Római Szerződés – Az ötvenes évek közepére világossá vált, hogy az európai politikai közösség megteremtésének esélyei jelentősen csökkentek. Az integráció hívei előtt nem állt más út, mint a gazdasági együttműködés szorgalmazása az európai államok között abban a reményben, hogy a kereskedelmi és gazdasági együttműködés eredményeképpen olyan mértékű összefonódás jön létre, amikor már a politikai integráció közvetlen érdekkonfliktusai sem jelentenek akadályt. Ennek a logikának megfelelően dolgozta ki 1956-ra a Paul-Henri Spaak belga politikus vezette bizottság a vámunióra épülő közös piac megvalósításának tervét. A terv elfogadása után az ESZAK hat alapító országa 1957. március 25-én Rómában aláírta az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) megalapító szerződéseket. Míg az EGK a gazdasági integráció, konkrétan pedig az egységes belső piac megteremtését tűzte ki célul, addig az Euratom a nukleáris energia polgári célú felhasználását koordinálta a részt vevő országok körében. – A Római Szerződést az integrációs folyamat kiemelkedően fontos szerződései között is a legfontosabbként tartják számon. Saját belső alkotmánya nem lévén, az EU döntéshozói mind a mai napig a Római szerződést tartják kiindulási pontnak olyan nagyjelentőségű döntések meghozatalánál, mint például: mely tagjelöltek vehetők fel az Európai Unióba (utóbbiak az úgynevezett koppenhágai kritériumok). Az EGK szerződés preambulumában áll az azóta híressé vált célkitűzés, hogy »Európa népei között egyre szorosabb uniót« hozzanak létre.