Ómagyar Mária-siralom – Az első fennmaradt magyar – és egyben finnugor – vers. A 13. sz.- i, 37 soros, két hasábba írt és 132 szóból álló szövegemlék egy latin nyelvű, úgynevezett Leuveni Kódexben maradt fenn, a hártyakódex 134b lapján. Bár a vers több latin mintára vezethető vissza, önálló irodalmi alkotás, amely szabadon ötvözi a korábbi példákat. Valószínűleg lejegyzését megelőzően prédikációk alkalmával énekelték vagy mondták szövegét. Vita folyik arról, hogy a versből kimaradt egy rész, és elképzelhető, hogy folytatását talán később kitépték a kódexből. Az is vitatott, hogy az írás miért olyan halvány éppen ezen a részen: kidörzsölődött a használattól vagy szándékosan kidörzsölték? A kódex latin törzsszövegét valószínűleg egy olasz Domonkos-rendi szerzetes írta, és nem sokkal a munka elkészülte után Észak-Olaszországban – talán Bolognában – magyar Domonkos-rendi szerzetesekhez került a mű. Ők az üresen maradt felületekre latin és magyar nyelvű szövegeket szúrtak be. Három ember kézjegye különböztethető meg, és egyikük írta le Mária siralmát fiáért. A kódexben lévő versre 1922-ben Georg Leidinger, a müncheni Bajor Állami Könyvtár kézirattárának igazgatója figyelt fel, azt pedig, hogy ómagyar szövegről van szó, a magyarul is értő Franz Babinger müncheni szlavista és turkológus állapította meg. A szöveget Gragger Róbert, a berlini Collegium Hungaricum igazgatója és Jakubovich Emil, a Nemzeti Múzeum főkönyvtárosa fejtette meg kinagyított fényképek segítségével. A vers címét Gragger Róbert adta, aki elsőként jelentette meg az Ómagyar Mária-siralom szövegét (ismertetéssel magyar és német nyelven, Jakubovich Emil jegyzeteinek felhasználásával). Ez máig a kódex legrészletesebb leírása is egyben.