Max Weber – sz. 1864, h. 1920, jogi, filozófiai és gazdasági tanulmányok után rövid ideig ügyvédként is dolgozik. Bár a nemzetgazdaságtan kinevezett egyetemi tanára Berlinben, majd Freiburgban, Heidelbergben és Münchenben, a Német Szociológiai Társaság megalapításától (1909) kezdve szociológusnak tekintette magát. A halála után kiadott, nagyszabású összefoglaló művében, a Gazdaság és társadalomban a szociológiát a társadalmi cselekvés – vagyis a cselekvő számára szubjektív értelemmel bíró (indokolható), másokhoz igazodó viselkedés – értelmező és magyarázó tudományaként határozta meg. A társadalmi cselekvés fogalmán alapul a társadalmi viszonyoknak, és ezen keresztül magának a társadalomnak (ill. a társadalmasulásnak) a fogalma is (»módszertani individualizmus«). Weber a társadalmi cselekvéseket szubjektív értelmük alapján négy típusba sorolja: 1. célracionális (a cselekvést egy adott cél lehető leghatékonyabb elérésére irányuló törekvés indokolja), 2. értékracionális (a cselekvést etikai, vallásos, esztétikai vagy egyéb önértéke indokolja), 3. affektív (a cselekvést a cselekvő érzelmi állapota indokolja), 4. tradicionális (a cselekvést a cselekvő megszokásai indokolják). Weber történeti-szociológiai kutatásai – az 1905-ben (magyarul 1982-ben) megjelent A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. művével kezdődően – mindenekelőtt a nyugati kultúra racionalizálódásának folyamataival, a kapitalista termelés és a bürokratikus jogrendszer, ill. államigazgatás kialakulásával foglalkoznak.