piramisok – A piramis szó vélhetőleg a gúla magasságára vonatkozó óegyip­tomi geometriai terminusból, a peremusz-ból ered, ezt társították később a görög pür: »tűz« szóhoz. A piramist az egyiptomiak mer-nek nevezték, ami annyit tesz: »a fölemelkedés helye«. Ez a lélek égbe emelkedésére és a napfelkeltére utal, lévén a piramis a horizonton megjelenő fény szimbóluma. Az Óbirodalom uralkodóinak gúla alakú síremléke az archaikus kori királyi sírokból fejlődött ki. Az első ilyen építmény a III. dinasztiabeli Dzsószer (Kr. e. 2600 körül) szakkarai lépcsős piramisa, amely több fázisban jutott el végső formájáig. Az ismert monumentális gúlaforma kialakulása a IV. dinasztia (Kr. e. 2500–2400 körül) uralkodóihoz kötődik. Sznofru dahsuri tört piramisa és a médumi piramis még átmenetet képeznek ahhoz a szabályos konstrukcióhoz, amelyet legtökéletesebb formájában Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz hatalmas gizai piramisai képviselnek. A sírkamrát magában foglaló piramis csupán része egy nagyobb sírkompozíciónak, amely a Nílus völgyében épült szentéllyel kezdődött, ahonnan egy fedett folyosó vitt a piramis olda­lához épített halotti templomhoz. Az V. dinasztiától kezdve a piramisépí­tészet hanyatlik, az ekkor emelt síremlékek már kisebb és rosszabb minő­ségű konstrukciók. E dinasztia utolsó uralkodója, Unisz piramisában írták fel először a Piramisszövegek néven ismert rituális és mágikus halotti szöve­geket, amelyek az egyiptomi vallás legrégebbi írásos emlékei. A Középbiro­dalom uralkodóinak piramisai Dahsurban és a Fajjúm oázisban épültek. Az Újbirodalom fáraói már nem építtettek maguknak piramisokat, viszont az előkelők magánsírjai fölött többnyire kisméretű téglapiramis emelkedett. Az egyiptomi kultúrát átvevő napatai királyság (Kr. e. 8–3. sz.) uralkodói szintén piramisokat emeltettek maguknak a mai Szudán területén.