fizetési meghagyás – Amennyiben valaki pénzzel vagy ingó dologgal tarto­zik, a követelés behajtásának legegyszerűbb módja a fizetési meghagyásos eljárás. Egy formanyomtatvány kitöltésével a jogosult a bíróság közvetítésével fordulhat a kötelezett ellen. A bíróság nem tűz ki tárgyalást, a kitöltött nyomtatványt csak formailag vizsgálja. A nyomtatványon fel kell tüntetni a kötelezett és a jogosult nevét, lakcímét, a lejárt követelés jogcímét és pontos összegét, valamint azt, hogy mikortól kéri a jogosult a lejárt követelés után járó kamat megfizetését. Ingó dolog kiadására irányuló követelés esetében pénzösszeget csak akkor kell a nyomtatványon feltüntetni, ha a megjelölt dolog helyett a jogosult pénzt is hajlandó elfogadni. A pénz fizetésére irányu­ló olyan követelés, amelynek összege a 200.000 forintot nem haladja meg, kizárólag fizetési meghagyás útján érvényesíthető. A megfelelően kitöltött nyomtatványt az illetékes bíróságnál kell benyújtani, amely a fizetési meg­hagyást 30 napon belül megküldi a kötelezettnek. A fizetési meghagyás ellen a kötelezett annak kézbesítésétől számított 15 – váltón alapuló követelés esetében 3 – napon belül a bíróságnál írásban ellentmondással élhet, ekkor az eljárás polgári perré alakul át. Amennyiben a kötelezett kellő időben nem élt ellentmondással, akkor a fizetési meghagyásnak ugyanolyan hatálya van, mintha jogerős ítélet született volna a nyomtatványon feltüntetett összeg megfizetéséről.
Összeállította:
Vándor András
Utolsó frissítés:
2005. április 20.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé