látás – az észlelés távolsági receptorokon alapuló modalitása. A látás ér­zék­szerve az optikai képalkotásra képes szem. A fényhullámok ener­gi­a­vál­to­zásait érzekelő receptorok a szem retinájában helyezkednek el. A receptorok egy része nagy fényérzékenységű (pálcikák), másik része alacsonyabb fény­érzékenységű, de különböző hullámhosszú fényre van hangolva (csapok). A retina idegsejtjei a látóidegen keresztül tudósítják az agy elsődleges lá­tó­kérgét a retinán történő fényenergia-változásokról. Az elsődleges látókéreg elemi attributumok (pl. fényerősség, kontraszt, szín, mozgásirány, mélység) alapján kódolja a retinaképet. Az elsődleges látókérgen túli agykérgi lá­tó­te­rületek végzik a külvilág tárgyait határoló felületek térben és időben zajló vál­tozásainak feltérképezését. Az agykérgi látóterületek (emberben több, mint 70) két fő pálya mentén helyezkednek el. Az agykéreg dorzális felszínén elhelyezkedő, filogenetikusan ősibb pálya főleg mozgás- és mély­ség­in­for­mációval foglalkozik, s kapcsolatban áll az agy testmozgást irányító rend­szereivel, így alkalmas a látás alapján való cselekvezérlésben való rész­vételre. Az agykéreg ventrális felszínén futó pálya pedig főleg forma- és szín­információval foglalkozik, s az agy fő emlékezeti-, valamint (emberben) nyelvi rendszereivel van kapcsolatban. Így ez a pálya alkalmas a tárgyak maradandó tulajdonságainak kódolására, s ezek közvetítésére a többi megis­me­rő­rend­szer felé.