holdak – A Nap­rendszert alkotó égitestek közül azokat nevezzük hol­dak­nak, amelyek a bolygókkal ellentétben nem közvetlenül a Nap körül mo­zog­nak Kepler-pályán, hanem egy-egy bolygó körül keringenek. A holdak ál­ta­lában bolygójuk egyenlítő-sík­jában körpályán, kötötten keringenek, vagyis mindig ugyanazon oldalukat fordítják bolygójuk felé. Némelyek közülük na­gyob­bak, mint egyes nagybolygók. Az ismert holdak száma a megfigyelési tech­nika javulásával 1995-től 2003-ig 65-ről 90-re nőtt. (A holdakra méretben alsó határt nem szoktak megadni, így tulajdonképpen a bolygógyűrűket alkotó kis testek is holdaknak tekinthetők!) A holdak között vannak szilikát össze­tételű testek (pl. a Föld Holdja vagy az Io), és nagy illóanyag-tartalmúak, mint amilyenek általában az óriásbolygók holdjai (jég-holdak). Hold­rend­sze­rek­ben a holdak pályamozgásában rezonáns helyzet alakulhat ki, ami a nagy­tömegű központi égitestek miatt jelentős árapályfűtéssel járhat. Így vi­szony­lag kisméretű holdak is gömbalakot vehetnek fel (kb. 2000 km helyett már 400 km), továbbá sok kisméretű holdon is geológiai aktivitás (vulkanizmus, tektonizmus) jelei mutatkozhatnak. A Naprendszer vulkanikusan legaktívabb égitestje nem bolygó, hanem a Jupiter egyik holdja, az Io. Léteznek kettős kisbolygók is, amelyeknél a kisebbik égitest a nagyobbik holdjának te­kint­hető.