történetírás és történettudomány – A történetírás kezdeteit a Kr. e. 5. sz.-ban élt görög Herodotoszhoz szokás kapcsolni. A történetírók mód­szerei, iskolái széles sávon helyezkednek el a szépirodalomhoz közelálló el­beszéléstől az egzakt társadalomtudományig. Akadtak történészek, akik iro­dalmi Nobel-díjat kaptak (Mommsen), mások gazdaságfilozófusként (Marx), vallásszociológusként (Weber), vagy politikusként váltak ismertté (Churchill). A történelem magyarázó elvei közé odakerült a »nagy sze­mé­lyi­ség« (Plu­tarkhosz), majd a ciklicitás (Vico, Spengler, Toynbee, Croce), a tu­laj­don­viszonyok alakulása (Marx), a földrajzi táj (Turner), az embert körülvevő »mi­liő« (Taine), a »civilizáció« (Buckle), a »biológiai alkalmasság« (Spencer). – A történetírás az események és »hősök« (Carlyle) tetteinek puszta el­be­szé­léséből a 17. sz.-tól kezdve, döntően a 19. sz.-ban alakult át a források fel­tá­rására és kritikájára (Ranke) alapuló, a társadalom életében tör­vény­sze­rű­ségeket, oksági összefüggéseket kereső (Saint-Simon, Comte) »tör­vény­tu­dománnyá«. Ranke az objektivitás kritériumából indult ki, látta a történetírót érő politikai befolyás veszélyét. Nagy hatással voltak a történelemírásra Marxnak az osztályharcra vonatkozó tézisei. A 19. sz. végén az addig uralkodó politikatörténeti iskola mellett megjelent a kultúra, az eszmék alakulására is kiváncsi történeti kutatás. – A 20. sz. történetírói iskolái között vezető sze­repet játszott a francia Annales köre, amely a történeti struktúrák iránt éb­resztett fogékonyságot. Megjelent a matematikai modellekre építő, sta­tisz­tikai, demográfiai alapozású gazdaság- és társadalomtörténet. A II. vi­lág­há­ború utáni Németországban a Historikerstreit igyekezett megérteni és át­ér­té­kelni a német múltat és felelősséget. A posztmodern felfogás szerint a tör­ténelem mindenkori olvasója is alakítja a történelmet és annak képét. A történeti kutatás mára szinte mindenhol veszített egykori erős politikai, ide­ológikus töltéséből, s valósággal ipari méreteket öltött: világszerte ku­ta­tó­intézetek, egyetemi tanszékek, gyujtemények, forráskiadványok, bibliográfiák, folyóiratok, dokumentumfilmek ezreivel, könyvek, cikkek millióival. Az in­ter­net révén a történeti kutatás nemzetközileg ellenőrizhetőbbé vált.