operon-elmélet – A génműködés szabályozásának François Jacob és Jacques Monod (Nobel-díj 1965) által kidolgozott elmélete. Eszerint egy komplex feladat elvégzésére specializálódott több gén gyakran egymás mellett helyezkedik el a kromoszómán, és közös szabályozás alatt áll, ezt a géncsoportot nevezik operonnak. Az operon működését gátolja, ha egy kizárólag erre a szabályozó szerepre specializálódott fehérje (represszor) kapcsolódik az operon elején elhelyezkedő, szabályozó DNS-szakaszhoz (operátor) és ezzel megakadályozza annak átírását (transzkripció). A génműködés megindítását vagy leállítását előidéző kismolekulasúlyú anyag (valamilyen tápanyag, vagy anyagcseretermék) a represszorfehérjével lép kölcsönhatásba, megváltoztatja annak alakját és ez az alakváltozás eredményezi a fehérje kapcsolódását az operátorhoz (represszió), vagy más esetekben ennek a kapcsolatnak a megszünését (indukció). A bakteriális gének többségére ez a – negatív – szabályozás jellemző. Magasabbrendű, soksejtű élőlényekben gyakoribb a pozitív szabályozás, ahol a szabályozó fehérje nem gátolja, hanem aktiválja a génműködést, és nem jellemző az operon szerkezet (azaz több gén közös szabályozása) sem.