humanizmus Magyarországon – A humanizmus műhelyei Magyarorszá­gon az uralkodói udvarok (Zsigmond, V. László, Jagellók, erdélyi fejedelmek), főpapi és főúri udvartartások (Vitéz János váradi majd esztergomi, Perényiek pataki udvara) és az akadémiák előzményeinek számító társaságok (Dunai Tudós Társaság, »nyolc ifjú legény« költői kör) voltak. Kezdetben erőteljes itáliai, majd cseh–német hatás jellemezte, a 16. sz. közepétől önállóvá vált. Legjelentősebb lírikusai a latinul író Janus Pannonius és a magyarul verselő Balassi Bálint és Rimay János voltak. Az irodalmi levélírás (Vitéz, Váradi), a bölcs mondásokat tartalmazó facetia (Galeotto), a dráma (Bornemisza, Ba­lassi), a nevelési irodalom (Vergerio, Andreas Pannonius, Prágai András), a vulgáris nyelvészet (Sylvester, Szenci Molnár) meghonosítása, ill. megújítása egyaránt a humanizmushoz kötődik. A történetírásban (Ransanus, Bonfini, Istvánffy) jelentős újdonság volt a földrajzi környezet bemutatása, ebből nőtt ki a magyar földrajz. Ekkor kezdődött a hazai antik emlékek gyűjtése (Megye­ricsei) és a történeti forráskiadás (Váradi regisztrum). Hunyadi Mátyás hu­manista könyvtára a pápai után a második legnagyobb bibliotéka volt Euró­pában. A természettudományban a csillagászatnak (Regiomontanus) és az ásványtannak (Wernher) voltak jelentős magyarországi képviselői.