skolasztika – a középkori keresztény teológiai és bölcseleti gondolkodás szellemi irányzatainak összefoglaló elnevezése. Ennek a 10. sz.-tól a 15. sz.-ig tartó eszmetörténeti korszaknak a gondolkodói átfogó és rendszeres, a hit és az értelem összhangját biztosító, tudományos igényű világnézeti rendszer megteremtésére törekedtek. Így a skolasztika fő kérdései közé tartozott Isten létének és mibenlétének értelmi megvilágítása, Isten és a világ viszonyának tisztázása. A korszak gondolkodóinak egy része ismeretelméleti realizmust vallott, míg mások, a nominalisták a hit primátusát és a tudás viszonylagosságát feltételezték. A kor gondolkodói bibliai kommentárokban, Platón- és Arisztotelész-magyarázatokban és összefoglaló summákban fejtették ki elképzeléseiket és ezek a művek szolgáltak a középkori egyetemi képzés vezérfonalául. A korabeli szerzők egy része – mint Bonaventura vagy Duns Scotus – Platón és Szent Ágoston nyomán, bölcseleti voluntarizmust vallott, Albertus Magnus vagy Aquinói Szent Tamás viszont Arisztotelész filozófiáját vélte alkalmasnak a keresztény teológia és bölcselet megalapozására. Rajtuk kívül a skolasztika korai periódusában Canterbury-i Szent Anzelm istentani racionalizmusa, a késői skolasztikában W. Ockham empirista és nominalista ismeretelmélete és nyelvfilozófiája érdemel említést. A skolasztikus tudományosság virágzásának a reneszánsz szemlélet térnyerése vetett véget, a katolikus teológia és filozófia azoban ma is alapjának és forrásának tekinti ezt a gondolati hagyományt.