1848–49-es forradalom és szabadságharc – A magyar politikai elit a reformkorban kialakította a polgári átalakulás programját, amelynek vér nél­küli és törvényes megvalósítását az Európán végigsöprő forradalmi hullám tette lehetővé 1848 tavaszán. A márciusi bécsi és pesti forradalmi esemé­nyek hatására az udvar engedett: kinevezte az első felelős magyar kormányt Batthyány Lajos vezetésével, április 11-én pedig az uralkodó szentesítette az országgyűlésen elfogadott 31 törvénycikket, amelyek lebontották a régi rendi struktúrát, s megalapozták az új, polgári Magyarországot. A 48-as törvény­könyv megszüntette a jobbágyságot, kimondta a közteherviselést, a törvény előtti egyenlőséget és a sajtószabadságot, biztosította a keresztény vallások egyenjogúságát, létrehozta a népképviseleten alapuló törvényhozást. Az ápri­lisi törvények azonban nem intézkedtek a nemzeti kisebbségek jogairól, s nem rendezték egyértelműen Magyarország és a birodalom viszonyát. E meg­oldatlan kérdések körül 1848 nyarától egyre szélesedő fegyveres konfliktus robbant ki. A néhány hónap alatt megszervezett honvédsereg 1849 tavaszán csaknem az ország egész területét megtisztította az ellenségtől. A sikerek nyomán április 14-én az országgyűlés Debrecenben kimondta a Habsburg–Lo­taringiai-ház trónfosztását, s kormányzó elnökké választotta Kossuth Lajost. Az új uralkodó, Ferenc József az orosz cártól kért segítséget, s 1849 nyarán a kimerült honvédsereg nem bírt az újjászervezett osztrák és a több irányból benyomuló orosz seregek túlerejével. A szabadságharc tehát vereséget szen­vedett, de a polgári forradalom sikeres volt, mert annak gazdasági és társa­dalmi vívmányai túlélték az önvédelmi harc bukását.