Ludwig Wittgenstein – sz. 1889 (Bécs), h. 1951 (Cambridge). A 20. sz. filozófiájának egyik meghatározó alakja. Fiatalkori munkája, a Logikai-filozófiai értekezés (1918), a frege–russelli matematikai logikára támaszkodva Kant és Schopenhauer ismeretfilozófiáját Kierkegaard, Tolsztoj és Dosztojevszkij életfilozófiájával ötvözi, s alapvető hatással volt többek között a logikai pozitivizmusra. Késői filozófiája, melyen a 30-as–40-es években dolgozott, s melyet – részlegesen – az 1953-ban megjelentetett Filozófiai vizsgálódásokból ismert meg először a szélesebb közönség, nemcsak az angol analitikus nyelvfilozófiának volt – sokszoros félreértések árán – fő forrása, hanem újabb tudományelméleti törekvéseknek is. Kéziratos hagyatéka teljességében 2000 óta férhető hozzá – digitalizált formában. Wittgenstein munkássága az írásbeliség-utániság filozófiájaként értelmezhető; a Nyugat filozófiája egész története folyamán a lineáris írott nyelv befolyását tükrözte, s Wittgenstein ezen befolyás alól törekedett fölszabadulni pontosan abban az időben, midőn a kommunikáció írásbeliség-utáni módozatai megkezdték a Nyugat civilizáci­ójának átformálását. Wittgenstein a beszélt – szóbeli – nyelv filozófiájához tér vissza, miközben magának a szónyelvnek korlátain egyfajta képfilozófia felé haladva igyekszik túllépni.