pszicholingvisztika – Az a tudományág, amely a nyelv használatának, megértésének, produkciójának és elsajátításának mentális mechanizmusait vizsgálja. A nyelv használata és megértése legtöbbször erőfeszítés nélküli és automatikus. Inkább csak akkor figyelünk fel rá, ha valami a szokásostól eltérő módon működik: ha a nyelvi képesség sérül, ha gye­re­kek­hez be­szé­lünk, ha nem értjük, amit a másik mond, ha nem jutnak eszünkbe a szavak. A pszicholingvisztika a nyelvhasználat természetes folyamatait ta­nul­má­nyozza, de az is érdekli, hogyan tanuljuk meg a nyelvet, valamint hogy a nyelv milyen szerepet játszik gondolkodásunkban. A pszicholingvisztika gyökerei egyrészt a strukturális nyelvészetben, másrészt a kísérleti és kog­nitív pszichológiában rejlenek, önálló tudományként az 1950-es évek má­so­dik felétől indult fejlődésnek. Módszertanában megfigyeléses és kísérleti ada­tokra támaszkodik. Főbb kutatási témái a következők: Produkció: Hogyan fordítjuk le az átadni kívánt információt hanghullámokra, kézjelekre vagy betűkre? Megértés: Hogyan észleljük és ismerjük fel a beszédet? Az akusztikus vagy vizuális jelzést hogyan értelmezi nyelvileg a hallgató vagy olvasó? Elsajátítás: Hogyan sajátítja el a gyerek ezeket a képességeket anya­nyelvének megtanulása során, és hogyan terjesztheti ki ezeket más nyel­vekre? Nyelvi zavarok: Mi okozza a beszéd és a nyelvi feldolgozó rendszer átmeneti vagy állandó zavarait? Nyelv és gondolkodás: Hogyan hat egymásra a nyelv és a gondolkodás, meghatározza-e egyik a másikat? Számít-e az, hogy milyen nyelvet beszélünk, abban, hogy hogyan gondolkodunk? Neuro­ling­visztika: Hogyan valósítja meg a nyelv és a nyelvi feldolgozás kognitív architektúráját az emberi agy, mi a nyelvi fakultás agyi-funkcionális ar­chi­tektúrája? Mik a nyelv biológiai alapjai és hogyan alakult ki az evolúció folyamán?