Bocskai-felkelés – A 16–17. század fordulóján a tizenöt éves háborúban (1591/93–1606) Magyarország történetének első modern háborúskodása zajlott. A hosszú hadakozással járó pusztítások miatt azonban a magyar társadalomból egyre többen váltak földönfutóvá. 1604-től ők alkották a kismarjai Bocskai István (1557–1606) nevéhez fűződő hajdúfelkelés (1604–1606) tömegbázisát, amely a felső-magyarországi nemesség vezetésével elsősorban a rendi kiváltságok és a vallásszabadság védelmében (azaz nem függetlenségi céllal), a bécsi udvar által lefolytatott fiskális perekre, tör­vénysértésekre és erőszakos ellenreformációs törekvésekre válaszul robbant ki. Bocskai, az egykori váradi főkapitány (1592–1598) és partiumi nagyúr 1604-ben előbb Erdély, majd 1605-ben Magyarország választott fejedelme lett. Hajdúi gyors, de csupán átmeneti katonai sikerei után az 1605 novemberétől kezdődő béketárgyalások mind számára, mind Rudolf császár és királynak, de még az oszmánoknak is megnyugtatásul jöttek. A magyar rendek és a bécsi udvar első fegyveres összeütközését így 1606 júniusában a későbbi nádor, Illésházy István által tető alá hozott bécsi béke zárta. Ez hosszabb időre kompromisszumot teremtett a rendek és az udvar között, miközben Bocskai a hajdúkérdés súlyosbodó problémáját 1605–1606-ban Szabolcs és Bihar megyékben mintegy 10000 hajdú kollektív kiváltságokkal történő letele­pítésével oldotta meg. Emléküket mind a mai napig őrzi Hajdú-Bihar megye neve.