mohácsi vész – 1526. augusztus 29-én kora délután a Magyar Királyság mintegy 25 ezer főnyi hadserege a mohácsi csatamezőn megsemmisítő vere­séget szenvedett I. Nagy Szulejmán szultán (1520–1566) 75-80 ezer főnyi oszmán-török csapataitól. A csupán másfél órán át tartó ütközetben a magyar sereg szinte teljes gyalogsága mellett a politikai–katonai elit jelentős része (hat főpap és egy tucatnyi báró) veszett el, miközben menekülése során az ifjú magyar király, II. Lajos (1516–1526) a megáradt Csele-patakba fulladt. A csatavesztés következményei valódi fordulópontot hoztak Magyarország, sőt egész Közép-Európa történelmében. Elkezdődött a török uralom Magyar­országon, amely Szapolyai János (1526–1540) és I. Habsburg Ferdinánd (1526–1564) magyar királlyá választásával polgárháborúval párosult. Az utóbbi trónra kerülése azonban lehetőséget teremtett arra, hogy Magyarország három részre szakadása, két világbirodalom (az Oszmán és a Habsburg) frontvidékévé válása és ezzel járó másfél évszázados pusztulása ellenére is az európai keresztény kultúrkör része maradhasson. Moháccsal azonban a Magyar Királyság korábbi lokális nagyhatalmi szerepe örökre elveszett, és egy új birodalom, a Duna menti Habsburg Monarchia része, bár igen fontos és meghatározó része lett. A mohácsi csata esztendeje I. Ferdinánd cseh királlyá választásának köszönhetően ugyanakkor egyúttal az »Osztrák Ház« irányította új közép-európai nagyhatalom születési évének is tekinthető.