privatizáció – az állam tulajdonát képező vagyontárgy magánkézbe adása. Megkülönböztetendő a reprivatizációtól, ami az egykor magánkézben volt, majd államosított vállalatok, ingatlanok visszaadása az eredeti tu­laj­do­nos­nak. A magánosítás alapfeltevése, hogy az állam nem képes olyan ered­mé­nye­sen gazdálkodni a vagyonnal – s nem csupán a vállalataival, pénz­in­té­zeteivel, de még a közüzemekkel és közszolgáltató (egészségügyi, oktatási) intézményekkel sem –, mint az a befektető, aki a saját tőkéjét kockáztatja. A privatizáció egyúttal kényszer is: a hetvenes-nyolcvanas években a szociális juttatások kiterjedt rendszerét felépítő jóléti államok egyre jobban ela­dó­sod­tak, adósságállományukat, annak kamatterheit pedig az állami vállalatokat magánkézbe adásával csökkenteni tudták. Más esetekben a veszteséges ál­la­mi tevékenységek magánosításával kiadási kötelezettségeiket mérsékelték. A szélsőségesen liberális gazdasági felfogás szerint minden gazdasági-vál­lal­ko­zói tevékenység hatékonyabb, ha versenypiacon, magánkézben lévő szer­ve­ze­tek között zajlik. Ezt képviseli például a Nobel-díjas Milton Friedman vagy éppen a The Economist egykori főszerkesztő-helyettese, Norman Macrae, aki egyik művében legfeljebb az államháztartás működtetését és a honvédelmet tekinti állami tulajdonban tartandónak, semmi mást. A gyakorlatban azonban az állam közszolgálati és gazdasági szerepvállalása ennél jóval kiterjedtebb.