bolygógyűrűk – Egyes bolygók körül keringő, apró testek együttesét ne­vez­zük gyűrűknek. A testek a bolygó körül külön-külön végeznek Kep­ler-moz­gást a Roche határon belül, annak egyenlítői síkjában. Élettartamuk rövidebb a Naprendszer koránál, így egy-egy bolygógyűrű léte átmeneti egy bolygó életében – hacsak nincs utánpótlása. Ma a négy óriásbolygó körül léteznek gyűrűk, és úgy gondolják, hogy az ős-Föld körül szintén lehetett rövid ideig – egy Mars-méretű testtel való ütközés következtében. Ennek a gyűrűnek a darabjaiból állt össze a Hold. Az óriásbolygók körül most létező gyűrűk anya­ga kétféle. A már 1610 óta ismert Szaturnusz-gyűrű főképp centiméteres jég­da­rab­kák­ból, a többi óriásbolygóé viszont sötét porszemcsékből áll. A Sza­tur­nusz fényes gyűrűjének átmérője 270 ezer km, de nem vastagabb 50 m-nél, és egy, a bolygóhoz közel került Kuiper övbeli objektum szétdarabolódásából keletkezhetett. A porgyűrűk viszont az óriásbolygókhoz közeli holdak por­lá­sá­ból jönnek létre, és innen kapnak utánpótlást is. Így a porgyűrűk maguk ál­lan­dó képződmények, bár őket mindig más testek alkotják. A gyűrűkben a boly­gók körül keringő holdak gravitációs zavaró hatására rések, ill. sűrűségi hullámok találhatók, ezért egy-egy gyűrű gyűrűcskék millióiból tevődhet össze. A porgyűrűkben kialakuló, küllőszerű csíkokat az árnyékból való ki­lé­pés után rövid időre létrejövő elektrosztatikus feltöltődés okozza.