egyiptomi vallás – Fejlett politeista rendszer, amelyben a legősibb hiedel­mek elegyedtek a deizmus és a henoteizmus irányzataival. Az istenek meg­határozó csoportja természeti objektum, ill. jelenség: az ég, a föld, a levegő, a Nílus stb. perszonifikációi, de mellettük számos félisten, démon és fétis is a hitvilág része. Az istenek közül a legfontosabb a Nap, amelyet számos különböző formában személyesítettek meg, a nappálya pedig különféle spe­kulációk alapjául szolgált. A vallás jelentős tényezője a túlvilághit és az ezzel összefüggő halotti kultusz, melynek legfőbb letéteményese Ozirisz, a feltá­madó isten, a holtak ura és a túlvilág bírája. Szintén fontos elem a többféle lélekfajtára alapozott lélekhit. A vallási elképzelések és a helyi kultuszok fejlődése révén egyes szellemi centrumként is funkcionáló váro­sokban kü­lönböző teológiai rendszerek jöttek létre, ezek közül legjelentősebb a her­mopoliszi, a héliopoliszi és a memphiszi teológia. A teológián belül bukkan fel a kezdetleges filozófiai gondolkodás is, az ősi mítoszok gyakorta már koz­mológiai elképzelések parabolái, s az istenalakok különféle elvont eszmék perszonifikációi. Egyes istenek lénye az idők folyamán egyre sokoldalúbb lett, aminek révén egymással is azonosultak, így jött létre az egyiptomi szin­kretizmus. Ozirisz és Ízisz kultusza a késő antik korban misztériumval­lásként a Római Birodalom egész területén elterjedt. Az egyiptomi vallási szisztéma lényegében az Óbirodalomtól egészen a görög-római korig válto­zatlan, tényleges minőségi változást csak Ehnaton rövid életű monoteista kísérlete jelentett. Mivel a vallás az egyiptomi kultúra egészét áthatotta, a hétköznapokat éppúgy, mint az intellektuális életet, a fennmaradt írásos emlékek zöme lényegében az egyiptomi vallás emlékei közé sorolható.