polgári engedetlenség – A politikai tiltakozás sajátos típusa a fejlett polgári demokráciákban. Nincs általánosan elfogadott fogalmi meg­ha­tá­ro­zása. Többnyire azt a szándékos, nyilvános és erőszakmentes, ugyanakkor jogellenes cselekvést jelenti, amelynek célja nem az adott ország teljes jogrendjének, hanem bizonyos jogi normáknak, ill. a kormány politikájának a megváltoztatása egy magasabb rendűnek tekintett erkölcsiség és igaz­sá­gos­ság alapján. Alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a úgymond a ren­del­ke­zés­re álló jogállami eszközökkel a cél már nem érhető el és ha nem származik belőle nagyobb sérelem, mint amelyet el akar hárítani. – Elméleti meg­ala­po­zó­já­nak az amerikai Henry David Thoreau-t (1817–1862) tartják. A polgári engedetlenség legitimitását hirdető gondolkodók szerint a demokratikus jog­ál­lamban élő polgároknak joguk van és képesek is az állam működéséről er­kölcsi ítéletet mondani, és ha szükségét érzik, akár jogellenes módon is elősegíteni az alkotmányos rend továbbfejlesztését. A polgári engedetlenség leggyakoribb formái: az adófizetés megtagadása, a katonai szolgálat meg­ta­ga­dása, ülősztrájkok, útlezárások (pl. katonai támaszpontok, atomerőművek körzetében), létesítmények, területek (pl. repülőterek) elfoglalása. Leg­is­mer­tebb esetei közé tartoznak az 1971-ben alakult Greenpeace környezetvédelmi mozgalom akciói. Greenpeace aktivisták 2004. február 13-tól kezdve többször is megakadályozták a mecseki Zengő-hegyre tervezett NATO-radarállomás építésének megkezdését, 2004. ápr. 19-én pedig az Ahimsa Csoport zavarta meg "Ki Irakból !" feliratú röpcédulákkal a Parlament munkáját.