neuropszichológia – Az agysérülések következtében a megis­me­rő­rend­szer­ben megjelenő deficitmintázatokat rendszerező tudományág. A klasszi­kus neuropszichológia az egyes megismerőfunkció-kieséseket okozó agyká­ro­so­dások lokalizációjával foglalkozott, amelynek hagyományait a 19. sz.-ban Broca és Wernicke teremtették meg a nyelvi zavarok kutatásával. A klasszi­kus neuropszichológia a tünetek és a sérülés eredete alapján próbált ho­mo­gén betegcsoportokat képezni, ezzel szemben az úgynevezett kognitív ne­u­ro­pszichológia az egyedi funkcionális mintázatokra helyezi a hangsúlyt. A kognitív neuropszichológia az agykárosodás következtében megváltozott megismerőrendszer működését a kognitív pszichológia elméleti modelljeinek segítségével magyarázza. Alapvető elemzési módszere a kettős disszociáció, vagyis annak feltételezése, hogy ha van olyan beteg, aki károsodott tel­jesítményt nyújt X feladatban, de normális szinten teljesít Y feladatban, és olyan is van, aki éppen fordítva teljesít a két feladatban, akkor a két feladat megoldásához szükséges rendszerek függetlenek egymástól. A neu­ro­pszi­cho­lógiai diagnózis gazdag eszközkészletet fejlesztett ki. Az úgynevezett »kognitív térképezés« folyamán a neuropszichológusok standardizált tesztek segít­sé­gével felmérik valamennyi megismerőfunkció állapotát, így megállapítják a károsodás mértékét és hatókörét. A deficit pontos ismeretében tervezik meg a beteg neuropszichológiai rehabilitációját.