politikai engedetlenség – A modern társadalmakban általában el­fo­gad­juk, hogy az engedelmességi kötelesség a többségi akarattal és annak ki­nyil­vánítóival szemben áll fenn. Előfordulhat azonban, hogy a kisebbség bizonyos kérdésekben nem kíván engedelmeskedni a többségi elvet érvényesítő po­li­ti­kai hatalomnak. A tiltakozás egyik formája a polgári engedetlenség, amely magába foglalja a korlátozott szabályszegést, de feltételezi a demokratikus alapintézmények elfogadását. Ha ugyanis az igazságtalanság csak az adott jogi és politikai renddel együtt számolható fel, akkor az már nem polgári en­ge­detlenség, hanem forradalom. A polgári engedetlenség nyílt és demon­stra­tív jogsértés; a jogsértés együtt jár a szankció (büntetés) vállalásával. A jog­sértés politikai célú és jellegű eszköz, célja egy adott intézkedés vagy jog­szabály megváltoztatása. Az engedetlenség nyilvános, a tudatos jogsértéssel demonstrálni kíván, továbbá erőszakmentes, megfontolt, önkéntes cse­le­ke­det. A politikai engedetlenségnek két végpontja – a passzív ellenállás és a forradalom – között számos változata létezik (pl: anarchizmus, lázadás, fel­ke­lés). – Az 1990-es taxisblokád óta a magyar politikai közéletben számos eset­ben felmerül a polgári engedetlenség fogalma, mint végső tiltakozási eszköz az aktuális politikai hatalom intézkedéseivel szemben. A témával számos gondolkodó foglalkozott, köztük H. D. Thoreau, Jürgen Habermas, vagy éppen Ronald Dworkin.