez utóbbiakra vonatkoztak; a történetet itt az ezerkilencszázhetvenes évekig, az ún. másodlagos szóbeliség Walter J. Ong-féle paradigmájának teljes kibontakozásáig szeretném követni. A nyolcvanas évekkel bekövetkezett a világot-átfogó számítógéphálózatok áttörése; az ekkorra már félreismerhetetlen, a globális gazdaság és politika irányába mutató folyamatok tovább erõsödtek. Ez lesz tehát negyedik témám: globalizáció és a nemzetállam funkcióvesztése. A funkcióvesztés semmiképpen nem totális. Az államok ma azzal a sürgetõ föladattal néznek szembe - s ezen föladat teljesítéséhez elvben és általában meg is vannak az eszközeik - , hogy egyfelõl területükön a hálózat alkalmas hozzáférhetõségét biztosítsák, másfelõl megfelelõ képzés révén lakosságukat olyan helyzetbe hozzák, melyben azok ama hozzáférhetõséget ténylegesen ki is tudják aknázni. Ez persze olyan föladat, amelyet immár szubnacionális államjellegû entitások is el tudnak látni. Globalizáció és lokalizáció kölcsönösen föltételezik egymást - ez ötödik témám. Befejezésül pedig a lokalizáció kihatásairól szeretnék beszélni: új közösségiségrõl, melyet a világot-átfogó hálózódottság tesz lehetõvé; szoros - csaknem-közvetlen - és interaktív-multimediális - csaknem-személyes - viszonyokról a globális virtuális térben; s az új helyi közösségiségrõl.
 

A nemzet mint elvont közösség
 

A tizenötödik század Európája számtalan nyelv ill. dialektus és számtalan feudális uralmi fennhatóság vidéke volt, aholis a nyelvterületek és a feudális befolyási övezetek még véletlenül sem estek egybe. A tizenhatodik század abszolutisztikus monarchiáinak központosító törekvései szükségképpen irányultak a nyelvi egységesítésre is - egységesítésre, amely nélkül a megfelelõen mûködõ bürokráciák fölépítése lehetetlen lett volna. Ám a modern, egységes nemzeti nyelvek keletkezésekor a politikai akaratnál többet nyomtak a latban a könyvnyomtatás ill. a könyvkereskedelem gazdasági érdekei. A könyvkiadók abban voltak érdekeltek, hogy minél magasabb példányszámokat érjenek el; olyan - potenciális - olvasóközönséget céloztak meg, amely nem tudott latinul; a nyelvjárásbeli különbségek kiküszöbölésén munkálkodtak a szókincs, a nyelvtan és az írásmód körében, hogy a vonatkozó beszélt nyelven minél szélesebb olvasóközönséget szólíthassanak meg. Németországban a könyvüzlet ismeretes módon Luther zsenijét használta ki - ti. nem utolsósorban nyelvi zsenijét.

  Könyvnyomtatás és könyvkereskedelem tehát - beleértve a folyóirat- és napilap-üzletet - jó példát szolgáltatnak nemzeti nyelv és nemzeti piac összefüggésére. A döntõ összefüggés mindazonáltal a nemzeti nyelv és a nemzeti munkaerõpiac között áll fenn. [1] Ahhoz, hogy a modern ipari társadalom teljesértékû tagja legyen, az egyénnek képesnek kell lennie arra, hogy a legkülönbözõbb helyzetekben sokmindenki mással kommunikáljon s kivált arra, hogy ismét és ismét új munkaföladatokra készüljön föl - más szavakkal, a kontextusmentes kommunikatív kompetencia magas fokával kell rendelkeznie. Ez a kompetencia nem sajátítható el mondjuk önmagukra utalt falusi iskolákban; átadása kiterjedtebb iskolarendszert föltételez, amelyben az alacsonyabb szintû iskolákban tanítók a maguk egységes képzését magasabb iskolákban kapják meg. Aholis "egységes képzés" egyúttal egységes nyelven, vagyis a nemzeti nyelven történõ képzést is jelent. A mûvelõdési piramis csúcsán helyezkedik el a nemzeti egyetem mint a minõség és nyelvi-fogalmi egységesség legfõbb szavatolója. Egy ilyen iskolarendszer viszont, amely nélkül a modern társadalom nem állhat fenn, óhatatlanul elõföltételezi a territoriális nemzetet mint az alapzatául szolgálni képes legkisebb lehetséges politikai egységet. Csakis a modern állam rendelkezik az itt szükséges eszközökkel s az itt elengedhetetlen központi hatalommal. A nemzeti kultúra, amelyet a nemzeti állam épít föl és tart karban, joggal számíthat azoknak odaadó lojalitására, akik részesei: õk azok, akik a nemzeti munkaerõpiacon, a kirekesztettekkel szemben, a horizontális mobilitás lehetõségének monopolisztikus elõnyeivel s a vertikális mobilitás valós esélyeivel bírnak.
 

A nemzetiség, vagyis valamely nemzethez való hozzátartozás, nem természeti adottság, hanem történeti-szociológiai konstrukció. Ez a hozzátartozás azonban csak elvontan-szimbolikusan élhetõ át. Britanniát a tizennyolcadik században Samuel Johnson "olvasók nemzetének" nevezte; ezen azt értette, hogy könyvek és újságok lettek ama közösségi érzés legfõbb hordozójává, amelynek révén a nemzeti identitás egyáltalán megalkotható volt. [2] A témáról néhány évvel ezelõtt Benedict Anderson Imagined Communities: Reflections on the Origin and Spread of Nationalism címmel tett közzé könyvet. [3] A reggeli napilap olvasását például egyfajta paradox tömegceremóniaként írja itt le: "Csöndes magányban zajlik, a koponya rejtekében. ... Ám minden olvasó tudatában van annak, hogy az általa tartott ceremóniához hasonlót ugyanabban az idõben ezrek (vagy milliók) végeznek, akiknek létezésérõl meg van gyõzõdve, de akiknek kilétérõl a leghalványabb fogalma sincs." [4] Valóban erõteljes metafórája ez a szekuláris, imaginárius közösségnek.
 

Rossz közérzet a könyvkultúrában
 

Álljunk meg röviden Anderson-nak az olvasás "csöndes magányára" tett utalásánál. Egészen a késõközépkorig a hangos olvasás volt jellemzõ, a hangtalan olvasás ritka kivételnek számított. Ez a nyomtatott könyv elterjedésével változott meg. Az önnön elméjének elszigetelt magányában reflektáló szubjektum John Locke-i képének valóságos háttere a hangtalanul, mások számára némán olvasó, s így némán gondolkodó egyén. Aki a nemzetnek mint elvont közösségnek tagja, a könyvkultúra részeseként egyben magányos ember. Az ellenhatás már Rousseau-nál és Herder-nél fellép, s különösen emlékezetes megfogalmazást nyer Richard Wagner 1870-ben publikált "Beethoven" címû híres esszéjében. Hadd idézzek ebbõl egy hoszabb passzust:
 

Ha az emberi szellem termékenységének valóságos paradicsomát akarjuk elképzelni, akkor vissza kell helyezkednünk az írás föltalálását és pergamenra vagy papírra történõ följegyzését megelõzõ korokba. Azt találjuk, hogy itt született az az egész kultúrélet, amely ma már csak mint a reflexió vagy a célszerû alkalmazás tárgya marad fenn. Itt a költészet mítoszok valóságos létrehozása volt... Az erre való képességet minden nemes természetû népnél megtaláljuk, addig az idõpontig, amikor az írás használata eljut hozzá. Attól kezdve enyészni kezd költõi ereje; az addig mintegy állandó természeti fejlõdésben alakuló nyelv a kristályosodási folyamat áldozatául esik s megmerevedik; a költészet a régi, újonnan már nem létrehozandó mítoszok földíszítésének mûvészetévé válik, s retorikába és dialektikába torkoll. - S most idézzük föl az írástól a könyvnyomtatáshoz vezetõ ugrást. Az értékes írott könyvbõl a ház ura fölolvasott a családnak, a vendégeknek; most azonban mindenki magának olvas, csöndben, a nyomtatott könyvbõl, s immár az olvasónak ír az író. ... Ám a nép géniusza még mindig meg tudta magát értetni a nyomdásszal, bármily nyomorúságos volt is ez az érintkezés; az újságok föltalálásával azonban, a zsurnalizmus teljes kivirágzása óta, a nép ezen jó szellemének az életbõl egészen ki kellett vonulnia. Mert most már csak vélemények uralkodnak, éspedig "nyilvánosak"; ezek pénzért kaphatók, mint a nyilvános örömlányok... [5] 
Wagner rossz közérzete a modern könyvkultúrában az õ esetében nem jelentette, hogy egyszersmind átlátta volna a nemzeti elkülönülés okait. Másképp Nietzsche-nél. "A német nem hangosan olvas, nem a fül számára", hangzik az egyik sokat idézett Nietzsche-hely, "hanem pusztán a szemével... Az antik ember, ha olvasott - s ezt elég ritkán tette - , fölolvasott magának, mégpedig fennhangon... Fennhangon: vagyis a hang ... és ütem mindama változásával-váltakozásával, amelyet az antik nyilvános világ olyannyira kedvelt. Annak idején az írott stílus szabályai azonosak voltak a beszélt stílus szabályaival." [6] Nietzsche az írott nyelv uralmát egészen egyértelmûen összekapcsolja a testetlen megismerés kényszerképzetével - elveti a "régi fogalmi fikciót", "mely »tiszta, ... idõtlen, megismerõ szubjektumot« tételezett" [7] - s másrészt a "nemzeti ideglázt", amely éppenséggel nem a tényleges népéletben gyökerezik: említi "például a mai németeknél hol a franciaellenes butaságot, hol a zsidóellenest, hol a lengyelellenest, hol a keresztény-romantikust, hol a wágneriánust, hol a teutont, hol a poroszt". [8]
 

Kommunikáció mint megváltás: Dewey-tól Ongig
 

Mint ismeretes, a napilap Nietzsche idejében már erõsen függött a távírástól - az ezernyolcszázhetvenes évek elejére alig volt nagyváros, ahová a drót ne ért volna el. Nietzsche gyûlölte az írott nyelv távirat-okozta rövidülését és laposodását, [9] miközben azonban az esélyt, miszerint a távíróra alapozott újság a könyvkorszak végének kezdete lehetne, láthatólag fölszabadítónak érezte. Emlékezetes, hogy a távíró föltalálása majdhogynem chiliasztikus reményeket ébresztett. Maga Samuel Morse az elsõ távíróvonalat, amelyet 1844-ben Baltimore és Washington között húztak ki, a What hath God wrought?, "mit akar tenni az Isten" bibliai kérdés (Számok 23,23) lepötyögésével nyitotta meg. Ilyen horderejû találmány, kívánta Morse érzékeltetni, csakis az isteni terv része lehet. Amerika egész felülete, írta, csakhamar mintegy idegszálakkal lesz átszõve, amelyek mindannak tudását, ami az országban történik, a gondolat sebességével fogják terjeszteni s valójában egyetlen szomszédságot teremtenek. Honfitársai számtalan kommentárban szóltak az érdekek immár keletkezõben lévõ egységérõl, az emberiségrõl mint eggyé váló lélekrõl, s a kereszténység világméretû gyõzelmérõl. Általános békére és általános harmóniára számítottak. [10]
 

A távíró térhódítására következett a telefon elterjedése az ezernyolcszáznyolcvanas, a rádiós mûsorszórásé az ezerkilencszázhúszas és a televízióé az ezerkilencszáznegyvenes évektõl - történések, amelyek a közvetlen kommunikáció ill. a személyes jelenlét jelentését persze mélységesen megváltoztatták, amelyekre itt azonban még jelzésszerûen sincs módom kitérni. Ehelyett - rövidebben, mint helyénvaló volna - bizonyos tág értelemben filozófiai, ama történéseket recipiáló és elemzõ fejleményekre szeretnék utalni. Elõször is két - egymással szoros kapcsolatban lévõ - amerikai gondolkodó, John Dewey és tanítványa Charles Horton Cooley eszméire. Az elkövetkezõ évtizedekben mindketten maradandó hatást gyakoroltak a kommunikáció társadalomelméletére.
 

Dewey-tól származik a gyakran idézett megfogalmazás: "Nemcsak úgy áll a helyzet, hogy a társadalom átadás-átvétel által, közlés-közlekedés által marad fenn, de joggal mondható, hogy az átadás-átvételben, a közlés-közlekedésben létezik. Több mint verbális kapcsolat van a közös, közösség, közlés-közlekedés között. Az emberek a közösen bírtaknak révén élnek közösségben; s a közösen birtokoltakhoz a közlés-közlekedés juttatja õket." [11] Cooley-tól származik a bevezetõmben említett primércsoport kifejezés. Cooley-nak itt fontos hipotézise volt: Amit a primércsoportokban taglejtés és beszéd teljesítenek, azt biztosítanák a modern kommunikációs eszközök, vélte Cooley, az egész társadalomban. Dewey ezzel a hipotézissel szkeptikusan állt szemben. Szerinte a szûkebb közösség személyes intimitása aligha vihetõ át a tágabb társadalomra. "A szabad és teljes interkommunikáció értelmében vett »Nagy Társadalom« elképzelhetõ. Ám az sohasem fog mindazon tulajdonságokkal bírni, mint amelyek a lokális közösséget alkotják." [12] Éppenséggel a helyi szomszédság az, hangsúlyozta Dewey, amelyben a szóbeli közlés és az össztársadalmi kommunikáció - utóbbin fõleg a nyomtatott nyelvet értette - kölcsönösen kiegészíthetik egymást.
 

A nyomtatott szöveg trónfosztása mintegy negyven évvel késõbb következett be [13] - éspedig nem egyedül Marshall McLuhan révén, akinek munkásságát itt ismertnek elõföltételezem. 1963-ban jelent meg Goody és Watt idõközben klasszikussá lett tanulmánya, s abban a szerzõk már utalhattak a tényre, miszerint a jelent persze nem a könyvnyomtatás, hanem egyre inkább az új kommunikációs médiumok - õk a rádiót, a filmet és a televíziót említik - hatják át. Ezek a médiumok, véli Goody és Watt, immár nem "az olvasás és írás elvont és elszigetelõ természetét", hanem a "közvetlen személyes interakció" visszatértét képviselik. "Még az is megtörténhet", folytatódik a tanulmány, "hogy az új kommunikációs módok, amelyek a képet és hangot minden tér- és idõbeli korlátozás nélkül közvetítik, új kultúrához vezetnek, olyan kultúrához, amely kevésbé befelé forduló és kevésbé individualisztikus lesz, mint amilyen az írásbeliség kultúrája volt, s amelyet bizonyos fokig az írásbeliség nélküli társadalom viszonylagos homogenitása jellemez, noha nélkülözi annak kölcsönösségét." [14] McLuhan, Goody-Watt, Milman Parry örököse Albert B. Lord, és a klasszika-filológus Eric Havelock képezik végül Walter J. Ong munkásságának hátterét. Ongé az érdem, hogy szintézist teremtett a posztliterális, a literális és a preliterális kommunikáció elméletei között. "A telefonnal, rádióval, televízióval s a különbözõ fajta hangszalagokkal", írja Ong, "az elektronikus technológia a »másodlagos szóbeliség« korába hozott el bennünket. Ez az új szóbeliség föltûnõ hasonlóságokat mutat a régivel: részvételi misztikájában, a közösségi érzés fokozásában, a jelen pillanatra történõ összpontosításában... Ám lényegét tekintve ez akartabb és tudatosabb szóbeliség, mely állandó jelleggel az írás és nyomtatás használatára alapozódik, hiszen ezek nélkül a megfelelõ felszerelés nem állítható elõ és nem is alkalmazható." [15] Ong a számítógép - tudniillik a szövegszerkesztõ - diadalútját még aktívan átélhette, ám ahhoz már túl idõs volt, hogy képes legyen a jelenséget mélyen interiorizálni s helyesen interpretálni - az õ számára a digitalizáció pusztán a nyelv további eltárgyiasulását implikálja. A hálózatra vonatkozó ongi reflexiót pedig nem ismerek. A hálózottság következményei a Dewey-tól Ongig vezetõ elméletben közvetlenül már nem értelmezhetõk. Ezekre a következményekre szeretnék most a nemzetállam problematikája felõl pillantást vetni.
 

Globális gazdaság: A nemzetállam funkcióvesztése
 

A modern, központosított nemzetállam fokozatosan elveszíti funkcióit. A tendencia legkésõbb a második világháború vége óta érzékelhetõ; különösen elmélyült és fölgyorsult a nyolcvanas évek óta, mára pedig általánosan elismert ténnyé lett, amelyrõl minden újság cikkezik s amelyre vonatkozóan a szakirodalomnak valóságos áradata indult meg és folytatódik naponta. Ezenközben számos kitûnõ és mélyenszántó munka is született; [16] némelyiket meg fogom említeni, de a probléma egészét itt nyilván nem vázolhatom. Bennünket ez a tendencia itt speciális szempontból érdekel. Kérdésünk: vajon a nemzetállam funkcióvesztése mennyiben csökkenti az egyénre nehezedõ nyomást, hogy mintegy oldódjon föl személytelen viszonyokban, hacsak nem akar kimaradni a társadalom nagykorú tagjainak körébõl?
 

Az állam eredeti és legfontosabb szerepe kezdettõl az volt, hogy háborúkat viseljen. A nukleáris korban az állam védekezõképessége tetemesen csökken. Továbbá a territoriális államok nem tudnak lényeges befolyást gyakorolni a határokon átterjedõ környezetszennyezõdésre vagy a határoktól független mûholdas televíziózásra, a nemzeti bankok a nemzeti valutára, s egyáltalán a nemzeti kormányok az országukban zajló gazdasági folyamatokra. A modern nemzetállam tekintélye már a számítógép-hálózatok terjedését megelõzõen megrendült - noha utóbbi fejlemény persze roppant mértékben fölerõsítette a korábban is ható tendenciákat.
 

A munkaerõpiac - eltekintve a Robert Reich által "személyes szolgáltatásoknak" (in-person services) nevezett foglalkozási ágaktól - globálissá vált. A globális munkanyelv az angol, miközben a spanyol és a francia persze még kiterjedt regionális befolyással bírnak. Aki a globális munkaerõpiacon helyt akar állni, annak legalább kétnyelvûnek kell lennie. Ahogyan az Economist 1996 karácsonyi száma írta: "increasingly, people will have two languages: one for doing the shopping and talking to their friends, the other for communicating with the formal world. That language will be English." Ám ha a szakmai közlés-közlekedés igényelte kompetenciának nem a nemzeti nyelvhez kell kötõdnie, úgy ezzel az egységes nemzeti iskolarendszer is fölöslegessé válik. A magasabb képesítések megszerzésére a globális, részben virtuális fõiskolai rendszer nyújt lehetõséget; a közelebbi környezetben zajló kommunikációhoz elegendõ az anyanyelv, a dialektus, amelyet nagyonis lehet lokálisan ápolni és helyi iskolákban tanítani. Ezzel megszûnik a nemzetállam egyik leglényegesebb funkciója. Arról ugyan nincsen szó, hogy mûveltség és tudás helytõl függetlenek volnának. Mint Lester C. Thurow írja A kapitalizmus jövõje címû könyvében: "Mint minden más, a tudás és a készségek mozognak a világban - ám lassabban, mint bármi más. Az oktatás és képzés hosszú idõ alatt fejezõdik be, s a szükséges készségek tetemes része olyan, amelyet nem formális oktatási intézményekben tanítanak, hanem folyamatokhoz kötõdõ, csakis a termelési környezetben elsajátítható." [17] Ahhoz, hogy a globális tõkét vonzani tudja s ezzel munkahelyeket, sõt lehetõleg jól fizetett munkahelyeket teremtsen, a területi kormányzatnak mind a magasabb képzéssel, mind a kutatással-fejlesztéssel törõdnie kell. Csak éppen az nem igaz, hogy a megfelelõ kormányzat szükségképpen nemzeti méretû. A kisebb egységek sikeresebbek lehetnek. Manuel Castells a helyi állam ("local state") és hálózat-állam ("network state") terminusokat használja a kvázi-autonóm szubnacionális politikai entitások s azok regionális és globális összeköttetései megjelölésére. "Az állam nem tûnik el", írja Castells. "Egyszerûen csak kisebbé válik az információs korszakban. Lokális és regionális kormányok formájában burjánzik, amelyek a világot telehintik projektjeikkel, választórétegeket építenek föl, s nemzeti kormányokkal, multinacionális társaságokkal és nemzetközi szervekkel tárgyalnak. A gazdaság globalizációjának korszaka egyszersmind az államiság lokalizációjának korszaka. Aminek a lokális és regionális kormányok hatalom és eszközök tekintetében híján vannak, azt rugalmassággal és hálózottsággal egyenlítik ki. Ha valakik vagy valamik, hát csakis az ilyen kormányok felelhetnek meg a gazdagság és információ globális hálózatai dinamikájának." [18]
 

Globalizáció és lokalizáció
 

Nemcsak gazdasági és politikai értelemben, hanem teljes általánosságban is érvényes a megállapítás, miszerint globalizáció és lokalizáció nem ellentétek, amelyek egymást kizárnák, hanem éppenséggel elõföltételei egymásnak. [19] A globális, végsõ elemzésben, nem más, mint lokális elemek kapcsolata; ám a lokális is globálisan konstituált. Utóbbi állítás különösnek tûnhet. Hiszen "lokális" annyit tesz, mint helyi; s a hely, gondolhatnánk, éppenséggel földrajzilag és fizikailag definiált, nem pedig távoli viszonyoktól meghatározott. A látszat csal. Ha "hely"-en többet értünk, mint a puszta geodéziai koordinátákat, úgy csakhamar belátható, hogy a helyek-helységek társadalmi konstrukciók. A szülõfalu, a kedves kisváros, a szépséges természeti táj: valamennyien emlékekbõl, ismeretségekbõl, tevékenységekbõl és eszményekbõl épülnek föl. Anyagukhoz persze kövek, folyók, stb. is hozzátartoznak; ám mondjuk valamely õsi rom építõanyagnak is fölfogható meg mûemléknek is; s a Dunakanyar aligha maradna ugyanaz a hely, ha ama vitatott erõmûvet ott mé-gis megvalósítanák. A helyet fogalmilag találkozási pontként, tevékenységi terek, kapcsolatok és eleven viszonyok, befolyások és mozgások keresztezõdési pontjaként ragadhatjuk meg. Doreen Massey megfogalmazásában: "Ami valamely helynek a maga különösségét kölcsönzi, az ... a tény, hogy meghatározott pontban találkozó s ott egymást keresztezõ társadalmi viszonyok egyedi konstellációjából épül föl. ...A helyeket nem határolt területeknek kell elképzelnünk, hanem társadalmi viszonyok és fölfogások hálózata artikulált momentumainak, aholis ezen viszonyok, tapasztalatok és fölfogások jóval nagyobb felszínre terjednek ki, mint a hely, amelyet most esetlegesen definiálni óhajtunk." [20]
 

Hálózat és új közösségiség
 

A lokalitás vagy hely-ség ezen társadalomkonstruktivista magyarázatát, amelyet magam meggyõzõnek találok, ábrázolni is lehetõleg meggyõzõen próbáltam: hogy föladatomat - érvelést egy új lokalizmus esélyei mellett - ne tegyem túl könnyûvé. A globális hálózat viszonyai közepette új közösségiség jön létre: egyfelõl a virtuális térben - másfelõl azonban a fizikaiban is, tudniillik a helyiben.
 

Tekintsük elõször a virtuális tartományt. Itt azonnal szembeötlik, hogy az e-mail elterjedése óta a családi és rokoni kapcsolatok, a barátságok, továbbá a személyes kontaktusban létrejött kollegiális kapcsolatok a korábbiaknál sokkal kevésbé szenvedik meg az esetleges fizikai távolságot. S persze sok olyan ismeretség adódik, amely e-mail révén keletkezett s azután személyes találkozáshoz vezetett. Egyszer s mindenkorra le kell söpörnünk az asztalról azt a mítoszt, miszerint a szenvedélyes hálózathasználó a valóságban remete vagy különc volna. Ellenkezõleg: Minden tapasztalat azt bizonyítja, hogy az odaadó virtuális aktivitás együttjár az odaadó valós-emberi tevékenységgel.

Másodszor belátható, hogy a hálózat lehetõséget kínál olyan közösségek létezésére, amelyek egyébként egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségek árán és  rossz hatásfokkal jöhetnének létre ill. maradhatnának fenn: a legkülönbözõbb vallási vagy világi szubkultúrák, de etnikai csoportok is. A hálózat a hátrányos helyzetû kultúrákat és kivált a kis nyelveket inkább védeni, mint elpusztítani látszik. Mint Geoffrey Nunberg mondta a már idézett Economist-számban: "A minap egy félórás Net-séta során több mint hatvan nyelven találtam vita-csoportokat - itt abbahagytam a számolást. ... Ha az emberek választhatnak, az Internetet szívesebben tekintik a ház elõtti kispadnak, mint világfórumnak." [21] A diaszpóra, a bevándorlók, az egymástól határokkal elválasztott kisebbségek - immár valamennyien intenzív virtuális kapcsolatban maradhatnak. Ebbõl a perspektívából nézve is látható, hogy a nemzetállam uralma fokozatosan visszaszorul. [22]
 

Egyetlen virtuális közösség sem rendelkezik ugyanakkor a valóságos közösségek kohéziós erejével. Gérard Raulet nyolcvanas évekbeli tanulmánya, "Az új utópia", [23] nagy nyomatékkal utalt a szimbolikus "interaktivitás" és a valóságos közösségi interakció közötti szakadékra. A virtuális kommunikáció valóságos alapokat elõföltételez: a McLuhan-i "globális falu" polgárainak végsõ soron tényleges közösségekhez is tartozniok kell. Ilyen közösségek, többek között, a valóságos faluközösségek. Eljutottunk a helyi közösségek témájához. Ha elismerjük is, hogy a lokalitások társadalmi konstrukciók: nem mondhatjuk-e ennek ellenére, hogy a hely, a fizikai territórium, különleges jelentõséggel bír a csoport és az egyes egyén életében? Hiszen a mindennapi élet fizikai kerete - részben - éppenséggel helyhezkötött; s csak tartós helyhezkötött erõfeszítések árán alkotható meg és tartható fenn.
 

Épületek, utcák, csatornázás; a tó vízminõsége; a környék közbiztonsága; de a lakosság is - közelebbrõl az emberek, akiket ott ismerünk, akikkel találkozni szoktunk; a nyelv; s persze a saját történetünk, mely a hellyel összeköt. Viszonylagos állandók ezek a globálisan-társadalmilag állandóan változónak folyamában. Ilyen állandókról van szó, amikor helyi közösségrõl és helyi politikáról beszélünk. Hogyan alakul át a faluközösség, ha tagjai számottevõ arányban a világot-átfogó számítógéphálózat használóivá lesznek?
 

A válasz meglepõ. A kifelé hálózottság - a belsõ kohéziót erõsíti. Mert elõször is javulnak a helyi képzési és munkaföltételek [24] - amivel gyöngülnek a közösségre ható centrifugális erõk. Másodszor az adott lokalitás fokozottabb jelentõséghez jut azáltal, hogy a széles nagyvilág eseményei és a helyi események immár közvetlenül, nemzetállami érdekek közbeiktatódása nélkül kapcsolódhatnak össze.Hiszen nem véletlen, hogy a globális média térhódítása a helyi rádiók és televíziók térhódításával párhuzamosan zajlik. Harmadszor a kapcsolatok kifelé természetesen kapcsolatokat jelentenek befelé is. "Community networking"-nek hívják a jelen nagy trendjét. [25] A falvakban ez mindenekelõtt "teleház" vagy ahhoz hasonló létesítését, vagyis hálózati hozzáféréssel, terminálokkal, kézikönyvekkel s nem utolsósorban konzultációs lehetõségekkel ellátott közösségi központ berendezését jelenti.Az ilyen központok körül általában eleven klubélet alakul ki. A community networking továbbá számítógépes kommunikációt jelent az egyes helyi lakosok között. S itt nem annyira helyi tartalmú üzenetekre kell gondolnunk, mint sokkal inkább általános relevanciájú információk és dokumentumok cseréjére. Minél több tartalom válik azonban közös tartalommá, annál szorosabbá válik a kommunikációs közösség - amely ebben az esetben azonban valóságos közösséggel esik egybe. Végül nagyobb területeken - városokban ill. régiókban - a community networking mindenekelõtt hálózott, hozzáférhetõ, átlátható közigazgatást jelent, s ebbõl adódóan a közvetlen demokrácia nehéz tanulási folyamatát. [26]
 

Azt mondják, hogy egyre inkább kötöttségek-kötelékek nélküli világban élünk. A community networking, s a különbözõ "new localism" megjelöléssel összefoglalható mozgalmak új közösségiséget, új kötelékeket ígérnek. [27] Utóbbiakat természetesen nem szabad a zárt, hagyományos társadalmakban fönnálló kötelékekkel összetévesztenünk. [28] Az új kötelékek szabad és tudatos választáson alapulnak. Ami azonban nem jelenti, hogy szociológiailag tekintve felszíneseknek, pszichológiailag tekintve hatástalanoknak kellene lenniök.
 

Több mint húsz évvel ezelõtt dolgozatot tettem közzé "Wittgenstein új tradicionalizmusa" címmel. [29] Wittgenstein megmutatta, írtam itt, hogy nyelv nélkül nem lehetséges fogalmi gondolkodás, ahhoz azonban, hogy a nyelv közegében megértsük egymást, már egyeznünk kell alapvetõ ítéleteinkben - s ezzel az "életformában". Racionalitás és közösségiség bizonyos átvett meggyõzõdések megkérdõjelezhetetlenségét elõföltételezik; amivel, úgy gondoltam ekkor, a tradicionalizmus igazsága új, tudniillik nyelvfilozófiai alapú bizonyítást nyert. Idõközben mármost fölismertem, hogy Wittgenstein vonatkozó érvei csupán a beszélt nyelv közegében érvényesek, az írott nyelv közegében azonban nem. [30] A hagyomány a tudásmegõrzés intézménye az írásbeliség-elõtti kultúrákban. [31] Az írás ill. a könyvnyomtatás kultúrája megtörte a hagyomány hatalmát - az áthagyományozott szövegekkel szemben kritikai-kognitív distanciát tett lehetõvé - ugyanakkor azonban elvont-elszigetelõ racionalitáshoz vezetett. A multimediális számítógépes hálózat közegében egyfelõl hatalmas mennyiségû összehasonlítható tartalommal rendelkezünk - a kritikai beállítottság ezáltal nem gyöngül, hanem erõsödik - , másfelõl azonban nem szakadunk ki a kommunikáció eleven kölcsönhatásából. A hálózat lehetõséget kínál communio és ratio új szinten történõ ötvözésére.
 



 JEGYZETEK
 
 

* Jelen tanulmány megírásához támogatást nyújtott az OSI/HESP Research Support Scheme 1067/1997 sz. ösztöndíja.
 

[1] Úttörõ itt Karl W. Deutsch, Nationalism and Social Communication: An Inquiry into the Foundations of Nationality (New York: John Wiley & Sons, 1953). Alapvetõ továbbá Ernest Gellner, "Nationalism", Thought and Change címû kötetében (London: Weidenfeld and Nicolson, 1964), továbbá Gellner Nations and Nationalism c. könyve (Ithaca: Cornell University Press, 1983). A Gellner--Deutsch viszony nem tiszta; ehhez a viszonyhoz megjegyzéseket teszek, továbbá a nacionalizmus problematikájának kérdéskomplexuma legfontosabb megközelítésmódjait ismertetem az általam szerkesztett Nationalism and Social Science (Studies in East European Thought, 46.köt., 1-2.sz., 1994. jún.) elõszavában.
 

[2] Ez Geoffrey Nunberg interpretációja, ld. "The Places of Books in the Age of Electronic Reproduction" c. tanulmányát a Representations 1993 tavaszi különszámában: Future Libraries, szerk. R. Howard Bloch és Carla Hesse, 26.sk.o.
 

[3] London: Verso, 1983. Átdolgozott kiadás: London: Verso, 1991. Anderson könyvének egyfajta pendant-ja, mint ismeretes: Eric Hobsbawm -- Terence Ranger, szerk., The Invention of Tradition, Cambridge University Press, 1983.
 

[4] Anderson, átdolgozott kiadás, 35.o.
 

[5] Schriften, szerk. W. Golther, Berlin: Deutsches Verlagshaus, évszám nélkül, 9.köt., 115.sk.o.
 

[6] Friedrich Nietzsche, Jenseits von Gut und Böse, 247.§.
 

[7] Friedrich Nietzsche, Sämtliche Werke: Kritische Studienausgabe, dtv - de Gruyter, 1980, 5. köt, 365.o. (Zur Genealogie der Moral).
 

[8] Jenseits, 251.§.
 

[9] Nietzsche rettenetesen rövidlátó volt, ami csakhamar arra kényszerítette, hogy csupán aforizmákat, néhánysoros bekezdéseket írjon, amelyeket elõbb hangosan fogalmazott s emlékezetében megõrizni próbált. Ebben az összefüggésben beszél a maga "átkozott távirati stílusáról" (Levél Köselitz-hez, 1879. nov. 5.).
 
[10] Vö. különösen Daniel J. Czitrom, Media and the American Mind: From Morse to McLuhan, Chapel Hill: University of North Carolina Press, 1982, 6-12.o. Úgyszintén tanulságos Carolyn Marvin, When Old Technologies Were New: Thinking About Electric Communication in the Late Nineteenth Century, New York: Oxford University Press, 1988.
 

[11] "Society not only continues to exist by transmission, by communication, but it may fairly be said to exist in transmission, in communication. There is more than a verbal tie between the words common, community, and communication. Men live in a community in virtue of the things they have in common; and communication is the way in which they come to possess things in common", John Dewey, Democracy and Education, New York: Macmillan Co., 1915, 4.o.
 

[12] "The Great Community, in the sense of free and full intercommunication, is conceivable. But it can never possess all the qualities which make a local community", John Dewey, The Public and Its Problems (1927), idézi Czitrom, Media and the American Mind, 11.sk.o.
 

[13] Miközben már a háború utáni Bécs érdekes elõjáték helyszíne volt. Itt tette közzé Robert Musil 1923-ban Spengler-recenzióját, melyben a kultúra/civilizáció ellentétet - a közösség/társadalom ellentét párját - kommunikációtechnológiai szempontból törekedett föloldani. "A kultúrából a civilizációba történõ átmenet fõoka", írta Musil, "a benne érintett emberek számának növekedése. Világos, hogy emberek százmillióinak áthatása egészen más feladatokat jelent, mint százezreké. A civilizáció negatív oldalai legnagyobbrészt azzal függenek össze, hogy a társadalomtest vezetõképessége, képessége a hatások vezetésére, ennek a társadalomvolumennek már nem felel meg. ... Jelenleg semmilyen kezdeményezés nem képes a társadalomtestet hosszabb távolságra áthatni, s utóbbi totalitásának visszahatásait fogadni. Tehetünk amit akarunk, Krisztus újra alászállhatna a földre: teljesen kizárt, hogy hatást gyakorolhatna." (Musil, "Geist und Erfahrung. Anmerkungen für Leser, welche dem Untergang des Abendlandes entronnen sind", Gesammelte Werke in neun Bänden, Reinbek bei Hamburg: Rowohlt, 1978, 8.köt., 1057.sk.o.) Musil társaságához tartozott ebben az idõben Balázs Béla, aki 1924-ben befolyásos filmelméleti könyvet publikált (Der sichtbare Mensch). S éppen a filmben - úgymond az új népmûvészetben - vélte Balázs azt a közeget megpillanthatni, amely a könyvnyomtatás következményeképp elõállott kommunikációs szakadékot újra betemetheti. "Most ott tart az egész emberiség", írta Balázs, "hogy az arcjáték és taglejtések sokszorosan elfelejtett nyelvét újta megtanulja. ... Az ember újra láthatóvá lesz. - A taglejtések nyelve az emberiség tulajdonképpeni anyanyelve." (Balázs, Schriften zum Film I-II, I.köt.: Der sichtbare Mensch. Kritiken und Aufsätze 1922-1926, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1982, 53.o.) Figyelemreméltó, hogy késõbb - mások mellett - éppen Marshall McLuhan és torontói köre fogadta be Balázs gondolatait.
 

[14] Jack Goody, szerk., Literacy in Traditional Societies, Cambridge University Press, 1968, 63.o.
 

[15] "[W]ith telephone, radio, television and various kinds of sound tape", schreibt Ong, "electronic technology has brought us into the age of »secondary orality«. This new orality has striking resemblances to the old in its participatory mystique, its fostering of a communal sense, its concentration on the present moment, and even its use of formulas... But it is essentially a more deliberate and self-conscious orality, based permanently on the use of writing and print, which are essential for the manufacture and operation of the equipment and for its use as well." (Walter J. Ong, Orality and Literacy: The Technologizing of the Word, London: Methuen, 1982, 136.o.)
 

[16] A klasszikus munkák közé tartozik: Peter Drucker, Landmarks of Tomorrow, New York: Harper & Brothers, 1959; Daniel Bell, The Coming of Post-Industrial Society: A Venture in Social Forecasting, New York: Basic Books, 1973; Anthony Giddens, The Nation-State and Violence, Berkeley: University of California Press, 1985; John A. Hall, szerk., States in History, Oxford: Basil Blackwell, 1986; Eric Hobsbawm, Nations and Nationalism since 1780: Programme, Myth, Reality, Cambridge University Press, 1990; Ch. Tilly, Coercion, Capital, and European States, AD 990-1990, Oxford: Blackwell, 1990; Stephen Toulmin, Cosmopolis: The Hidden Agenda of Modernity, New York: The Free Press, 1990. A mostani hullámhoz számítom: R. Reich, The Work of Nations: Preparing Ourselves for 21st-Century Capitalism, New York: Alfred A. Knopf, 1991; Walter B. Wriston, The Twilight of Sovereignty, New York: Charles Scribner's Sons, 1992; Z. Mlinar, szerk., Globalization and Territorial Identities, Aldershot: Avebury, 1992; Eli Noam, Telecommunications in Europe, New York: Oxford University Press, 1992; Peter Drucker, Post-capitalist Society, Oxford: Butterworth-Heinemann, 1993; David Held, szerk., Prospects for Democracy: North, South, East, West, Cambridge: Polity Press, 1993; Martin Carnoy -- Manuel Castells -- Stephen S. Cohen -- Fernando Henrique Cardoso, The New Global Economy in the Information Age: Reflections on Our Changing World, University Park, PA: The Pennsylvania State University Press, 1993; Hendrik Spruyt, The Sovereign State and Its Competitors: An Analysis of Systems Change, Princeton: Princeton University Press, 1994; Ian Angell, "The Information Revolution and the Death of the Nation State", LSE Magazine, 1995 nyári szám; Monroe E. Price, Television, the Public Sphere, and National Identity, Oxford: Clarendon Press, 1995; David Held, Democracy and the Global Order: From the Modern State to Cosmopolitan Governance, Cambridge: Polity Press / Stanford: Stanford University Press, 1995; D. Massey -- P. Jess, szerk., A Place in the World? Culture, Places and Globalization, Oxford: Oxford University Press, 1995, valamint James Anderson -- Chris Brook -- Allan Cochrane, szerk., A Global World? Reordering Political Space, Oxford: Oxford University Press, 1995 (utóbbi kettõ az Open University tankönyve); Lester C. Thurow, The Future of Capitalism: How Today's Economic Forces Shape Tomorrow's World, New York: William Morrow and Company, 1996; Manuel Castells, The Information Age: Economy, Society and Culture (vol.I: The Rise of the Network Society, Oxford: Blackwell, 1996; vol.II: The Power of Identity, 1997; vol.III: End of Millennium, 1998).
 

[17] "As with everything else, knowledge and skills will move around the world - but slower than anything else. Education and training take a long time to complete, and many of the relevant skills are not those taught in formal educational institutions but the process skills that can only be learned in a production environment." (Lester C. Thurow, The Future of Capitalism, New York: William Morrow and Company, 1996, 74.o.)
 

[18] "The state does not disappear. It is simply downsized in the Information Age. It proliferates under the form of local and regional governments, which dot the world with their projects, build up constituencies, and negotiate with national governments, multinational corporations, and international agencies. The era of globalization of the economy is also the era of localization of polity. What local and regional governments lack in power and resources, they make up in flexibility and networking. They are the only match, if any, to the dynamism of global networks of wealth and information." (Manuel Castells, The Information Age: Economy, Society and Culture, III.köt.: End of Millennium, Oxford: Blackwell, 1998, 357.sk.o.)
 

[19] Kiváltképpen mélyenszántó elemzések találhatók ehhez a Zdravko Mlinar által szerkesztett Globalization and Territorial Identities c. kötetben, Aldershot: Avebury, 1992, vö. még Doreen Massey és Pat Jess, szerk., A Place in the World? Cul-ture, Places and Globalization, Oxford: Oxford University Press, 1995.
 

[20] D. Massey, "A Global Sense of Place", Marxism Today, 1991. jún., 28.o.
 

[21] "In half an hour's wandering around the Net the other day I found discussion groups in more than 60 languages, at which point I stopped counting. ... If you give people a chance, they are less interested in turning the Net into a world forum than a backyard fence." Idézi: The Economist, 1996. dec. 21., 48. o.
 

[22] Vö. különösen Stanley D. Brunn - Jeffery A. Jones - Darren Purcell, "Ethnic Communities in the Evolving »Electronic« State: Cyberplaces in Cyberspace", a Werner A. Galusser, által szerkesztett Political Boundaries and Coexistence c. kötetben, Bern: Peter Lang, 1994.
 

[23] G. Raulet, "Die neue Utopie. Die soziologische und philosophische Bedeutung der neuen Kommunikationstechnologien", a M. Frank - G. Raulet - W. van Reijen által szerkesztett Die Frage nach dem Subjekt c. kötetben, Frankfurt/M.: 1988. "[D]ie neuen »Kommunikations«mittel", irja Raulet, "[bedeuten] nicht notgedrungen eine Bereicherung und Konsolidierung der individuellen und sozialen Identität ..., sondern [können] sie auch aushöhlen ..., indem sie schwebende Identitäten und anomische Verhaltensweisen mit sich bringen", 283.sk.o.
 

[24] Vö. pl. S. Challis, M. Oatley és H. Tolley, "Widening Access in Rural Communities", a Judy Frankl és Beryl O'Reilly szerkesztett Lifelong Learning, Open Learning, Distance Learning, c. kötetben, Milton Keynes: EDEN, 1996.
 

[25] Egyetlen utalás a számtalan lehetséges közül: a Seattle Community Network website-ja, sok-sok további kapcsolattal: http://www.scn.org/. A Magyar Teleház Szövetség homepage-e: http://foobar.szabinet.hu/www2/telecottages/index.html.
 

[26] Ld. ehhez különösen Douglas Schuler, New Community Networks: Wired for Change, New York: ACM Press / Reading, Mass.: Addison-Wesley, 1996. Schuler többek között azokat a tapasztalatokat írja le, amelyek a Santa Monica-i Public Electronic Network (PEN) mûködtetése során halmozódtak föl.
 

[27] Kitûnõ megfigyelésekkel szolgál ehhez különösen Raimondo Strassoldo. Mint írja: "Post-modernism is ... marked by a revival of localism. Localism represents one of the possible ways out of anomy, alienation and identity loss, typical of modernity. The New Localism is the search for a refuge from the unsettling confusion of the larger world. ... Post-modern man/woman, just because he/she is so deeply embedded in global information flows, may feel the need to revive small enclaves of familiarity, intimacy, security, intelligibility, organic-sensous interaction... The easy access of the whole world, with just a little time and money, gives new meaning to the need of a subjective center - a home, a community, a locale - from which to move and to which to return and rest. ... Of course ... neo-localism is different from old localism. The essential differences are two. The first is that while old localism was »primordial«, unthinking, the new one is the outcome of free will, conscious choice; the former is »necessary and natural«, the second voluntary and intentional (rational). The second difference is that the old localism tended to minimize contacts with the exterior, to maintain a strong closed boundary, while the new localism is quite aware of the rest of the world, and is quite open to interactions with it." (Strassoldo, "Globalism and Localism: Theoretical Reflections and Some Evidence", a Zdravko Mlinar által szerkesztett Globalization and Territorial Identities c. kötetben, Aldershot: Avebury, 1992, 46.sk.o.)
 

[28] Ahogyan pl. Paul Hirst írja: "old and new foci of identity compete to bind individuals' choice of communities of association - religion, language, gender and ethnicity. For those left at the bottom these may appear as classes used to; that is, as communities of fate and resistance. For others, however »traditional« and communitarian they claim to be, old and new identities are reshaped to be sources of social solidarity around chosen standards." (Hirst, "Associational Democracy", a David Held által szerkesztett Prospects for Democracy: North, South, East, West c. kötetben, Cambridge: Polity Press, 1993, 118.o.) - Releváns még Stuart Hall, a Massey és Jess által kiadott A Place in the World? c. kötetben, 207.skk.o.: "the diaspora perspective ... breaks with a certain concept of tradition - the thing which is supposed to link us to our origins in culture, place and time. In the »closed« version of culture, tradition is thought of as a one-way transmission belt; an umbilical cord, which connects us to our culture of origin. Ultimately, if we keep the links pure, they will lead us back to where we belong. The »closed« version assumes that the further you get from your origins, the more you are separated from your »true culture«. It is a linear conception of culture. In »diaspora« conceptions of culture, the connections are not linear but circular. We should think of culture as moving, not in line but through different circuits. ... many, overlapping routes. ... from »roots« to »routes« as a way of thinking about culture applies not only to the ex-colonized, ex-enslaved, marginalized peoples of the diasporas but is slowly and unevenly becoming a more general model of how culture and identity are being reconstructed everywhere in late modernity."
 

[29] "Wittgenstein új tradicionalizmusa", Világosság 1975/10, 627-629.o.
 

[30] Ld. "Nyelvszokás és nyelvújítás", Keresztút c. kötetemben (Budapest: Kelenföld Kiadó, 1989), valamint "Írásbeliség és privátnyelv-argumentum", A hagyomány filozófiája c. kötetemben (Budapest: T-Twins / Lukács-Archívum, 1994).
 

[31] Vö. Keresztút c. kötetem elõszavával, bõvebben pedig A hagyomány filozófiája c. kötetemben foglalt tanulmányokkal.
 


Copyright (C) Nyíri Kristóf 1998