valláspszichológia – ágazati vallástudomány, egyben a lélektannak a val­lási jelenségekkel, a vallásosság érzelmi összetevőivel, a hit- és isten­él­mé­nyek­kel foglalkozó részterülete. Megalkotói, W. Wundt vagy W. James abból a tapasztalati tényből indultak ki, hogy a vallásosság az egyén és a közösség életében sajátos lelki állapotként nyilvánul meg, amelyet vallásos érzésnek vagy vallási érzületnek nevezhetünk. S. Freud és a pszichoanalitikus lélektan ar­ra a véleményre jutott, hogy a vallásosság patológikus lelki állapot, elfojtás és frusztráció; C. G. Jung iskolája a kollektív tudatalatti emocionális em­lé­ke­ze­tében kereste a vallási érzelemvilág lényegét, V. Frankel terápiás iskolája viszont a személyiség harmóniáját és kiteljesedését, a lelki biztonságérzetet és a személyes identitást azonosította a vallásosság lelki valóságával. A modern valláslélektan képviselői abban egyetértenek, hogy a vallásosság lel­ki érintettséget és felfokozott érzelmi állapotot jelent, amelynek a hit, Isten, a természetfeletti élménye a tárgya. Vizsgálati területei szerint a val­lás­lé­lek­tan a pszichés befogadásról mint vallási tapasztalatról, a lelkileg vezérelt em­be­ri aktivitásról mint vallási motivációról, a személyes vallási elköteleződésről mint vallási attitűdről, a vallási valóságnak a személyiség egészében betöltött szerepéről pedig mint a vallás lelki funkciójáról beszél és a vallásos lelkületet az emberi psziché természetes állapotának tekinti, szélsőséges eseteit – el­ra­gad­tatás, misztikus élmény – külön vizsgálva.