Címdokumentumok térképe |
||
Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) –
A török kiűzése után a bécsi kormány intézkedései súlyosan sértették a magyar társadalom különböző rétegeit. 1703-ban az elégedetlen parasztok, a szélnek eresztett végvári katonák, valamint Thököly bujdosó kurucai a Tiszaháton felkeltek a Habsburg kormányzat ellen, s mozgalmuk vezetésére hazahívták a Lengyelországba menekült II. Rákóczi Ferencet. A felkelőkhöz egyre nagyobb számban csatlakoztak nemesek, sőt arisztokraták is. A kuruc sereg az első években – midőn a császári erők zöme a spanyol örökösödési háborúban volt lekötve – sikereket aratott, s ellenőrzése alá vonta az ország területének nagy részét. A felkelők 1705-ben Szécsénybe összehívott országgyűlésén rendi szövetséget, úgynevezett konföderációt hoztak létre, Rákóczit pedig vezérlő fejedelemmé választották. 1707-ben az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A kuruc sereg zömét a bujdosókból, parasztokból összeverődött, kiképzetlen, rosszul felszerelt irreguláris csapatok alkották, amelyek időnként bravúros rajtaütéseket hajtottak végre, de gyakorlatilag egyetlen nagyobb ütközetet sem tudtak megnyerni. Rákóczi 1703-ban a harcoló jobbágyokat és családtagjaikat felmentette a földesúri szolgáltatások alól, majd 1708-ban a mindvégig kitartóknak a végleges hajdúszabadságot is megígérte, ezt viszont a nemesek, akiket az adózásra is rászorított, rossz néven vették. E társadalmi ellentétek bomlasztották a kuruc sereget, amely 1708-ban Trencsénnél, 1710-ben Romhánynál súlyos vereséget szenvedett. A reménytelenné vált küzdelmet 1711-ben a Pálffy János királyi tábornok és Károlyi Sándor kuruc generális által megkötött szatmári béke zárta le.
|
Összeállította: Katus László Utolsó frissítés: 2005. június 21. © 2005 MTA |
|
Kapcsok a világháló felé | ||
¬ Nyitóoldal ® |