akkád nyelv – A sémi nyelvek keleti ágához tartozó nyelv, a nyelvcsalád legkorábbi ismert tagja. Mezopotámiában beszélték, ékírásos emlékekből is­merjük, amelyek kora Kr. e. III. évezred közepétől a Kr. u. I. századig tart. A Kr. e. III. évezredben használt dialektusa az óakkád, a Kr. e. II. évezredben két nyelvjárása alakult ki: az asszír és a babilóni. A Kr. e. II. évezred derekán az akkád a Közel-Kelet diplomáciai nyelve volt. – Az akkádra hatással volt a térség több nyelve is, mindenekelőtt a sumer, amellyet hosszú ideig együtt használták Mezopotámiában. – Az akkád megkülönböztet hímnemet és nő­ne­met, egyes, többes és duális számot. A főneveknek négy állapota van: status rectus a ragozott, status constuctus a birtokos szerkezetben álló, status prominalis a birtokos névmási toldalékkal ellátott, és status absolutus az állítmány szerepű főnév állapota. A melléknév a főnév után áll, egyeztetve van vele számban és esetben. – Az akkád három igeidőt ismer: jelent, múltat és befejezettet (perfektumot) a múltbéli utóidejűség kifejezésére. Az igei paradigma további elemei a stativus, az imperativus, az aktív participium, az infinitivus, és az igei melléknév. – Az alaptő mellett léteznek származtatott tövek: a D-tő és az S-tő elsősorban műveltető, míg az N-tő szenvedő je­len­tésű.