arisztotelészi természetfilozófia – Az arisztotelészi szisztematikus iratokból kirajzolódó filozófiai rendszer, amely, szemben Platónnal, a természetet – az egyes létezők mozgásának illetve nyugalmának belső alapelvét – tekinti alapvető magyarázó elvnek. Mivel a természet a mozgás alapelve, valamely dolog természetének megfelelő mozgását kimerítően magyarázhatjuk a természetére való hivatkozással. Minden más mozgást az illető test természete ellenére és kényszer hatására végez. A természetes mozgások legegyszerűbb példája az elemek mozgása: a négy arisztotelészi elem – a föld, a víz, a levegő és a tűz – természetének megfelelően egyenes vonalú mozgást végez természetes helye felé. A föld a világegyetem középpontja felé, a tűz pedig az ezt körülvévő gömbhéj legszélére. A négy elem helyét Arisztotelésznél az ég speciális anyaga veszi körül. Ez az anyag természeténél fogva az égitestek körmozgását végzi, ennyiben tehát Arisztotelésznél áthidalhatatlanul válik el egymástól az égi és az ég alatti mozgások rendszere. – A természet a létezők »okainak« (anyag, forma, mozgató, cél) mind a négy típusába tartozhat. Egyes esetekben azonos a dolog anyagával illetve formájával. Ez a forma továbbá lehet az illető létező mozgató oka és célja is – mint pl. az élőlény formája, a lélek egyúttal annak mozgatója és célja is, mivel az élőlény összes változását kontrollálja, és ezeket olyan módon rendezi, hogy az élőlény formája teljesen kifejlett állapotba jusson ezen változások eredményeképpen. Ilymódon a célszerűségi mozzanat a természettel rendelkező létezőket bensőleg illeti meg.