mágia – a mageia (varázslás) görög szóból származó, a vallástudományban, különösen a vallástörténetben és a vallásetnológiában használt kifejezés, amely a profán és a szent valóság, az ember és a transzcendens közötti kap­cso­lattartást biztosító cselekvések és eljárások, technikák és szertartások bonyolult, különösen archaikus vallási rendszerekben alkalmazott gya­kor­la­tát jelenti. Számos vallástörténész szerint a mágia a vallás, mint a Szentre irányuló emberi cselekvés ősformája vagy éppen az a vallás előtti állapot, amely­ben az ember – mindennapi tevékenysége jelképes kiterjesztésével – első ízben tesz kísérletet a transzcendens, számára közvetlenül nem ural­ható világ és valóság uralma alá kényszerítésére, akarata természetfeletti dimenziókban való érvényesítésére. Lényegét tekintve a mágia imitatív, szim­bo­likus és szimpatetikus (hasonlósági) cselekedetek rendszere; az emberi világ profán valóságában a varázsló, a közösség által végbevitt tettek azon a mó­don és mértékben gyakorolnak hatást a Szent teljes valóságára, ahogyan analógia és megfelelés áll fenn az emberi és az emberfeletti valóság között is. A mágia cselekvései ebben az értelemben az emberi akarat kiter­jesz­tésének eszközei egy olyan hatalom világára, amely köznapi értelemben kívül esik az emberi közösség cselekvéseinek hatókörén. A mágia ősi formái sorában ott találjuk a vadász- és termékenységi mágia különféle formáit, a ron­tó és gyógyító varázslás eljárásait, de emlékei a későbbi vallásfejlődés során, az imák (ráolvasások) vagy a szertartási, rituális cselekvések egész sorában is megmaradtak.