mobil távközlés – A mai mobiltelefonok egyik őse az 1895-ben az olasz Marconi által feltalált rádióadó/vevő volt, amely a megfelelő vevőkészülékkel rendelkezők számára élvezhető nyilvános rádióadások mellett megteremtette a valós idejű, zárt, kétirányú kommunikáció lehetőségét. Ezt követően rádióadók több évtizeden keresztül csak a hajósok és az állami szervek (rendőrség, katonaság, stb.) használatában voltak. Sokáig szintén csak e kör számára volt elérhető az 1970-es évektől világszerte földrajzipozíció-megha­tározásra használható GPS rendszer. Az 1980-as évek elején megjelentek az úgynevezett polgári sávot használó CB adó/vevők, továbbá az először Nyugat-Európában majd 1990-től Magyarországon is működő analóg mobiltelefon rendszerek. Ezt követték a világban 1990-től, Magyarországon pedig 1993-tól létező és már digitális hálózatot használó GSM-rendszerek. Elsősorban a távközlési rendszerek különböző fejlődési útjai folytán az észak-amerikai földrészen PCS Japánban pedig PHS néven nem GSM alapú digitális telefon­rendszerek működnek. A mobiltelefon-rendszerek a lefedendő területet cel­lákra osztják, az adó/vevőtornyok e cellák középpontjában állnak. A cellák közötti kapcsolat szintén rádió-alapú, és hierachikus; a rendszer közép­pontjában a kapcsolóközpontok állnak. – Az elmúlt néhány évben a korábbi kizárólag hangalapú alkalmazások mellett megjelentek a mobil adatkommu­nikációs rendszerek, amelyek a GSM adatátvitel viszonylag lassú sebessége után a GPRS és az UMTS szabványnak köszönhetően egyre nagyobb sebes­ségű adatátvitelre adnak lehetőséget.