emberi jog – ami minden embert – e minőségénél fogva – egyen­lően meg­illet, közös lehetőség, szabadság. Az elidegeníthetetlen jogokat min­denek­előtt az államnak kell tiszteletben tartania. Az emberi jogok veleszületett jog­kénti megalapozása a természetjogi gondolkodás része. Locke szerint (1688) az emberek természettől fogva mindnyájan szabadok, egyenlők és függetlenek, joguk van tulajdonra. E jogok kikényszerítését átruházták a kormányzatra. A jogokat semmibe vevő zsarnoksággal szemben ellenállásnak van helye. Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776) az ember elide­gen­íthetetlen jogait magától értetődőnek tekinti. A kifejezés a 18. század máso­dik felében terjedt el Franciaországból. A Francia Forradalom Alkotmányozó Nemzetgyűlése fogadta el az Ember és Polgári Jogainak Nyilatkozatát (1789). – Az emberi jog nemzetközi jogi elismerésére csak a II. Világháború ember­telenségeinek, a totalitariánus barbarizmusnak az elutasítására, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában került sor (ENSZ Közgyűlés, 1948), az emberi méltóság feltétlen tisztelete diktálta. A szabadságjogok listáját a gazdasági és szociális jogok egészítik ki. Jogilag kötelezővé az 1966-os Politikai és Polgári Jogok, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmányai tették. További egyezmények konkretizálják – egyebek közt – a nők egyenlőségét, a faji megkülönböztetés, a tortúra tilalmát. Az emberi jogi mozgalmak hatékony jogérvényesítésre törekedve a nemzeti és nem­zet­közi kapcsolatok tényezői.