Könyvünk elsõ kiadása 1974-ben jelent meg. A kézirat 1973 végén került nyomdába - ama párthatározat évében, amely kiváló filozófusokat és szociológusokat számûzött elõbb a szakmai közéletbõl, majd az országból is. A megindult reformfolyamatot azonban nem lehetett visszafordítani, s e folyamat egyik fontos szellemi mûhelye, a Kossuth Kiadó filozófiai szerkesztõsége - vezetõjének, Szigeti Katalinnak ma is hálával tartozunk - többek közt e könyv kiadásával is demonstrálni kívánta, hogy a reformmunka folytatódik.

Ha ma írnánk meg ezt a könyvet, sokmindent másként írnánk meg; de nem mindent írnánk meg másként. Ma is ragaszkodnánk azokhoz az elvekhez, hogy a filozófiatörténet fordulópontjai nem magából a filozófiából, hanem filozófián kívüli tényezõkbõl érthetõk meg; hogy a filozófiatörténeti rekonstrukció nemcsak filozófiafölfogást, hanem általános történelemfölfogást is elõföltételez; s hogy a történelem menetében az anyagi eszközök termelése történetének - a technológia történetének - meghatározó szerepe van. A történelem menetének vázlatából ma alighanem elhagynánk a legkezdetibb kezdetekre, az emberréválás történetére vonatkozó hipotéziseket; de ahhoz az elvhez, hogy a tudatosság kialakulása csakis a tudatosság külsõ struktúráinak történeti kialakulásából érthetõ meg, ma is ragaszkodnánk.

Ám filozófiafölfogásunkban ma jóval nagyobb hangsúlyt helyeznénk a filozófia aktív, fogalmi-újító szerepére, s tüzetesebben kutatnánk azokat a folyamatokat, amelyek során a filozófia valamiképpen történelemformáló tényezõnek bizonyult. Általános történelemfölfogásunkban vezérfonalunkat ma sok szálból, a régebbi és újabb liberális és újkonzervatív elméletekbõl, Tocqueville-bõl, Hayekból, Daniel Bellbõl, Gellnerbõl - és persze Marxból is fonnánk. A technológiák determináló hatásait nyomon követve ma sokkal erõsebben törekednénk annak megmutatására, hogy valamely új technológia befogadása meghatározott társadalmi környezetet elõföltételez. Néhány esztendõ óta Lendvai az egyes civilizációk, kultúrkörök és régiók általános természeti és társadalmi-technikai meghatározottságaival és kultúrát-filozófiát is befolyásoló viszonylatrendszereivel foglalkozik. Nyíri viszont a különbözõ szintû és jellegû technológiák közül a történetileg egymásra következõ s egymásra torlódó kommunikációs technológiák - az elsõdleges szóbeliség, az írás és kivált az alfabetikus írás, a könyvnyomtatás, az elektronikus kommunikáció - determináló hatásait állítja elõtérbe: a kommunikációs technológiák a gondolkodásnak közvetlen formálói, s nem csupán közvetett meghatározói.

A kommunikációs technológiák elõtérbe állítása - Hajnal István, Walter J. Ong és Eric Havelock nyomán - reményeink szerint új filozófiatörténeti paradigma kidolgozásához vezethet el. Az új paradigma az úgymond keleti filozófiákat a még kezdetleges - szóbeli hagyományozásba ágyazott - írásbeliség, illetve a nem-alfabetikus írásbeliség sugallataival hozza összefüggésbe; a görög filozófia kialakulását s a Nyugat filozófiáját viszont éppenséggel az alfabetikus írás általánossá válásával. Az új paradigma jelesül annak vizsgálatára sarkall, hogy miképpen érthetõk meg a homéroszi szövegek a szóbeliség korának tudásmegõrzõ közegeként; Hésziodosz suta-következetlen érvei a leírt szó elsõ meglétének jeleként; a preszokratikus filozófia bizonyos elemei a szóbeliségrõl az írásbeliségre való áttérés nyelvi vetületeként; a szofisták az írásbeliség-hordozta felvilágosodás képviselõiként; Platón ideatana a mélyen interiorizált írásbeliség - a tudás mint látvány - fogalmi következményeként; az arisztotelészi szövegek kollektív írásokként, ti. a peripatetikus iskola egymást követõ nemzedékei munkájaként; a hellénizmus filozófiájának énközpontúsága a könyvek és könyvtárak megsokasodásának eredményeképp, ti. a könyvek világában immár önállóan tájékozódni képes individuális olvasó tükreként; a korai kommentárirodalom a textusok ritkaságára és állandó romlására adott megoldáskísérletként; a középkori realizmus annak a szójelentést-tárgyiasító lelki beállítottságnak folyományaként, amelyet a kéziratok rekonstruálására-megõrzésére-fordítására irányuló munkálkodás sugallt; a reneszánsz individualitás-fogalma s másfelõl az újkori tudomány a könyvnyomtatás kialakulásának - az azonos-változatlan szövegek, az autentikus életrajzok, képmások és adatok korlátlan sokszorosíthatóságának - következményeként; a Descartes-Locke-Kant féle szemlélet a kiteljesedett könyvnyomtatás - az ismeretnek adott, rögzített, a szövegek terében fölkereshetõ tartalomként való megélése - lecsapódásaképp; a Rousseau-i és Herder-i lázadás a nyomasztóvá lett írásbeliség által kiváltott reakcióként; a hegeli világszellem története az egyéni és kollektív tudatnak a kommunikáció közege változásaival együtt változó története visszfényeként; a posztmodern filozófia - Nietzsche-tõl Heideggerig, Wittgensteinig és tovább - az elektromos-elektronikus kommunikáció hordozta másodlagos szóbeliség fogalmi kifejezõdéseként. Ebben a paradigmában a polgári filozófia fogalom csak viszonylagosan õrzi meg értelmét - nemcsak a kommunista utópia filozófiájával szembeállított fogalomként, de az újkorra jellemzõ gondolati struktúrákat összefoglaló fogalomként is. Az "egydimenziós filozófia" jelensége - az objektív "külsõ" és a szubjektív "belsõ" dimenzió kettõsségének megszûnése - mögött pedig nem pusztán a társadalmi-gazdasági, mint sokkal inkább a kommunikációs viszonyok megváltozását kell megpillantanunk. Az új kiadás alapjául az elsõ kiadás szövegét választottuk a késõbbi, javított kiadásokkal szemben, mivel úgy látjuk, hogy e kiadás szövegének megformálása tükrözte a legerõteljesebben - némely nyilvánvaló naivitása dacára - akkori szándékainkat. A sajtóhibákat és elírásokat azonban természetesen kijavítottuk.
 

Budapest, 1995. október