Rákosi-korszak – az 1949 és 1956 között időszak közkeletű neve. Névadója Rákosi Mátyás kommunista politikus volt, aki 1948 és 1956 között az MDP főtitkári, majd első titkári, valamint 1949–1952-ben a Minisztertanács elnök­helyettesi, ill. 1952-1953-ban annak elnöki posztját töltötte be. Legfon­tosabb ismertetőjegyei az egypártrendszer, a kommunista párt (MDP) csúcs­vezeté­sének alárendelt államélet, a társadalom kommunista indoktrinációja, és a lakosságot permanens rettegésben tartó terrorrendszer voltak. 1950 és 1953 között az ügyészségek több mint egymillió büntetőeljárást kezde­mé­nyeztek, és 390 ezer elmarasztaló ítéletet hoztak. A koholt vádakon alapuló ún. kon­cepciós perekben több tucat »osztályidegent« és munkásmozgalmi vezetőt – köztük Rajk Lászlót – ítéltek halálra. Gazdasági szempontból gyors és ész­sze­rűtlen iparfejlesztés, valamint a lakosság fogyasztásának drasztikus visz­szafogása jellemezte a korszakot. Ezekben az években teljesedett ki a kötelező tervutasításokra épülő centralizált tervezési és irányítási rendszer, amelynek lényege a piaci mechanizmusok kiküszöbölése és a különböző ver­senymozgalmakban kifejeződő mennyiségi elv túlhajszolása volt. Megkez­dő­dött a mezőgazdaság kollektivizálása is, amely azonban a parasztság ellen­állása miatt csak részleges eredményekkel járt. A diktatórikus viszo­nyok és az életkörülmények romlása miatti növekvő elégedetlenkedés szol­gáltatta a gyúanyagot az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásához.