Mir űrállomás – Az első modulűrállomás központi modulját 1986. február 19-én Proton hordozórakétával állították Föld körüli pályára. Az alapmodul sokban hasonlított egy Szaljut űrállomásra, azzal a különbséggel, hogy két, a modul ellentétes végein elhelyezett dokkolója közül az egyik öt dok­ko­ló­nyí­lást tartalmazott, így téve lehetővé a modulszerű továbbépítést. 1987-ben, majd 1989-ben az alapmodulhoz csatlakoztak a Kvant-1 és Kvant-2 csil­la­gá­szati, ill. kiegészítő modulok, 1990-ben a Krisztall technológiai egység, 1995-ben a Szpektr geofizikai egység, utolsóként pedig 1996-ban a Priroda erő­for­rás-kutató modul. A Nemzetközi Űrállomás építésének közvetlen elő­ké­szí­té­se­ként az amerikai űrrepülőgép több alkalommal is a Mirhez csatlakozott. Ennek lehetővé tételére építették a DM dokkolómodult. A Mir rengeteg tu­do­má­nyos-technikai kísérlet helyszínéül szolgált, noha az orosz gazdasági gon­dok miatt egyre nagyobb nehézségekbe ütközött fenntartása. Az űrversengés végeztével lehetővé vált amerikai űrhajósok fogadása a Miren, először 1995-ben. 1997 nehéz esztendő volt az űrhajósok számára. Így júniusban hibás ma­nő­ver következtében a Progressz teherűrhajó a Szpektr modulnak üt­kö­zött, s szökni kezdett a levegő. Ám a Mirt még évekig használhatták az űr­ha­jó­sok. Végül 2001. március 23-án a sokat szolgált űrállomás irányítottan be­lé­pett a Föld légkörébe, el nem égett darabjai a Csendes-óceánba zuhantak.