Európai Közösségek – Szigorú értelemben Európai Közösségeknek nevezzük összefoglaló néven az 1967-ben hatályba lépő Egyesítő Szerződés és az 1993-ban hatályba lépő Európai Unióról szóló (Maastrichti) Szerződés között azokat az intézményeket, amelyeket az európai integráció folyamatában részt vevő államok hoztak létre és működtettek. 1967 előtt önálló és egymástól független szervezetekről beszélhetünk, 1993 után pedig az Európai Unió elnevezés használatos. – Az európai integrációt megalapozó három szerződés, az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK vagy Montánunió), az Európai Gazdasági Közösség (EGK), valamint az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) egyesítése az 1965-ös Egyesítési Szerződéssel történt meg. Az 1967-es hatályba lépésre összevonták a három szervezet addig párhuzamosan működő intézményeit. A közös Bíróság és Közgyűlés mellett innentől fogva egyetlen Bizottság és egyetlen Tanács folytatta a három közösség döntéshozatalát. Bár a három szervezet továbbra is egymástól függetlenül működött, a döntéshozataluk immáron közössé vált, és a három szervezet felvette az Európai Közösségek (többes számban!) elnevezést. Az Európai Közösségek elnevezés tehát 1967-tól használatos a három integrációs szervezet együttes leírására, egészen 1993-ig, amikor is a hatályba lépő Maastrichti Szerződés megteremti az Európai Uniót (EU). Innentől fogva az Európai Unió elnevezés foglalja össze együttesen az integráció intézményeit, melynek csupán első pillérévé válnak az Európai Közösségek, ám innentől csupán egyes számban, Európai Közösségként.
Összeállította:
Pogátsa Zoltán
Török Ádám
Utolsó frissítés:
2003. november 2.
© 2003. MTA
     
  Kapcsok a világháló felé