filozófia – a görög philo- és szophia szavakból: a bölcsesség szeretete. A »filozófia« kifejezés a Kr. e. 4. sz. Athénjában, Platónnál és Íszokratésznél je­lenik meg. Platónnál a kommunikációs környezet megváltozása, a szó­be­li­ségről az írásbeliségre történő áttérés okozta fogalmi zavarok vizsgálatát is jelenti. A platóni hagyomány mindmáig él, és egyfelől mint fogalomanalízis, a fogalmi előfeltevések kritikája, másfelől mint általános világmagyarázó elvek foglalata (»metafizika«) a Nyugat filozófiájának fő vonulatát, a szó szűkebb értelmében vett filozófiát alkotja. Tágabb értelemben filozófiának mondjuk az ókori India és Kína naiv természet- és erkölcsbölcseletét, a Platón előtti görög gondolkodás kezdetleges-spekulatív, mítoszokkal átszőtt tudományát, az arisztotelészi munkákat, és még az európai kora-újkorban is a ter­mé­szetre és társadalomra vonatkozó vizsgálódások egészét. Boëthius (kb. 480–524) De consolatione philosophiae (A filozófia vigasztalása) c., kivégzése előtt írt könyvecskéje, Descartes Principia philosophiae-je (1644), amely az emberi tudás elvei mellett a természet jelenségeinek egészét is vizsgálja, az emberi test mozgásaitól a mágnesességig, vagy Newton Naturalis philosophiae principia mathematica-ja (A természetfilozófia matematikai elvei, 1687) valamennyien a filozófia tágabb áramának részét képezik. A 18. sz.-tól kezdve a tág ér­te­lem­ben vett filozófiából – fokozatosan, de visszavonhatatlanul – kiszakadnak a modern tudományok. A 20. sz.-ra, a kommunikációs környezet újbóli meg­vál­tozása nyomán, Heidegger és Wittgenstein munkásságával a filozófia tá­vo­lodni kezd a platóni hagyománytól.