észlelés – a környezet tárgyainak, eseményeinek és összefüggéseiknek leképezése az idegrendszerben. A megismerésben különleges szerepe van a távolsági receptorokon alapuló észlelésnek (látás és hallás). A korai sza­kaszokban a környezet elemi ismertetőjegyeit (éleket, színeket, elemi hangérzeteket) emeljük ki, a későbbi szakaszokban ezek integrálódnak a külvilág leképezésébe. A modularitás-elvet követő észlelés-kutatók szerint a tudás és a kontextus csak utólag befolyásolja a reprezentációkat. Az illúziók, a valóságnak meg nem felelő érzékletek nem befolyásolhatóak a tudás révén. Az 1.ábrán a vonalakat akkor is eltérőnek észleljük, ha órákig gyakoroljuk a kettő összemérését, tudjuk, hogy egyformák. Az észlelés-kutatás másik irá­nya szerint a tudás, az elvárás és a kontextus hatása korán fellép. A 2. ábrán ennek megfelelően látjuk a »kutya« szót. Vitatott, hogy a tapasztalati hatások az észlelés folyamatának első 2–300 ms intervallumában is érvé­nye­sülnek-e. A moduláris felfogás szerint az észlelésben alapvető szerepük van az előhuzalozott rendszereknek, míg a perceptuális tanulás hívei a tapasztalat szerepét emelik ki az észlelés rendszerének alakulásában. Az észlelés alapvető szerepet játszik a cselekvés irányításában. J. Gibson az autó- és repülő-vezetés folyamatát elemző pragmatikus felfogása szerint az észlelés valószínűségi alapon igazodik a környezethez, irányítja mozgásunkat, s a reprezentáció ennek csak mellékterméke lenne.