alaklélektan (Gestalt-pszichológia) – a 20. sz.-i német kísérleti pszi­chológia vezető irányzata, amely a »jó egészek« és a struktúrák el­sőd­le­ges­ségét hangsúlyozza a lelki életben. Az alaklélektan túlmegy azon a klasszi­kus gondolaton, hogy az egész több, mint részeinek összessége: azt hirdeti, hogy az egészek a részekhez képest elsődlegesek. Legjelentősebb képviselői, Max Wertheimer, Kurt Koffka és Wolfgang Köhler az észlelésben a jó for­mákat alkotó tényezőket vizsgálják: a közelség, a hasonlóság, a zártság és a jó folytatás az »elemeket« egységbe szervező tényezők. Az észlelés szer­ve­ző­dési folyamatait az idegrendszer veleszületett szerveződése magyarázza (innátizmus). A mai észleléselmélet is elismeri ezeket a törvényeket, s konkrét idegrendszeri magyarázatokat keres rájuk, míg az alaklélektan egy feltételezett hasonlósággal magyarázta őket az agykérgi és az élménybeli folyamat között (izomorfizmus). Az alaklélektan a tanulás és az emlékezés valamint a problémamegoldás folyamataiban is az egészeket és a szer­ve­ző­dést emeli ki. A tanulás alapvetően struktúrákra irányul, s igazán érdekes formája a belátás, amikor a tapasztalatokat a szükségleteknek megfelelően újraszervezzük (W. Köhler). A gyermeki fejlődés nem egyedi tudások hal­mo­zódása, hanem strukturált átalakulás. A strukturálás az esztétikai észlelés alapja is (R. Arnheim). K. Lewin az alaklélektant kiterjesztette az akarati fo­lyamatok, a személyiség és a társas élet elemzésére is.