termikus sugárzási spektrum – Minden test (felülete) kibocsát és elnyel elektromágneses sugárzást. A fekete test felülete a rá eső összes sugárzást elnyeli. A termikus sugárzás az egyensúlyi állapotban lévő fekete test su­gár­zá­sa, melynek jellegzetességei: csak a test hőmérsékletétől függ, annak negyedik hatványával nő (Stefan–Boltzmann-törvény). Spektrális (hul­lám­hossz szerinti) eloszlása olyan, hogy kis és nagy hullámhosszakra zérushoz tart és egy olyan hullámhossznál vesz fel maximumot, mely a hő­mér­séklet reciprokával arányosan tolódik el (Wien-törvény). Termikus su­gár­zás egy üregben is kialakul, melynek fala adott hőmérsékleten van és a felületén egy kis lyuk sugároz. A termikus su­gárzást a klasszikus fizika nem tudta ér­tel­mezni, pl. rövid hullámhosszakra végtelen teljesítményt jósolt (ultra­ibolya katasztrófa). A probléma megoldására M. Planck (1900) fel­té­te­lezte, hogy a su­gárzási energia csak hν kvantumokban változhat (ν a frekvencia), bevezetve a h=6,63·10^-34 Js Planck-állandót. A Planck-formula a termikus sugárzás pon­tos leírását adja és a kvantumfizika kezdetét jelenti. Egy üreg­ben ki­a­la­kuló sugárzás foton gáznak tekinthető, melyre a Bose–Einstein statisztika ér­vényes. A Nap felszíni sugárzása 5800 ºK, a kozmikus háttér sugárzás 2,73 ºK hőmérsékletű. A termikus sugárzás alapján a sugárzó test hőmérséklete is meghatározható, melynek nagy jelentősége van az asztrofizikában (csil­lagok hőmérséklete).