társadalmi szabályozás – A társadalmi szabályozás fogalma legtágabb értelemben azon anyagi és szimbolikus erőforrások összességét jelenti, amelyek hatására egy adott társadalom tagjai a velük szemben megfogalmazódó tipikus elvárásokkal összhangban cselekednek. A társadalmi szabályozás erőforrásai hatással lehetnek az egyének vágyaira (ösztönzők), vélekedéseire, illetve cselekvéseinek jogi és fizikai korlátaira. Az egyénekkel szemben megfogalmazódó elvárások egy része meghatározott társadalmi pozíciókhoz kapcsolódik (ilyenek például az apákkal vagy a könyvelőkkel kapcsolatos sajátos elvárások, mások – bizonyos szokásbeli, morális vagy jogi elvárások – egy társadalom minden tagjára vonatkoznak. A társadalmi szabályozás az egyénhez viszonyítva lehet külső vagy belső. Külső és belső szabályozás különbsége szociológiai (illetve pszichoanalitikus) értelemben az internalizáció (belsővé tétel) fogalmán alapul, vagyis azokon a folyamatokon, amelyek révén bizonyos személyközi viszonyok (pl. szülői tiltás) az egyéni pszichén belüli viszonyokká (én / felettes én) válnak. A szocializációs folyamat részeként a külső szabályozás részben belsővé válik, azaz nagy valószínűséggel akkor is kiváltja az elvárt viselkedést, amikor mint külső szabályozás már nem érvényesül. Norbert Elias kutatásai mutatták meg, hogy a középkor végétől kezdve a társadalmi szabályozás egyre több, addig kevésbé szabályozott (mindenek előtt a testi szükségletekkel, a szexualitással és az agresszióval kapcsolatos) magatartásformára terjedt ki, és a külső szabályozás egyre növekvő mértékben vált belsővé. Elias szerint épp a korábban nem tapasztalt mértékű internalizáció teszi lehetővé a személyközi kapcsolatokra, az öltözködésre vagy a szórakozásra vonatkozó külső szabályozás visszaszorulását (»szabályozott szabálytalanná válását«) az első világháború végétől kezdődően.