buddhista filozófia – Mivel a buddhizmus tagadja a lélek (átman) létét, s kiiktatta annak fogalmát, arra kényszerült, hogy alternatív hipotézist állítson fel a tudat és az elmeműködés magyarázatára. Így bár az elmére irányuló spekulációk a hindu filozófia egyes irányzataiban (leginkább a szánkhjában) is megjelennek, az aprólékosabb, szisztematikusabb vizsgálatok a buddhiz­musban bontakoztak ki. Az első, részben bölcseleti műnek tekinthető irat a Kr. e. 1. században íródott Milinda-panyha. A tényleges buddhista filozófia az Abhidharmá-ban (»tan fölötti«), a Buddha tanainak és a szent iratok terminu­sainak magyarázatában, elemzésében gyökerezik. Az Abhidharma főbb témái: a lételemek, az elmét alkotó összetevők, az érzékszervi működés, a mozgás és az okság (karma), valamint a tudatállapotok és az azokhoz kötött sajátos kozmológia. A nagy kolostori egyetemek (Nálanda, Valabhí) abhidharma-vitái révén jönnek létre a különféle irányzatok. Részben ennek köszönhetően, részben a hindu bölcselőkkel való viták révén születik meg a buddhista ato­mizmus és logika is, amelynek legkiválóbb művelői a buddhizmus theravadin ágához tartozó kasmíri vaibhászikák voltak. A mahajána két fontos filozófiai irányzata a Nágárdzsuna (2–3. sz. körül) által alapított madhjamaka és a jó­gácsára, más néven vidzsnyánaváda, amelynek legnagyobb alakjai Aszanga és Vaszubhandu (4. sz.). Az ismeretelmélet legjelentősebb képviselője Csandra­kírti (7. sz). A buddhista bölcselet a 2. és 7. század között élte virágkorát, később a különféle irányzatok és azok vitái átkerültek a tibeti skolasztikába. A buddhista tanok a modern pszichológiát (Jung) és a kognitív tudományt (Varela, Hofstadter) is inspirálták.