késői Heidegger – A gondolkodás történeti meghatározottságának már a heideggeri főműben szereplő belátása radikalizálódik; Heidegger magát a Lét és időt, a mű szubjektumból való kiindulópontját, a megalapozásra, a meg­in­gat­ha­tatlan fundamentum föllelésére és szisztematikus zártságra irányuló törekvést a történelem, az újkori filozófia szemléletmódja által hordozottnak mutatja fel. A tanulság az, hogy a létkérdésnek nincs »fun­damen­tuma«, sőt maga a »fundamentumban«, »megalapozásban« gondolkodó filozófia, a »sziszte­matikus« filozófia válik tarthatatlanná. A késői Heidegger a lét alapvetően történeti jellegéből indul ki, s innen közeledik a létező felé. A létnek a lét­tör­téneti perspektíva keretei közé való helyezése során az európai történelem a fokozódó létfelejtésnek, az ember lét fölébe való kerekedésének, a ki­tel­je­sedő szubjektivizmusnak és nihilizmusnak a történeteként jelenik meg. Ezen történet végpontja a jelenkor – a nietzschei »hatalom akarása« –, melynek némely jellegzetes megnyilvánulására Heidegger mindenkinél előbb figyelt fel. A késői Heidegger írásai az ökológiai válságról avagy a génsebészet által fölvetett problémákról, a technikáról, a totalitarianizmusról, a művészet helyéről és jellegéről, az informatikáról, az atombombáról, a lakás­prob­lé­máról és sok más, korunkat is jellemző dologról nyújtanak jellegzetes, meg­gondolandó képet.