infláció – a fogyasztói árak folyamatos emelkedése. Az amerikai pol­gárháború éveiben azt a jelenséget nevezték így, amikor a nemesfém-pénzhez képest a háborús költségek fedezésére forgalomba hozott papírpénz értékét vesztette, annak mennyiségét »felfújták« (tehát az angol »to inflate« igéből képzett főnév nyert új jelentést). A megállíthatatlanul gyorsuló áremelkedés a világháborúk után a vesztes országokban általános jelenség volt. Ma ezt hiperinflációnak hívja a szakirodalom, megkülönböztetve a lassúbb, »kúszó« inflációtól, amelynek két tipikus oka van. Az egyik a kereslet megugrása miatt következik be – ez összefügghet a költségvetés féktelen költekezésével, a bankok engedékeny hitelpolitikájával, netán a spekulációs célú pénzbeáramlással. A másik a költségek emelkedése – például a nemzeti valuta leértékelése, a megemelt vámok következtében megdráguló import, vagy a növekvő világpiaci árak miatt. Az áremelkedés ellen azt meghaladó bér- és jövedelem-szerzés nyújthat védelmet, ám ha ez általánossá válik, maga is szítja az inflációt. Megoldás lehet, ha az átlagos áremelkedést meghaladó kamatozású vagy hozamú befektetési lehetőséget találunk. Az is jól járhat, aki elég tehetős ahhoz, hogy nagyobb kockázat nélkül eladó­sodhasson: a visszafizetésekor ugyanis a pénz már kevesebbet ér. Az inflációs veszteség kiegyenlítésére tehát csak azok a háztartások képesek, amelyeknek bizonyos manőverezési lehetőség megadatott.