Mobil információs társadalom

Nyíri Kristóf:

A múlt század hatvanas évei óta általánosan elfogadott az úgymond két kultúra C.P. Snow által adott diagnózisa, mely szerint a mûszaki-természettudományos mûveltségû értelmiség egyfelõl s a társadalomtudományi vagy kivált bölcsész mûveltségûek másfelõl immár képtelenek egymással szót érteni.¹ Ez a diagnózis ma kezdi érvényét veszíteni.² A számítógépes szöveg- és képszerkesztés megjelenésével, s méginkább az internethasználat széleskörûvé válásával, legújabban pedig a mobil telefónia rohamos terjedésével ama két kultúra tagjai nemcsak - újra - közös nyelvet tanulnak, hanem újra közös kérdéseken gondolkoznak: az új kommunikációs technológiák kérdésein.

Samuel Morse az elsõ távíróvonalat, amelyet 1844-ben Baltimore és Washington között húztak ki, a What hath God wrought?, "mit mívelt Isten!" bibliai hely (Mózes negyedik könyve 23,23 - Károli ford.)³ lepötyögésével nyitotta meg. Ilyen horderejû találmány, kívánta Morse érzékeltetni, csakis az isteni terv része lehet. Amerika egész felülete, írta, csakhamar mintegy idegszálakkal lesz átszõve, amelyek mindannak tudását, ami az országban történik, a gondolat sebességével fogják terjeszteni s valójában egyetlen szomszédságot teremtenek. A távíró elterjedése csakugyan hatalmas gazdasági és politikai változásokat hozott, ám sokkal kevésbé hatotta át a társadalom mindennapi életét, mint késõbb a telefon⁴ s ma az internet - legújabban és egészen radikálisan pedig a mobil telefon.⁵

Már az internet térhódításával kapcsolatban elmondható volt, hogy az a Gutenberg-galaxis kommunikációtechnológiai elidegenedésének visszavétele irányába mutat, hiszen egyfajta visszatérés, magasabb szinten, az ember eredeti természeti-társadalmi környezetéhez, a folyamatos, minden érzékszervet igénybe vévõ, interaktív kommunikációhoz. Méginkább igazzá válik ez a mobil információs társadalom eljövetelével.⁶ Az egész eddigi kommunikációtechnológiai történelem úgyszólván most nyeri el értelmét.⁷

Megdöbbentõ, ahogyan az emberi természet - az ember kognitív és emotív berendezkedése - fittyet hány a kommunikációelméleti várakozásoknak. Azt hittük, hogy az internet elterjedésével a fizikai helyváltoztatás mértéke csökkenni fog: úgymond az információ mozog majd az ember helyett. Ehhez képest éppenséggel egyre többet utazunk.⁸ Egyre többször, egyre több helyre látogatunk el. A tudományos életben is: a konferenciák és találkozások gyakorisága nem csökken, hanem növekszik. Az internet térhódítása minden idevágó tapasztalat szerint együtt jár a fizikai mobilitás intenzívebbé válásával. A mobil internethozzáférés iránti igény, következésképpen, elemi erõvel jelentkezik.⁹ S ezenközben nemcsak szövegeket, hanem - egyre inkább - hangokat és képeket is igénylünk. Tévedtünk, amikor elhittük Humboldtnak, vagy elhittük Wittgenstein-nak, hogy az emberi intelligencia eredendõen verbális.¹⁰ Vagyis megintcsak az emberi természet alapvetõ kognitív szükségleteinek érvényesülését kell látnunk abban, hogy az internetforradalom egyben az új képi gondolkodás forradalma is. Azt az ikonikus érdeklõdést, amely a Westel ún. operátorlogó lehívási opciója, vagy a http://www.777sms.hu site-on kínált oplogó szerkesztési lehetõség iránt megnyilvánul, aligha tekinthetjük üres divatnak. Persze a WAP-felületek képi hatékonyságát illetõ várakozások csalódásokat is hoztak. Ezeknek oka egyfelõl az átviteli sebesség elégtelensége - átmeneti elégtelensége, hiszen tudjuk, hogy a technológiai váltás már megkezdõdött - , másfelõl azonban a képjelentés mechanizmusaival kapcsolatos ismereteink kezdetlegessége. Vonatkozó alapkutatások már évtizedek óta folynak a filozófia, pszichológia, nyelvészet, szemiotika, mûvészettörténet, kommunikációelmélet és más diszciplínák berkeiben, s ezek a kutatások az utóbbi mintegy tizenöt évben látványosan fölgyorsultak, ám hiányzik az eredményeket szintetizáló s a gyakorlatra alkalmazó szemlélet. Csak sejtjük, ám korántsem tudjuk pontosan, hogy a hasonlóság, a konvenció, a képi logika s a képi dinamika elemei hogyan függenek össze; hogy milyen kapcsolatok állnak fenn képjelentés és szójelentés között; hogy az emberi gondolkodás mennyiben képies és mennyiben verbális.¹¹ Az új vizuális nyelv megalkotása sürgetõ kihívás,¹² mint ahogyan sürgetõ - és korántsem csupán technológiai - kihívás az írott és a hangzó szöveg új integrációinak megteremtése, az ikonikus forradalom mellett a hang új forradalmának - voice revolution - megvívása.¹³ Csak akkor, ha ezeknek a kihívásoknak valóban megfelelünk, lesz a mobil információs társadalom nem pusztán a szöveges-lineáris információ, hanem egyszersmind az interaktív képi és hangi információ társadalma.¹⁴

1. "Neither culture knows the virtues of the other; often it seems they deliberately do not want to know. The resentment which the traditional ["literary"] culture feels for the scientific is shaded with fear; from the other side, the resentment is not shaded so much as brimming with irritation." (C.P. Snow, "The Two Cultures", The New Statesman, 1956. okt. 6.) - "Literary intellectuals at one pole - at the other scientists, and as the most representative, the physical scientists. Between the two a gulf of mutual incomprehension" (C.P. Snow, The Two Cultures and the Scientific Revolution, Cambridge: Cambridge University Press, 1959, 4.o.). - "Persons educated with the greatest intensity we know can no longer communicate with each other on the plane of their major intellectual concern. This is serious for our creative, intellectual, and above all, our moral life. ... Between these two groups - the scientists and the literary intellectuals - there is little communication and, instead of fellow-feeling, something like hostility." (C. P. Snow, The Two Cultures: And a Second Outlook. An Expanded Version of The Two Cultures and the Scientific Revolution, New York: Cambridge Univ. Press, 1963, 59.o.) Snow diagnózisának általános elfogadottságához képest mindig is csekély volt a szerzõ érveinek tényleges ismertsége vagy elfogadottsága. (Tanulságos ebbõl a szempontból az a cikk, amelyben néhány évvel ezelõtt Roger Kimball tekintett vissza a Snow-jelenségre: “'The two cultures' today", The New Criterion, 1994.) Snow, mint az idézett passzusokból is látszik, nem a bölcsészeket állította szembe a természettudósokkal, hanem az irodalmárokat; felemás formuláit azonban közönsége azonnal - önkéntelenül - javította. A J.H. Plumb szerkesztésében 1964-ben megjelent kiváló és híres tanulmánygyûjtemény, a Crisis in the Humanities (Harmondsworth, Middlesex: Penguin Books) többhelyütt is Snow-ra utalva teszi fel a kérdést, hogy vajon a mûszaki és természettudományokhoz képest a bölcsészettudományok miért kerültek, a huszadik század közepére, olyannyira alárendelt helyzetbe? Roppant érdekes a válasz, amelyet Ernest Gellner ad. Szerinte a bölcsészkultúra alapvetõen az írásbeliség kultúrája - abból fakad, annak kihívásaira válaszol, azt gondozza. Olyan korban, véli Gellner, amelyben a fontos fölvilágosításokat már nem az írott-nyomtatott kultúra dokumentumainak tanulmányozásától, nem verbális elemzésektõl, hanem kísérleti-tapasztalati vizsgálódásoktól várjuk, a bölcsészettudományok tekintélye szükségképpen megrendül. "The issue of the ‘two cultures' is utterly misconceived", írja Gellner, "when it is seen, as it often is, as a problem of communication between cultures. That problem exists, but it is relatively superficial and easy to solve: it requires only a new generation which has passed through less segregated educational channels. The real and deeper problem concerns just what, if anything, it is the humanities have to communicate. ... The incompleteness of Snow's enormously salutary essay lies in the fact that whilst characterizing the two cultures he did not endeavour to go deeply into the differences of their cognitive potential" (Plumb, szerk., Crisis, 79.sk.o.).

2. Mint ahogyan soha nem is volt maradéktalanul érvényes. Emlékeztetek a tizenhetedik-tizennyolcadik század polihisztoraira, vagy a tizenötödik-tizenhatodik század jellegzetes humanista-nyomdász figurájára, egyáltalán a korai humanisták nyomdatechnikai érdeklõdésére. (A klasszikus munkák erre vonatkozóan: Lucien Febvre - H.-J. Martin, L'Apparition du livre, Paris: 1958, angol fordítása: The Coming of the Book, London: NLB, 1976, és Elizabeth Eisenstein, The Printing Press as an Agent of Change: Communications and Cultural Transformations in Early-Modern Europe, I-II. köt., Cambridge: Cambridge University Press, 1979.) Még a hosszú tizenkilencedik században is, úgy az elsõ világháborúig, a természettudós alapos bölcsész iskolázottsággal bírt - különösen áll ez Közép-Európára s jelesül Magyarországra. Amúgy az ezerkilencszázhatvanas években a pesti tudományegyetemen már újra lehetséges volt természettudományos és bölcsész szakot párosítani - jelen sorok írója matematikát és filozófiát tanult. - Snow szerint a két kultúra közötti szakadék már 1900-ban veszélyesen nagy volt, azóta pedig mindig csak mélyült (The Two Cultures, 1959, 17.o.).

3. Voltaképpen: minõ csodákat tesz Isten, "welche Wunder Gott tut", a mai Lutherbibel Standardausgabe szerencsés fordításában.

4. Vö. különösen Daniel J. Czitrom, Media and the American Mind: From Morse to McLuhan (Chapel Hill: University of North Carolina Press, 1982), Ithiel de Sola Pool (szerk.), The Social Impact of the Telephone (Cambridge, Mass.: The MIT Press, 1977), Carolyn Marvin, When Old Technologies Were New: Thinking About Electric Communication in the Late Nineteenth Century (New York: Oxford University Press, 1988), legújabban pedig Stefan Münker - Alexander Roesler (szerk.), Telefonbuch: Beiträge zu einer Kulturgeschichte des Telefons (Frankfurt/M.: Suhrkamp, 2000).

5. A mobil telefon diadalútja a korábbiaknál mélyebb kultúrtörténeti és filozófiai eszmélõdést gerjeszt magával a telefonnal kapcsolatban. Miközben az elõzõ jegyzetben említett munkák közül már Marvin is jelzi ugyan, hogy a telefont, korai szakaszában, multifunkcionális kommunikációs közegnek tekintették, s csak késõbb vált kizárólag beszédátviteli eszközzé (Marvin meglehetõs hosszasan tárgyalja pl. Puskás Tivadar telefonhírmondóját), ez a gondolat - éppen a mobil telefónia élményének hatására - úgyszólván középpontba kerül a Münker-Roesler-kötetben. A mobil telefonhoz számos olyan jelenség kapcsolódik, amely elsõ pillantásra aligha magától értetõdõ. Ilyen az SMS divatja a fiatalok - ám nem kizárólag a fiatalok! - körében. - Az SMS ama kétarcúságot tükrözi, amely az írott nyelvet persze kezdettõl fogva jellemezte: egyrészt szabadulást a beszélgetõtárs személyes (metakommunikatív dimenziókat hordozó, egyidejû) jelenléte okozta gátlásoktól, másrészt - a szöveg tárgyiasításával, szemügyre-vehetõségével, javíthatóságával - a megfogalmazás fegyelmezettebbé, racionálisabbá válását.

6. Ha az emberi kommunikációt alapvetõen információtovábbításként vagy -csereként fogjuk fel, akkor a mobil telefónia gyakorlata inkább locsogásnak, semmint valódi kommunikációnak látszik. A látszat csal. A kommunikáció, s ezen belül a verbális kommunikáció - a szoros értelemben vett nyelv - mindenekelõtt a társadalmi kohézió fenntartásának eszköze. Szépen írt errõl hajdan az amerikai filozófus John Dewey; Magyarországon pedig, a közelmúltban, Kiss Ulrich. De hadd utaljak itt az antropológus Robin Dunbar könyvére is, a Grooming, Gossip, and the Evolution of Language-re. A mobil telefónia olyankor is tényleges és mély emberi igényt elégít ki, amikor valamely beszélgetés intellektuális, üzleti vagy mindennapi-praktikus szempontból kevéssé tartalmas. A mobil telefónia, a mobil internet - s egyáltalán az internet - pszichológiája, s kivált személyiségpszichológiája persze még megalkotásra vár.

7. Így egyáltalán nem esetleges a szerepe, noha esetleges az elnevezése a mostanában színre lépõ "Bluetooth" technológiának (s majdani utódainak), amely adott felhasználó(k) közvetlen környezetében mûködõ elektronikus eszközök drótnélküli és automatikus információcseréjét, szinkronizációját valósítja meg. Az emberek közötti kommunikáció folyamatosságát és természetességét az eszközök közötti kommunikáció folytonossága biztosítja. - A Bluetooth technológiáról rövid összefoglalást tartalmaz a Scientific American 2000. októberi, "The Wireless Web" c. kitûnõ összeállítása is. [Frissítés 2001. máj. 18-án: a Bluetooth-ról és az elsõ alkalmazási példákról legújabban ld. Tölgyesi János tanulmányát.]

8. Mint már John R. Pierce írta az 1970-es években, "The Telephone and Society in the Past 100 Years" c. tanulmányában (a Pool által szerkesztett, fentebb hivatkozott kötetben, 164.sk.o.): "Is telephony replacing travel? No. Very roughly, in recent years the number of telephone calls and the number of air miles flown have increased at about the same rate, and the number of car miles traveled about half as fast. Undoubtedly, a telephone call sometimes substitutes for a trip, but more and faster communication tends to engender widespread associations and activities that result in trips." Pierce megállapításai összecsengenek empirikus vizsgálatok széles skálájának ama lényegében konzisztens eredményeivel, melyek értelmében a telekommunikációnak, bármily sûrûek és sokdimenzionálisak legyenek is a hálózatok, nincsen meg az a hatékonysága - az érzelmi hatásról már nem is beszélve - , mint a személyes találkozásoknak. A késõ-hetvenes évekig persze az ilyen vizsgálatok szükségképpen a telefon kihatásaira összpontosítottak. Azt találták, hogy noha olyankor, amikor más kapcsolatra nem volt lehetõség, a telefon-kapcsolatok nagyon is számítottak (ld. pl. Suzanne Keller a Pool-kötetben), ezeknek, szemben a személyes találkozásokkal, csekély erejük volt új kapcsolatok teremtésére. A telefonkapcsolatok akkor hatékonyak, ha korábbi személyes találkozások háttér-információira támaszkodhatnak, s ha ilyen találkozások révén rendszeres megerõsítést nyernek (ld. különösen Bertil Thorngren úgyszintén a Pool-kötetben). - Ugyanez a minta marad érvényes az e-mail és a telekonferencia megjelenésével. A telekommunikációnak a városi és regionális fejlõdésre gyakorolt hatását elemezve, Lionel Nicol 1985-ben így írt: "A telekommunikációról - már a telefonról is - hagyományosan azt mondják, hogy decentralizáló befolyása van. Az alapvetõ érv úgy szól, hogy a jobb kommunikáció csökkenti a tér ellenállását, vagyis azokat a surlódási erõket, amelyeket a földrajzi tér támaszt a személyek, áruk és információk mozgásával szemben. ... - ... Ám nem mutatkozik jele annak, hogy - imponáló elõnyeinek dacára - a telekommunikáció kiszorítaná a szállítást... Az ezzel ellentétes állítások egyszerûen figyelmen kívül hagyják ama körülményt, hogy a jobb kommunikáció folytán egyszersmind nõ az igény az intézményes vagy kulturális okokból on-line nem létesíthetõ-fenntartható személyes kapcsolatok iránt." (Lionel Nicol, "Communications Technology: Economic and Spatial Impacts", a Manuel Castells által szerkesztett High Technology, Space, and Society c. kötetben [Beverly Hills, Ca.: Sage: 1985, 195.o.].)

9. Elgondolkodtató fejleménynek kell tekintenünk, hogy a légiutazások kapcsán a helyfoglalás és jegyvásárlás kihívásai egyre inkább rákényszerítik az utast a mobil internethasználatra. Tanulságos összeállítást közöl errõl az Economist 2001. márc. 10-i száma. Amúgy az e-kereskedelem túlnyomóan legnagyobb szegmensét máris a repülõgépjegy-eladások jelentik.

10. Itt elsõsorban Merlin Donald Origins of the Modern Mind: Three Stages in the Evolution of Culture and Cognition címû könyvére utalok (Cambridge, Mass.: Harvard University Press,1991). A könyvnek két gondolatát emelem ki. Az egyik: A közvetlenül képekben történõ, szavak által nem közvetített gondolkodás valamiféle kezdetleges képessége biológiai adottságainkhoz tartozik. A másik - Donald alapgondolata: biológiai adottságainkat, kognitív síkon, szervesen egészíti ki a mesterséges-objektivációs környezetünkben történõ építkezés - jelen esetben a vizuális szimbólumok föltalálása ("visual symbolic invention"). - Ehelyütt is megköszönöm Pléh Csabának, hogy Dunbar-ra és Donald-ra annak idején felhívta figyelmemet.

11. Csak jelzésszerûen néhány alapmunka: Balázs Béla, Der sichtbare Mensch oder die Kultur des Films (1924 - magyar ford.: A látható ember, 1958). - Otto Neurath, International Picture Language, London: 1936, újranyomtatva: University of Reading: Dept. of Typography & Graphic Communication, 1980, továbbá Neurath, Gesammelte bildpädagogische Schriften, szerk. Rudolf Haller és Robin Kinross, Wien: Hölder-Pichler-Tempsky, 1991. - Kepes György, Language of Vision, Chicago: Paul Theobald, 1944 (magyar ford.: A látás nyelve, Budapest: Gondolat, 1979). - H. H. Price, Thinking and Experience, London: Hutchinson's Universal Library, 1953. - William Ivins, Jr., Prints and Visual Communication, London: Routledge and Kegan Paul, 1953. - Ernst H. Gombrich, Art and Illusion: A Study in the Psychology of Pictorial Representation, London: Phaidon Press, 1960 (magyar ford.: Mûvészet és illúzó: A képi ábrázolás pszichológiája, Budapest: Gondolat, 1972). - A Kepes György összeállításában megjelent Education of Vision (New York: Braziller, 1965), amelybe többek között Gerald Holton ("Conveying Science by Visual Presentation") és Rudolf Arnheim írt alapvetõ tanulmányt. - Meyer Schapiro, Words, Script, and Pictures: Semiotics of Visual Language, New York: George Braziller, 1996 (posztumusz kiad., a kötet alapjául 1960-as/1970-es években írott tanulmányok szolgálnak). - Nelson Goodman, Nelson, Languages of Art: An Approach to a Theory of Symbols, Indianapolis: Bobbs-Merril, 1968. - Rudolf Arnheim, Visual Thinking, Berkeley: University of California Press, 1969. - Robert H. McKim, Experiences in Visual Thinking, 1972 (újranyomtatva: Boston: PWS Publishing Company, 1980). - Donis A. Dondis, A Primer of Visual Literacy, Cambridge, Mass.: MIT, 1973.-  A Monist 1974 áprilisi, "Languages of Art" c. száma. - David Novitz, "Picturing", Journal of Aesthetics and Art Criticism 34, 2 (1975), továbbá Novitz, Pictures and Their Use in Communication: A Philosophical Essay, The Hague: Martinus Nijhoff, 1977. - W.J.T. Mitchell, szerk., The Language of Images, Chicago: University of Chicago Press, 1974, továbbá Mitchell, Iconology: Image, Text, Ideology, Chicago: The University of Chicago Press, 1986, és Mitchell, Picture Theory, Chicago: The University of Chicago Press, 1994. - Søren Kjørup, "Pictorial Speech Acts", Erkenntnis 12 (1978). - Ronald W.Langacker, Foundations of cognitive grammar, Stanford, CA: Stanford University Press, 1-2. köt., 1987-1991. - Arthur Asa Berger, Seeing Is Believing: An Introduction to Visual Communication, Mountain View, CA: Mayfield, 1989, 2. kiad. 1998. - Horányi Özséb, "Megjegyzések az ikon fogalmáról - természetesen mint  szövegfogalomról" (megjelent Petõfi S. János A humán kommunikáció szemiotikai elmélete felé c. kötete [Szeged: 1991] függelékeként).- Gottfried Boehm, szerk., Was ist ein Bild? München: Wilhelm Fink Verlag, 1994. - Gunther R. Kress és Theo van Leeuwen, Reading Images: The Grammar of Visual Design, London: Routledge, 1996. - Jack Tresidder, Dictionary of Symbols: An Illustrated Guide to Traditional Images, Icons, and Emblems, San Francisco: Chronicle Books, 1998. - További irodalomra vonatkozóan ld. Horányi Özséb, szerk., A sokarcú kép: Válogatott tanulmányok, Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont, 1982, vagy pl. "A gondolkodás képelmélete" címû elõadásomat.

12. Erre nézve ld. különösen: Robert E. Horn, Visual Language: Global Communication for the 21st Century, Bainbridge Island, WA: MacroVU, 1998, továbbá legújabban Masoud Yazdani - Philip Barker, szerk., Iconic Communication, Bristol: Intellect Books, 2000.

13. A legújabbkori filozófia történetében Heidegger volt az, aki nyomatékkal vallotta, hogy a beszélt, hangzó, hallott nyelv alkotja az egyes ember elsõdleges emberi-természeti környezetét. Ld. pl. "Heidegger és Wittgenstein" c. írásomat, A hagyomány filozófiája c. kötetemben (Budapest: T-Twins - Lukács Archívum, 1994).

14. 2001. márciusi workshopunkon a Westel távközléspolitikaiügyvezetõ igazgatója, Dr. Tompa Ferenc hívta fel a figyelmet arra, hogy jelen kutatási program aligha lehet teljes, ha nem vállakozik az információ és a tudás fogalmainak összevetésére; és emlékeztetett T.S. Eliot-nak a korai 1930-as években megfogalmazott kérdésére: "Where is the wisdom we have lost in knowledge? Where is the knowledge we have lost in information?" - Eliot sorait visszhangozta John Naisbitt, népszerû könyvében, a Megatrends-ben (1982): "Fuldoklunk az információban, de éhezünk a tudásra", írta. S Naisbitt formulájához kapcsolódott a Brown University elnöke, Vartan Gregorian, egy 1992-ben tartott nevezetes elõadásában, utalva a mexikói regényíró Carlos Fuentes kijelentésére is: "hogyan transzformáljuk az információt tudássá - ez az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a modern társadalom és a jelenkori civilizáció szembenéz". Gregorian következtetése: a ma iskoláinak ügyelniök kell arra, hogy "ne csak információt nyújtsanak, hanem annak párlatát is, vagyis tudást". - Azon felfogás, hogy az "információ" valamiképpen alacsonyabbrendû a "tudás"-hoz képest, korántsem újkeletû. Noha az informare latin szó, amely eredetileg az anyag - kõ, fa, bõr, stb. - formálását jelentette, idõvel (amint erre fentebb már hivatkozott írásában Kiss Ulrich is utal) a "kiképez", "tanít", "képzetet alkot" értelmeket is felvette - Cicero informare deos coniectura fordulatát az "imaginer en son esprit et conjecturer quels sont les dieux" szavakkal magyarázta Robert Estienne Dictionarium Latinogallicum-ában (1552) - az "informare" az olaszban, az "informer" a franciában s a "to inform" az angolban kezdettõl fogva hordozta a csupán partikuláris tudás átadásának konnotációját.Talán egy másik latin szó, az informis - "alaktalan" - gyakorolt itt, francia és angol derivátumaival (informe, inform) egyetemben, valamiféle esetleges ellenhatást. Információval bírni annyit tett, mint részadatokat - egymással akár össze sem kapcsolódó részadatokat - tudni. Innen az "információ" szó használata bûnügyi, nyomozati, bírósági összefüggésekben. Ha Értekezés az emberi értelemrõl c. munkájában (1690) a filozófus John Locke a tudással és igazsággal kapcsolta is össze az információt (III.x.34: information and improvement, a magyar fordításban "tájékozódás és tökéletesedés"), alighanem a fogalom lényegét ragadja meg az Oxford English Dictionary "to impart knowledge of some particular fact or occurrence" magyarázata, vagy a Larousse "informer quel-qu'un de quelque chose" fordulata. - Vagyis Theodore Roszak joggal írhatta The Cult of Information c. könyvében (1986 - magyar kiadás: Az információ kultusza, 1990), hogy gyermekkorában, a második világháborút megelõzõ években, az "információ" éppenséggel unalmas szó volt, amely a köznyelvben leginkább a tudakozódás és tudakozók kapcsán merült fel, s konkrét kérdésekre adott válaszokra vonatkozott, amelyek számok, nevek, dátumok alakját öltötték. Shannon és Weaver információ-fogalmával, melyet The Mathematical Theory of Communication c. könyvükben (1949) vezettek be, s persze a számítógépek megjelenésével, ugyanez a szó félrevezetõ - s dicsõséges - kifejezéssé vált. Tisztázási kísérletekben nincs hiány. Ilyen volt Daniel Bell kísérlete: "Információn", írta, "a legtágabb értelemben vett adatfeldolgozást értek; az adatok tárolása, lehívása és feldolgozása mindennemû gazdasági és társadalmi csere lényegi eszközévé válik. ... Tudáson tények vagy eszmék rendezett halmazát értem, mely érvekkel alátámasztott ítéletet vagy kísérleti eredményt képvisel, s melyet valamilyen kommunikációs közeg útján, valamilyen rendszeres formában továbbítunk másokhoz." ("The Social Framework of the Information Society", az M. L. Dertouzos és Joel Moses által szerkesztett The Computer Age: A Twenty-Year View c. kötetben, Cambridge, Mass.: MIT Press, 1979. 168.o. - Jelen perspektívánkból kevésbé látszik gyümölcsözõnek Fred I. Dretske ismert megfogalmazása, Knowledge and the Flow of Information c. munkájában, Oxford: Basil Blackwell, 1981, 44.o.: "Hozzávetõlegesen szólva, az információ az az áru, amelynek tudáshozama van...") Mondhatjuk, hogy a tudás kontextusba illesztett információ. S leszûrve a szótári tanulságokat, és pillantásunkat az elméleti és gyakorlati teendõk körére vetve alighanem kijelenthetjük: Az információs társadalomtól a tudás társadalmáig vezetõ út végigjárásához tetemes erõfeszítésekre lesz szükségünk...